Szabó Brigitta Mindig légtornász és a legjobb fogó akart lenni

Kristóf István élete a cirkusz

A cirkuszt vagy szereti valaki, vagy nem. Mondhatnám, nincs középút és nincs harmadik lehetőség, de Sz. Látó Judit könyvét olvasva már másképp gondolom. Mert van, akinek az élete a cirkusz. Egyszerűen és megkérdőjelezhetetlenül. Minden csodájával és minden nehézségével együtt. Ahogyan Kristóf Istvánnak is, aki nyolcvan évéből gyakorlatilag mindegyiket a cirkuszban vagy annak közelében töltötte. Abból közel 25-öt a Fővárosi Nagycirkusz vezetőjeként.

Akció

Féltem a cirkuszt – szól az Életem, a cirkusz című könyv egyik fejezetének címe. Aki mondja, a világhírű artista, Kristóf István. Csak azért tudom nagy vonalakban, hogy ki is ő, mert ismerem a fia, ­Kristóf Krisztián, az ugyancsak világhírű artista munkásságának egy részét, és ő mindig beszél az édesapjáról. Meg más művészektől is hallottam, hogy milyen kivételes hozzáállással vezette közel 25 évig a budapesti Fővárosi Nagycirkuszt.

Nézem a szakmai életrajzát. Magyarország, Olaszország, a volt Szovjetunió, Görögország, ­Csehország, Bulgária, az egykori Jugoszlávia, Ausztria, NSZK, Románia, Dánia, Skócia, Írország, Lengyelország, Hollandia, Anglia, Ausztrália, Svédország. (Csak azért is végigírom.) Monaco, Új-Zéland, Fülöp-szigetek. Turnék, szerződések, fellépések, társulatvezetések, művészeti vezetések és még nem is beszéltünk a zsűrizésekről, mert akkor még hosszabb lenne a lista.

Nem nagyon van olyan díj, amelyet ne kapott volna meg, beleértve a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, a Cirque du Soleil-életműdíját, és persze számára A DÍJAT, a mindennél értékesebbet, a Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztivál Ezüst Bohóc-díját.

Utóbbi az artisták számára olyan, mint a színészeknek az Oscar-díj. Már oda kijutni is nagy dolog, nemhogy díjazottnak lenni. Onnantól kezdve a világ számon tartja a nyertest.

Így lett ez 1977-ben Kristóf Istvánnal és a feleségével, Ilivel is. Fellépésük után, nagyjából éjfél körül, vacsorázni kezdtek a lakókocsijukban, Ilike otthonról vitt bélszínt sütött, mustáros konyakkal, amihez bort ittak. Pityu – ahogyan Istvánt szerettei hívják – zajt hallott a cirkusz felől és kiment, hogy megnézze, mi történik. III. Rainier herceg éppen a díjasokat sorolta, és akkor azt mondta: „Istvan Kristof Hongrie! Hand voltige, silverclown!”

„Na, mi történt?” – kérdezte később Ili. „Ezüst bohóc” – válaszolta Pityu.

De tovább is van. A díjat az angliai születésű Cary Grant, az ugyancsak világhírű színész adta át. (Tizenhárom évesen megszökött egy vándorcirkusszal. Három év múlva New York felé hajózott Bob Pender akrobatáival, majd Amerikában táncoskomikus lett. A Broadway-musicalekben aratott sikerek után, huszonhét évesen kapott filmszerződést.) És Ilinek bónuszpuszi is járt tőle, ami elég menő volt már akkor is.

Kristóf István 2013. januárjáig, három hónap híján, 25 évig volt a budapesti Fővárosi Nagycirkusz igazgatója.

„Nekem a Fővárosi Nagycirkusz egy szentély” – mondja a könyvben.

