Lakner Zoltán A remény januárja - harmadszor

2014

„Vissza kell adni a kormányváltást akaróknak a győzelembe vetett hitet. Ehhez a lehető legszorosabb együttműködésre, akár közös listára van szükség az ellenzék érdemi támogatottsággal rendelkező erői között. Ennek megvalósításához minden félnek áldozatot kell hoznia” – nyilatkozta éppen nyolc évvel ezelőtt Bajnai Gordon az ATV reggeli műsorában, elsütve a startpisztolyt az akkor lehetséges legszélesebb ellenzéki együttműködés létrehozásához.

A volt miniszterelnök az Együtt-Párbeszéd pártszövetség elnökeként addigra megegyezést kötött a Mesterházy Attila vezette szocialistákkal. A két párt azonban egyrészt azzal szembesült, hogy közösen sem tudják utolérni a Fideszt, másrészt azzal, hogy a DK 1-2 százalékról az önálló parlamentbe jutáshoz szükséges szint közelébe erősödött. Arról is szólt a fáma, hogy a Bajnaival szövetséges Szolidaritás 2013 decemberében megfenyegette Bajnait: ha nem veszik be a szövetségbe a DK-t, akkor a Szolidaritás elpártol tőle.

Bajnai ezen a januári reggelen arról is beszélt, hogy a köztársasági elnök hamarosan kiírja a választás időpontját, ily módon hivatalosan is megkezdődik a kampány, hatályosulnak a jelöltállítási határidők, alig maradt tehát idő az ellenzéki együttműködés végső formájának rendezésére.

A naptár ma sem néz ki másként.

Az Együtt akkori kezdeményezése persze azt is jelentette, hogy nem csak Bajnai 2012-es visszatérésének eredeti célja nem valósult meg, miszerint ő maga legyen az ellenzék egésze fölé „ernyőt tartó” szervezet alapítója és irányítója, hanem miután kénytelen volt elfogadni az MSZP vezető szerepét, legvégül be kellett venni a csapatba Gyurcsány Ferencet is.

Sőt még Fodor Gábort is.

Az akkori körülmények között fel sem merült a Jobbikkal kötött szövetség, bár már 2011-ben elhangzott a „technikai koalíció” javaslata az akkor LMP-s Karácsony Gergelytől, azaz az egyszeri, kifejezetten az alkotmányos helyreállítást célzó ellenzéki együttműködésre vonatkozó utalás. 2014 elején azonban a Jobbik még csak cukiskodott – Vona Gábor kiskutyákat simogatott a plakátokon –, de nem néppártosodott.

Hogy aztán a választók azt nem hitték el a közös listás pártoknak, hogy két volt miniszterelnököt is felvonultatva megújulást tudnak hozni az országnak, vagy Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölti képességeiben kételkedtek, netán a 2014. februárban kirobbant Simon-ügy – az MSZP elnökhelyetteséről kiderült, hogy 240 millió forint értékű, tisztázatlan eredetű eurót tart egy ausztriai bankszámlán – vágta-e agyon az egész ellenzéki kampányt, ma már tulajdonképpen mindegy is.

A tény az, hogy a Fidesz a szavazatszámokat illetően leggyengébb 21. századi (belföldi) választási eredményével is fölényesen nyert, és a saját magára szabott választási rendszerben ismét átlépte a kétharmados határt.

2018

Négy évvel ezelőtt, 2018. január 5-én jelentette be hivatalosan Márki-Zay Péter, hogy elindul a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson.

Csakhamar két dolog is kiderült ennek nyomán: az egyik, hogy az állami hatóságok azonnal bekamerázták az utcát, ahol lakik, a másik viszont az volt, hogy az ellenzéki pártok teljes szélességükben támogatták a jelöltségét. Legalábbis Hódmezővásárhelyre nézve elfogadva azt a koncepciót, hogy egy nem fideszes jobboldali jelölttel lehet a legjobban ellenpontozni a kormánypártot.

Mint emlékezetes, február 25-én Márki-Zay magas részvétel mellett fölényes győzelmet aratott a fideszes jelölttel szemben, akit pedig széltében-hosszában támogatott a kormányzati propaganda, Orbán Viktorostul és Lázár Jánosostul, nem beszélve a vásárhelyi esperesről, aki a templomban kampányolt a katolikus vallását megvalló és gyakorló ellenzéki jelölttel szemben.

