Nyíregyházáról a thai dzsungelbe – A kalandos életű Aatoth Franyo festőművész portréja 

Székely Ilona | 2021.04.05. 15:59

Címkék:

festészet festő

Olvasási idő kb. 13 perc

Ha nagyokat lépsz, akkor is eltart vagy tíz percig, mire a kaputól felérsz a házig. A kertben van két kisebb tó, varánuszok úszkálnak benne, csodálatos madarak suhognak a szárnyukkal, hevesen udvarolnak, csicseregnek, lármáznak vagy éppen halat fognak. Régen lejöttek ide inni az elefántok, de mostanában kicsit visszahúzódtak. Ahogyan a kígyók sem merészkednek fel egy ideje a teraszra, mert a hűséges kutyák és az örökbefogadott macskák távol tartják az összes csúszómászót, beleértve a kobrát és a pitont is. A hűtőszekrény mögött négy varangy lakik, akik a ragadozók elől találtak itt menedéket. 

Harmincnégy fok van árnyékban márciusban Rai Rakdhammachart-on (a dharma követőinek földjén), a burmai határ mentén, ahol a dzsungel mélyén Aatoth Franyo festőművész megépíttette thaiföldi műtermét. 

– Egyébként az egész házunk olyan, hogy akárhová nyúlsz, biztos, hogy valami menekül. Leveszel egy üveget, és ott van mögötte (jobb esetben) egy gyík. De hát ezek az állatok csodálatosak, ráadásul mi vendégeskedünk náluk, nem ők a behatolók. A környékünkön (Pala U-i őserdő) található például a legtöbb, vadon élő elefánt. Sokáig el nem tudtam képzelni, hogy miképpen fogyasztja ez a hatalmas állat az ananászt. Aztán láttam, ahogy az ormányával leszakítja a gyümölcsöt, majd iszonyú erővel hozzácsapja egy fához, s ahogy az ananász szétmállik, kiszürcsöli a levét. Tízegynéhány évvel ezelőtt, amikor idejöttünk, érintetlen mély dzsungel volt ez a terület, mára viszont szinte mindent letaroltak körülöttünk és mindenhová papaya- és rettenetes olajpálma ültetvényeket telepítettek, amelyek gyógyíthatatlan sebet ejtenek a természeten. Így nem véletlen, hogy az utóbbi években főleg a pusztítás esztétikájáról szólnak a munkáim: motoros láncfűrészre festett tájképek, baltanyélre telepített erdők, ásóra vagy éppen kidobott bútorlapokra visszavarázsolt tájak és növények kerülnek ki a műtermemből. Időnként egy elszenesedett teakfa deszkára visszafestem a pompázatos teakfát. Próbálom rehabilitálni a megbocsájthatatlant – meséli Franyo.

Franyót minden reggel elviszik a kutyák sétálni. Megvárja, ahogy a hegyek közt előbújik a nap. Időnként lelki gyakorlatokat folytat a Chom Thong-i kolostorban, ilyenkor megesik, hogy a seprűt a festékbe mártja (Broom works). Amikor először Thaiföldön járt, azért utazott Párizsból ennyire távol-keletre, hogy meglátogassa súlyosan beteg gyerekkori barátját, Rácz Janót, aki korábban az Állami Népi Együttesben csellózott. A drága barát ekkor már haldoklott, a festőt nagyon megviselte ez az utolsó a találkozás. Úgy gondolta: soha nem tér ide vissza. Később barátai, Bors Ganda és Areeratana Sirikhoon hívták: szükség lenne rá a Baanthorphan intézetben, ahol karen menekült gyerekeket kellene festészetre, képzőművészetre tanítani. 

– Soha nem hittem, hogy gyerekeknek lehetséges kreativitást tanítani. Itt olyan kiskorúakkal találkoztam, akik maguk is harcoltak a burmai rezsim ellen, átélték a gerillaháború poklát. Hatalmas rizspapírokat terítettünk le, együtt rajzoltunk, és közben én voltam az, aki tanulgattam tőlük. Megkedveltek, barátságok szövődtek köztünk. Nem sokkal ezután vetődött fel a thaiföldi műterem ötlete. A pandémia előtti időkben még nem okozott gondot az utazás, így könnyen ingáztam a párizsi műtermem, Mongólia, Kína vagy akár Budapest, Mátészalka és Bangkok között, de ahogy a gyerekeim felnőttek és elköltöztek Kanadába, egyre több időt töltöttem az erdő mélyén, míg végül beleszerettem a természetbe és teljesen itt ragadtam.” 

Aatoth Franyó Nyíregyházán született, édesapja katonatiszt, édesanyja ékszer- és nemesfém üzletkötő volt. 1954-ben egy szatyorban vitték el megkeresztelni, hiszen a néphadsereg tisztjei nemigen léphették át a templom küszöbét. Még kisiskolás volt, amikor édesapja felkerült a Zrínyi Akadémiára, így az egész család Budapestre költözött. A vidékről jött fiú eleinte rettenetesen érezte magát a fővárosi gyerekek között, szerencsére édesanyja ragaszkodott hozzá, hogy zeneiskolába járjon, így a karének mellett zongorázott, szolfézst is tanult. 

A festőművész archívumából

– A kezdeti beilleszkedési nehézségek után rajongtam az ének- és zenetanárunkért a kőbányai Pataki István (jelenleg Szent László) téren, aki Bartók, Kodály és Benjamin Britten művei mellett Beatles lemezeket is hozott az órákra, méghozzá 1967-ben, és kéthetente elvitt minket az Operaházba vagy a Zeneakadémiára. Rajzolni, festeni pedig egész kisgyerekként az anyai nagymamámmal kezdtem, akinek csodálatos tehetsége volt az akvarellekhez. A szüleim valójában tudományos karriert szántak nekem, így elvégeztem a vegyipari technikumot és miközben egész középiskolás koromban rajzoltam és festettem, képzett vegyésztechnikus lettem – meséli. 

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.

Lelátó

Tamás Ervin 

„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokba, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, mit lehet feljelenteni” – vélekedett a miniszter”.

Elolvasom

A mai napig őrizzük a könyvtárban a CEU szellemiségét

Tóth Bea

Ha diplomát adó képzést nem is végezhet, a magyarországi küldetését nem adta föl a CEU. Egyre többen keresik föl az intézmény magyarországi könyvtárát a kutatásaikhoz, ami nem is csoda, hiszen számos hasonló intézmény zárt be a rezsiemelések miatt.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Kortársaink öröksége – gondolatkísérlet nekrológra

Lakner Zoltán

Sokan és sokféleképpen emlékeztek meg a 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklósról és a 89 éves korában elhunyt Mécs Imréről. Személyiségük, életútjuk sokszínűsége indokolja is ezt a sokféleséget. A két eltérő pályát összeköti a demokratikus rendszerváltás, meg az, hogy mindketten megélték a harmadik köztársaság összeroskadását és elpusztítását, még ha ennek kapcsán különböző következtetésekre jutottak is. Ami azonban végső soron közös bennük, az az önkény elutasítása és az emberi méltóság mindenek elé helyezése. Ez az írás szerény adalék Tamás Gáspár Miklós és Mécs Imre közéleti örökségének megfogalmazásához.

Elolvasom

Egy választás anatómiája

Szekeres Imre

Sokan sokféleképp értelmezik a jászberényi időközi választáson történteket, ahol az ellenzék tönkreverte a Fideszt. Szekeres Imre egyike volt a Közösen Jászberényért Egyesület kampánycsapatának. A Jelennek küldött cikkében leírja, mi vezetett ehhez a győzelemhez.

Elolvasom
Keresés