Ami azt illeti, nagyon szűkös anyagi lehetőségekkel bíró szentély. Így aztán az igazgató és a felesége éppúgy végezte a fizikai munkát, mint bármelyik másik alkalmazott. Ili varrta a táncoslányok harisnyáját, vagy István ment az állatokért a határra, kéthetente felmászott a kupolába, hogy maga ellenőrizze a kötéseket, és általában is végigcsinálta a műszakkal az előadást. Számára nem volt munkaidő, nem volt szünnap, gyakorlatilag folyton bent volt a cirkuszban.

Ahogyan mondja, igazgatósága első percétől azért dolgozott a feleségével, hogy a magyar cirkuszművészet megőrizze a nemzetközi hírnevét. Nem engedett abból, hogy pontosan akkor szólaljon meg a zene, amikor meg kell szólalnia és pont abban a pillanatban történjen a fényváltás, amikor annak épp ideje van.

„Az ültetős néniknek porrongyot adtam a kezébe, hogy az előadás előtt fél órával tegyék rendbe a saját területüket a nézőtéren, törölgessék át a székek karfáit is.”

És aztán meg időnként bement a sorok közé és ellenőrizte, hogy megtörtént-e, amit kért. Nem engedte, hogy bárki idegesen vagy durván szóljon a nézőkhöz. Aki ezt tette, annak mennie kellett az intézménytől.

Az évek során sok mindennel próbálkozott, hogy a cirkusz több pénzből működhessen. Az államtól hiába várta a mentőövet, a szakminisztériumban azt mondták, örüljenek, hogy egyáltalán bármennyi pénzt is kapnak. Sőt, miniszteri biztost is oda küldtek fél évre, hogy majd jól megindokolja a látottak alapján, hogy miért kell azonnal bezárni az intézményt. Azonban sem pazarlást, sem hozzá nem értést nem látott, s mielőtt elment, bevallotta, hogy a minisztériumban jó ideje be akarják záratni a cirkuszt, de senki sem senki merte felvállalni a döntést. Arra vártak, hogy a csőd majd magától megtörténik.

„De ön ezt nem hagyta” – mondta, mielőtt befejezte a tevékenységét a cirkuszban.

„Megkaptad a cirkuszt, nem lehet, hogy nálad zárják be!” – ez a gondolat kísérte végig, közel 25 éven át.

Olyannyira, hogy Kristóf István és Krisztián nevéhez fűződik az a nemzetközi cirkuszfesztivál, amelyet a világ három legjobb fesztiválja között tartottak számon, rögtön Monte-Carlo és Párizs után. Ha akkor, 1996-ban nem csinálják meg, valószínűleg ma már egy szálloda állna a cirkusz épületének helyén, s csak emlék volna, hogy létezett valaha. A fesztiválért összefogott a fél világ cirkusztársadalma. Adták az ötletet, a kommunikációs tapasztalatot, az ingyen fellépést, a világ legjobbjai ültek a zsűriben.

„Miben reménykedtem? Őszintén szólva abban, hogy ha eljönnének a kultúráért felelős vezetők, és megnézik a műsort, akkor megértenék, mert megéreznék, hogy mi igazán a cirkusz nagy varázsa.”

Ahogyan a könyvben mondja, 24 éven át azért harcolt, hogy a politika felfigyeljen a cirkuszra, elismerje az értékeit, anyagilag támogassa a működését. Aztán lett pénz a TAO-n keresztült. És ez hozta Kristóf István igazgatói pályafutásának végét. A politika ugyanis végre felfigyelt az intézményre. Hiszen már pénz is volt benne. Elég sok pénz, hogy maguknak akarják.