A 2018-as választás előzményeit feltáró 444 Makro az ezt követő eseményeket ekképpen értékelte: „a siker, amiből csak a Fidesz tanult”.

A hihetetlen hódmezővásárhelyi győzelmet követően ugyanis nem csak ismét napirendre került, hanem minden korábbinál több érv is szólt az ellenzéki pártok együttműködése mellett. Mégsem történt meg. Orbán ellenben még brutálisabb, még kegyetlenebb háborút hirdetett.

2017 végére az MSZP és a DK megkötötte a kettejük közötti választókerületi egyezséget, Karácsony Gergely vezetésével pedig a Párbeszéd az MSZP-vel közös listás indulásban is megegyezett. Ennél több azonban nem történt a szövetségkötés terén. A DK ekkoriban elszántan képviselte a külön listás indulást, bizonyítottnak tekintve, hogy így több ellenzéki szavazat szerezhető. A közéletbe egy évvel korábban berobbant Momentum legfőképpen az önállóságát kívánta bizonyítani. Az LMP önmagához képest támogatottsági csúcson volt Szél Bernadett miniszterelnök-jelöltségével, és így igazolva, sőt beérni látta különutas politikáját. Vona Gábor pedig úgy gondolta, hogy a néppártosított Jobbik élén egyedül nyeri meg a választást.

Mint tudjuk: nem jött be.

Voltak ugyan egyeztetések, amikor az LMP-s Vágó Gábor a DK-s pogácsát és Gyurcsány Ferenc józanságát illette bíráló szavakkal, Vona Gábor és Szél Bernadett a borsókúti benzinkút éjszakai magányában egyeztetett eredménytelenül, Hadházy Ákos és Harangozó Tamás pedig a szekszárdi kormányhivatal előtt állva várták pártelnökségeik döntését, hogy melyikük menjen be bejelenteni a visszalépést a másik javára. 

Eseti engedmények azért történtek, így lett például a visszaléptetéseket körömszakadtáig ellenző LMP-nek egyéni képviselője Budapesten, miután Csárdi Antal volt az egyetlen ellenzéki jelölt, aki nem volt hajlandó visszalépni. De a többiek itt valóban okosabbak voltak, és engedtek. 

Sok helyen viszont nem: ebből lett a harmadik kétharmad.

2022

A 2022-es január jelentőségét nehéz volna még megítélni, de a kicsinek is örülni kell.

Miután hetek óta a sajtóban üzenget egymásnak a hetedik frakció és egyéb ügyek kapcsán Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt, valamint a két legnagyobb ellenzéki párt elnöke, Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter, január első napjai most talán megint az együttműködés irányába mutatnak. Márki-Zay kelletlenül bár, de bocsánatot kért félreérthető nyilatkozataiért, s elengedni látszik a saját frakció ügyét. Jakab Péter ezek után nagyvonalúan visszaszívta a miniszterelnök-jelölt közepesen burkolt lehülyézését, és kimondta róla, hogy igenis okos. Január 5-én hosszabb idő óta először pártelnöki, illetve miniszterelnök-jelölti szintű nyilvános kiállást tartott az ellenzék, megtámogatva a köhécselve haladó népszavazási aláírásgyűjtést.

Persze, az ellenzéki együttműködés most minden vitatkozás ellenére jóval előbbre tart, mint bármikor korábban. Ősszel lezajlott egy sikeres előválasztás, és bár a pártok még mindig adósak a közös listával, annak létrehozásáról már 2020-ban döntést hoztak. Éppen emiatt nehezen magyarázható az elmúlt két hónap, amikor nem csak az elkerülhetetlen előkészítő és háttérmunkák, hanem a leplezhetetlen belső villongások is akadályozták az üzemszerű működés beindulását – miközben a Fidesz ismét leuralta a politikai teret.

A januári békeüzenetek tehát idén is megvoltak, 2014 és 2018 után immár harmadszor.

Most már csak a munkát kell elvégezni.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.