Romániában az a baj Trianonnal, hogy a románok és a magyarok nagy, mindenesetre hangos része sokat emlegeti, és megcáfolhatatlan előítéletek kapcsolódnak hozzá. Jogunk volt hozzá, ősi román föld, a nemzet történelmének nagy pillanata, a liberális politikusok diadala – ezek a román sztereotípiák. Átvertek, ősi magyar föld, a nemzet történelmének katasztrófája, a Nyugat (elsősorban a franciák) galádsága – ezek pedig a magyarok. Mindezeket a rögzültségeket a politikusok jól kihasználják, mint legutóbb Klaus Iohannis államelnök az autonómiától való félelmet, mely egyébként, mármint az autonómia, újabb gondolkodási kaptafa mindkét nemzet számára: az erdélyi magyarok úgy képzelik, az legalább „hasonlít” majd a Trianon előtti állapotokhoz, valamiféle „kis Magyarországot” értenek alatta, a románok pedig szintén, és éppen ettől félnek. Tulajdonképpen maga Trianon is ilyen rögzültség, hiszen a jelenlegi határokat az 1947-es párizsi békeszerződés garantálja.

Azok a liberálisok, akiket a románság egy része a nemzet hőseinek tekint, a Nemzeti Liberális Párt tagjai voltak, és Romániában a mai napig nincsen igazi liberális bázis, mint ahogy Magyarországon sokáig valóban jelentett valamit az SZDSZ. Ez azzal jár, hogy a román közélet korántsem annyira differenciált, mint a magyar: sokkal nagyobb az egyetértés „magyar ügyben”, mint amennyire egy igazán rétegzett közegben remélni lehetne. Klaus Iohannis a Nemzeti Liberális Párt tagja, és látjuk, hogyan gyakorolja liberalizmusát. Az elhíresült nyilatkozat természetesen politikai színház volt, de nem véletlen, hogy mitől vár sikert, tapsot egy romániai liberális, és mit tesz meg érte. Kelemen Hunortól tudjuk, hogy Ludovic Orban jelenlegi, szintén liberális miniszterelnök valamikor betéve tudta az unitárius kátét, ám ez éppen úgy nem számít, amikor a magyarokról kell nyilatkoznia, mint Klaus Iohannisnak a maga kisebbségi státusa.

Minden kisebbség gyanakvó, és megtalálja az okot a gyanakvásra – Romániában nem is kell sokat keresgélnie. „Most, amikor a járvány ellen küzdünk, a Szociáldemokrata Párt, a PSD egyezséget köt az RMDSZ-szel az autonómiáról” – mondta a román államelnök, egy politikai alkut rögtön országos veszélynek állítva be, és persze a katonai szókincset használva. Éppen úgy küzd, harcol, ellenáll és egyéb ilyeneket művel, mint a romániai magyarság radikális hányada, és mint Orbán Viktor kormánya. Éppen ezért igazi nyugalom nincsen, csak látszatcsend: a kisebbség jórésze soha nem elégedett, mindent kevésnek érez, mindent a „végső győzelem” szempontjából tekint, és a román állam bőségesen szállítja az elégedetlenség okait: nehéz elképzelni például, ugyan miért ne lehetett volna engedélyezni, hogy március 15. hivatalos ünnep legyen az ezt igénylő közösségek és települések számára, a képviselőház mégis leszavazta. A harcias kicsinyesség korát éljük.

A megadott kettős állampolgárság miatt a kisebbség mindent megbocsát: korrupciót, igazgatók ejtőernyőztetését, könyvtárak szétverését, bármit. Problémái megoldását a látványos gesztusoktól reméli, és úgy érzékelem, sokan nem hisznek az átgondolt cselekvésben, nem is igénylik.