2012-ben új vezérigazgató érkezett a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat élére, Kristóf István azt mondta neki, 2013. március 31-dikén szeretne visszavonulni. Pont 25 évvel azután, hogy kinevezték. A válasz az volt, ahogy vége a cirkuszfesztiválnak, azaz január végén, mennie kell. Nem adták meg neki azt a kis időt sem. Így aztán elpróbálta a társulattal a fesztivál magyar műsorát, megkérdezte az artistáktól, van-e bárkinek kérdése, mert holnap már nem lesz, hogy válaszolhasson, és vége. Pedig az orosz delegáció pólókat csináltatott, Kristóf felirattal, hogy majd abban vonulnak végig a gálán. István megköszönte, hogy kiálltak érte, de kérte, hogy ne vegyék fel a pólókat. Neki ugyanis a fesztivál és a közönség szent. Ki akarta őket hagyni a színfalak mögötti rosszból, azt akarta, hogy nekik csak a csoda jusson.

Sz. Látó Judit könyvében Kristóf István elmesél mindent, amit róla és a cirkuszról tudni érdemes. De nem csak a múltról beszél, hanem a jelenről és a jövőről is.

Félti a cirkuszt. A cirkuszt, amit a hús-vér néző éltet a jelenlétével. És a most zajló világjárvány pont azt vette el, hogy a néző és az artista együtt rezdüljön, vagy hogy a bohóc tudhassa, nevetnek a poénon. A képernyő mögött ülőkkel nagyon nehéz csodát tenni és nagyon nehéz elhitetni velük, hogy egy ünnep részesei. Minden változik. A cirkusz is. Most még nem látszik, hogy pontosan merre. A kényszerpályákon mindig nehezebb elindulni, mint amiket szabadon, örömből, a fejlődésért választ magának valaki. Ami biztos, csakis a minőségnek lesz létjogosultsága.

Kényszertisztulás

Egy már egyébként is átalakulás alatt lévő cirkuszvilágra rakódott rá a koronavírus hatása az elmúlt másfél évben. Az egyik megdöbbentő hír 2017 májusában érkezett, amikor 146 év működés után bezárt a Ringling Brothers and Burnham & Bailey, az USA legnagyobb cirkusza. Képtelenek voltak megélni, a fenntartási költségeket kigazdálkodni. Az utolsó, The Greatest Show On Earth című előadásuk után a cirkusz közzétett egy búcsúvideót, amelyben az artisták elmondták, mit jelent nekik a Ringling, a porondmester pedig azzal fejezte be, hogy nem búcsúzik, mert hiszi, hogy valahol az úton majd újra találkozik a néző és a cirkusz. A koronavírus miatti lezárások azt mutatták, ennek csekély az esélye. De talán mégis igaza lesz, ugyanis október végén a tulajdonos Feld Enterteinment bejelentette, hogy 2023-ban újra meg akarják nyitni a cirkuszt. Mivel a cirkusz állatvédő szervezetek állandó célpontja volt, Juliette Feld Grossman azt nyilatkozta, a jövőben sokkal inkább az emberi előadások határozzák meg a showt.

Aztán tavaly márciusban a kanadai Cirque du Soleil kért csődvédelmet. A legnagyobb multinacionális cégnél több mint 3500 állás szűnt meg, s az adóssága meghaladta az egymilliárd dollárt. Úgy gondolták, amíg a járvány miatt amúgy sem lehet kinyitni, befektetőkkel tárgyalnak és mindenképpen az újranyitás a cél. Ez idén nyáron megtörtént, Las Vegasban a Michael Jackson ­Estate-tel közösen készített Jackson ONE című exkluzív előadással tértek vissza.

Nem ment el nyomtalanul a válság a hetekre bezárt párizsi Cirqued’Hiver fölött sem és ahogyan a müncheni Circus Krone is, mindenki különféle kényszermegoldásokkal vagy jövőbe mutató átalakításokkal próbálta megóvni magát a jövőnek. A céljuk az volt, hogy életben tartsák a cirkuszt, tudassák, hogy vannak, léteznek. Közben sok társulat feloszlott, mások elkezdték minden korábbinál erősebben kombinálni a színházat és a cirkuszt. Úgyhogy: kísérletezés folyik a cirkusz világában is, ott ugyanis, ahol a világháborúk alatt sem állt le az élet, egy egészségügyi járvány bezáratta a kapukat.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.