Vásárhelyi Mária Alibi keresztények

Magyarországon 2017 óta létezik egy államtitkárság, amelynek feladata az üldözött keresztények segítése. Az elmúlt években 11 milliárd forintot költött el erre a célra az állam. A kormány az egyházak és vallások nemzetközi helyzetével foglalkozó vitákban előszeretettel hozakodik elő azzal az amerikai alt-right-ban népszerűvé vált mondással, amely szerint a világon a legüldözöttebb vallás a kereszténység, a világ keresztényei szorulnak a legtöbb segítségre. Ebben van igazság; az afrikai és közel-keleti diktatúrákban gyakran a fizikai erőszakig vagy akár a tömeggyilkosságokig is eljut a keresztényekkel szembeni agresszió. Gondoljunk csak a nigériai Boko Haram által elkövetett gyilkosságokra vagy a myanmari rezsim rohingyákkal szembeni erőszakos akcióira.

Azt most ne feszegessük, hogy ha a kormány ennyire aggasztónak találja a keresztények helyzetét a világban, akkor miért bánik ilyen szűkmarkúan a támogatásukkal és arról sem, hogy ha valóban éjt-nappallá téve könnyeket hullatnak üldözött hitsorsosaikért, akkor miért zártak szögesdrótok közé és éheztettek Afrikából menekülő keresztényeket a határnál hónapokon át. És most ne térjünk ki részletesen arra sem, hogy maga az állam hogyan üldözi azokat a keresztény kisegyházakat, amelyek nem árulják, hanem szolgálják hitüket.

De ha keresztényüldözésről van szó, akkor az elsők között kell említenünk Kínát, ahol – szakértői becslések szerint – a legtöbb keresztény egyház elleni erőszakos cselekmény történt a világon az elmúlt években.

Csak 2019-ben több mint 5 ezer 500 keresztény egyházi intézményt zaklattak a hatóságok, korlátozták és betiltották a működésüket, lerombolták az általuk állított kereszteket és a templomaikat. A keresztény egyház püspökeit és papjait rendszeresen zaklatják, őrizetbe veszik, kihallgatják és rendeletben tiltották meg új templomok építését. Kínában mindössze 4-5 százalékra teszik a keresztény vallásúak arányát, ám a létszámuk gyorsan gyarapodik, és ez a hatalmat nyugtalanítja. Ezért lépnek fel egyre agresszívabban a közösség vezetői ellen és próbálják a keresztény hitükhöz ragaszkodókat minden módon ellehetetleníteni.

Közismert, hogy Kínában a keresztényeknél is sokkal kíméletlenebbül üldözik a muszlim vallású ujgurokat. Tőlük nemcsak a hitüket akarják elvenni, hanem a nemzeti identitásukat, a nyelvüket, a lakóhelyüket és gyakran az életüket is. Börtönbe zárják, munkatáborokba küldik őket, ahol válogatott megaláztatásokkal és kínzásokkal próbálják kínaivá nevelni őket. Azt az önállóságáért évszázadok óta küzdő, a türk népcsaládhoz tartozó ujgur népet üldözik, amely egyetlen más népcsoportot tart rokonának – a magyarokét.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

Az egy éves születésnapját ünneplő Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A Jelen újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók segítségével maradhat fent.

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének munkájához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!