Ónody-Molnár Dóra A közöny iskolája

Bevallom, nem értem, miért háborodnak fel szülők a középiskolai felvételi után minden áldott évben. A közösségi médiát elöntik a panaszos beszámolók arról, hogy éppen ezen a napon rossz passzban volt a gyerek, pedig annyit készült, most mi lesz. Aztán cikkek jelennek meg arról, hogy milyen nehéz volt a feladatsor, pszichológusok fejtik ki a véleményüket, hogy mennyire káros ez az egész erőltetett verseny a gyereknek, szakértők értékelik az adott évfolyam teljesítményét. Évtizedek óta elhangzik az a mondat is, hogy ez a rendszer igazságtalan, mert ha a felvételi napján ballábbal kel a gyerek és alulteljesít, a jövője múlhat rajta. Csakhogy ez semmi más, csak visszatérő sirám a kellemetlen tünetek láttán. A bírált felvételi ugyanis olyan rendszer működésének a szükségszerű következménye, amelyet egyébként a szülők elfogadnak. Amikor temérdek pénzt és energiát fordítanak a gyerekük felkészítésére a felvételire, akkor ennek a rendszernek az alapjait erősítik meg újra és újra.

Ez a kormány a látszat ellenére úgy működik, hogy amit az emberek nagyon nem akarnak, azt hosszú távon nem erőlteti, illetve ahol nagy feszültséget érzékel, oda előbb-utóbb forrásokat csorgat.

Ezt láttuk a vasárnapi boltzár esetében, az emberek utálták, a kormány pedig kihátrált abból, hogy az országnak előírja, mikor erkölcsös vásárolni. Aztán ott van az államilag finanszírozott közgazdász- és jogászképzések ügye, amikor a diákok a hideg tél ellenére nagy számban és kitartóan vonultak az utcán, akkor, ha nem is a korábbi mértékben, visszaállították ezeken a képzési területeken is az államilag finanszírozott helyeket. Az internetadót már fel sem hozom. A koronavírus miatt hatványozottan nagy terhelés alá kerülő egészségügyben már nem lehetett tovább halogatni az orvosok érdemi bérfejlesztését. Miért? Mert a kormánypárt folyamatosan méri, miről mit gondolnak az emberek, mostanában pedig azt mérte, hogy a társadalom nagyon is észleli, mennyire nagy az elégedetlenség az egészségügyben. Mit lépett ennek hatására a kormány? Jelentős béremelést adott az orvosoknak. A járvány tavaszi hulláma kezdetén egy péntek reggeli rádióinterjúban a miniszterelnök azzal fenyegette a pedagógusokat, hogy ha be kell zárni az iskolákat, akkor fizetés nélküli szabadságra kell menniük, majd a nap folyamán megkapta a közvélemény-kutatási eredményeket, amelyek hatására este már azt jelentette be, hogy bezárja az iskolákat és bevezeti a digitális munkarendet.

Ahol nyomás, feszültség keletkezik, ott a kormány változtat korábbi politikáján.

Az oktatás az a terület, ahol nincs olyan társadalmi nyomás, amely miatt változtatni kényszerülne a kormány a 2010 óta tartó gyakorlaton. Ahol volt nyomás, ott változtatott is, a szegregáció össztársadalmi igény, úgyhogy 2010-től kezdődően minden olyan eszközt, jogszabályt, amely a szegregációt volt hivatott mérsékelni, kiiktatta. A pedagógustársadalom nagy részének óriási megkönnyebbülésére 16 évre csökkentette a tankötelezettséget, hiszen ki akar kevés fizetésért nehéz sorsú tinédzserekkel veszkődni. A középosztályt kiszolgálva utat engedtek a tömeges egyházi iskolafenntartásnak. Az egyház garancia arra, hogy ott a fehér gyerek nem találkozik cigánnyal.

Az egyházi és egyes alapítványi iskolák bőséges állami támogatásuk ellenére elzárkóznak attól, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók nevelését felvállalják. Ez a társadalmi igény.

Ahogy az is, hogy működjenek a hat- és nyolcosztályos középiskolák. Az egységes általános iskolai oktatásból a középosztálybeli szülők csak így tudják kimenekíteni az államilag finanszírozott elitképzésbe a gyerekeiket. Az egyre romló színvonalú közoktatásban a szerkezetváltó gimnáziumok azok, amelyek bizonyos fokú garanciát jelentenek arra, hogy a gyerek a levegőn kívül esetleg némi versenyképes tudást is magába szív.

A pályán mind kevesebb a pedagógus, még kevesebb a jó pedagógus, akik természetszerűleg inkább a motivált családi háttérrel rendelkező, könnyen tanítható középosztálybeli gyerekeket akarják tanítani. Vagyis a szerkezetváltó, illetve a jó hírű intézményekbe törekszenek, így alakul ki élet-halál harc a középiskolai felvételin a gimnáziumi helyekért. A felvételit egy gyerek családi összefogás nélkül nemigen tudja teljesíteni. Ahogy arra a kutatások is rámutatnak, a sikeres vizsgához a szülőnek hónapokon keresztül több órát kell tanulnia a gyerekkel, emellett jó, ha magántanárhoz is járatja a gyerekét. Átlagosan 20-30 ezer forintot fizetnek ki a családok felvételi előkészítőre, magánórára. Ez így megy hosszú évek óta, és a felvételi napján kitörő felháborodást leszámítva a társadalom nagy része szerint – beleértve a pedagógusokat és a szülőket is – EZ ÍGY ELFOGADHATÓ. Ez az élet rendje.

Volt egy pillanat, amikor nyomást lehetett volna helyezni a kormányra a rendszer átfogó átalakítása érdekében. Ez 2015 év végén történt, amikor a miskolci Hermann Ottó Gimnáziumból elindult egy nyílt levél, amelynek nyomán 2016 év elején kibontakozott a Tanítanék Mozgalom és megalakult a Civil Közoktatási Platform. Ez volt a kockás inges demonstrációk időszaka, amelynek köszönhetően az elitiskolák vezetői és az átlagpedagógusok is nagy számban fejezték ki, hogy torkig vannak a túlságosan központosított állami intézményfenntartással, és azzal az oktatással, amely semmilyen kreativitást nem tűr el. Egységbe rendeződtek és a követeléseiket pontokba szedték. A legfontosabbak ezek közül az esélyegyenlőség, a lexikális tudás átadása helyett a kompetencialapú oktatás, a kritikai gondolkodás fejlesztése, a tanszabadság, a pedagógusok terheinek csökkentése, bérezésük fejlesztése. A követelések között volt, hogy a gyerekek érezzék jól magukat az iskolában. A kezdeményezést az ellenzék is felkarolta, és (akkor még a Jobbik kivételével) megállapodtak az oktatási minimumról. Aztán

a kockásinges tiltakozás néhány hónap múlva kifulladt. Jelentéktelenné tette a társadalom, a szülők közönye. Ahol pedig nincs nyomás, ott a kormány nem fog változtatni semmin.

Ez jusson eszébe annak, aki a felvételi miatt dühöng. Magyarországon ez a többség akarata: a Kádár-rendszerben kialakult iskola. A frontális oktatás, a nehéz iskolatáska, a gyerek torkán lenyomott tömény és nagyrészt felesleges lexikális tudás, a kritikai gondolkodás és a gyerek kíváncsiságának szisztematikus kinyírása, a pedagógus társadalom lenézése, ragaszkodás a korai szelekcióhoz és a cigánymentes iskolához. Azon az áron is, ha a saját gyerekünk is belenyomorodik ebbe.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmeradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.