Ónody Gomperz Tamás Az arany ember és a genderpánik

Rendesen kiborította a reakciós-macsó bilit Tóth Krisztina, amikor elmondta a véleményét az arany emberről. Nem, nem a miniszterelnök úrról nyilatkozott, mert akkor természetesen érthető lenne az úri közönség nekibúsulása, hanem a kötelező iskolai olvasmányok listáján található közismert, bár önszántukból kevesek által olvasott regény még Novák Katalini értelemben is konzervatívnak minősíthető nőképéről fejtett ki olyan álláspontot, amely más országokban utoljára 1930-ban számított annyira provokatívnak, hogy emiatt állati ürüléket passzírozzanak a vélemény kifejtőjének postaládájába.

És erre mondják egyesek azt, hogy ma már senkit nem érdekel a szépirodalom! Mintha hirtelen előbukkant volna egy titokzatos mozgalom, amelynek misztikus beavatási szertartásain a résztvevők nem vad dobolás ritmusára, hanem a Kőszívű ember fiaiból felolvasott tájleírások hatására jutnak el az önkívületi állapotig; a Jókai-kultusznak be nem hódoló hitetlenekre pedig rettenetes bosszúval sújtanak le.

Mielőtt eldöntenénk, hogy jogos büntetés-e a jeles írónő megkínzása és rituális feláldozása,

használjunk egy olyan technikát, amelyet a hazai közéleti és kulturális csatározások során viszonylag ritkán alkalmaznak: olvassuk el először a vitát kiváltó szöveget. Ítélkezni ráérünk utána is.

Az újságíró megkérdezte a későbbi vádlottat, hogy melyik könyvet venné le a kötelező olvasmányok listáról. Tóth Krisztina válasza (szó szerinti idézet): „Jókai Arany ember című művét. Nem elsősorban azért, mert nehezen olvasható és kedvét szegi a diákoknak, hanem a nőalakok ábrázolása miatt. Mert mit tudunk meg róluk? Tímea nem szereti a férjét, de engedelmesen szolgálja. Rendben tartja a házat és viszi a férfi üzleti ügyeit, ha távol van. Soha nincs egy rossz szava sem. Noémi szerelmes, de osztozik a férfin. Tímár Mihály néha megjelenik a szigeten, aztán elmegy. Noémi sose kérdez, csak örül. Nem lázadozik hanem csinosan várja Tímárt, amikor az éppen ráér.”

Azt a vak komondorát nekije, ez tényleg durva. Mihály rendes keresztény vállalkozó, van egy felesége és egy szeretője, plusz egy szigete, amire felvette a CSOK-ot, mert a család az család. Hát, hogyan fognak a takaros leányaink ablakot pucolni még miniszterkorukban is, ha engedünk a keresztényüldözőknek a kultúránkon változtatni?

Ugyanakkor, és egyben másrészt, mélyebb elemzés nélkül is azonnal észrevehető, hogy Tóth Krisztina a következőket nem tette:

Nem mondta, hogy Jókai Mór rossz író. Nem mondott a szerzőről semmit.
Nem mondta, hogy Az arany ember rossz regény. Egyáltalán nem minősítette esztétikai alapon a művet.
Nem mondta, hogy az emberek ne olvassák el ezt az alkotást. Annyit mondott, hogy ő nem tenné kötelezővé az iskolákban, és megindokolta, hogy miért nem.

A kötelező olvasmányokról volt szó, azaz arra vonatkozott a kérdés, hogy melyik legyen az a nagyjából tíz regény, amit egy diák mindenképpen elolvas az iskolás évei alatt. Erre hangzott el a fenti a válasz. Az eretnek írónő elárulta, hogy ebből a tízből melyik regényt venné ki, mert … és itt kifejtett egy irodalmon kívüli társadalmi szempontot (a női emancipáció ügye). Fel lehetne vetni, hogy irodalmi művek rangsorolásába miért von be valaki irodalmon kívüli szempontot, de ebben az esetben nem lehet ilyesmit felvetni, mert a kötelező olvasmányok listájának összeállítását sosem az irodalmi, hanem bevallottan és köztudottan egyéb szempontok irányították. A hazafias érzések erősítése, a közös kulturális emlékezet megőrzése, ifjúságnevelés, megszokás, hagyomány, stb, stb.

A kötelező olvasmányok listáján nyilvánvalóan nem a tíz legjobb magyar mű található. Irodalmon belüli logikával nem is lehet a tíz legjobbat kiválogatni, mert nincs olyan, hogy a tíz legjobb. A szelekcióba azért kerülnek bele irodalmon kívüli megfontolások, mert egyébként nem lehet szelektálni, és miért ne javasolhatná valaki, hogy ilyen szelekciós megfontolás legyen a nők ábrázolásának módja.

A nehézséget inkább az okozza, hogy a probléma ezzel a megoldással nem orvosolható. Ha kezünkbe vesszük a Pál utcai fiúkat, azt hihetnénk, hogy a 20. század elején nem éltek lányok a fővárosban.

A regények azt a kort tükrözik, amelyben születtek: mivel a nőket nem tekintették a férfiakkal még annyira se egyenlőnek, mint ma, az akkori szövegek az akkori valóságnak megfelelően ábrázolják a nemek közti hierarchiát.

Éppen ezért, egy felvilágosult tantervben, Az arany ember lehetne akár kiváló szemléltető eszköze a társadalmi nem és a biológiai nem közti különbségnek, és ezzel meg is érkeztünk annak magyarázatához, hogy Tóth Krisztina felvetése miért váltott ki ekkora indulatot. Nyilván a feminista megközelítés miatt. Ha azt közölte volna, hogy a Szigeti veszedelmet venné ki a kötelezők közül, mert elege lett abból, hogy a magyar történelem dicső tetteinek bemutatása helyett a kudarcok és a vereségek felemlegetésével öljük ki a magyar gyerekekből a büszke hazaszeretet, akkor Takaró Mihály személyesen vinné el neki a lovagkeresztet.

Amúgy, a legjobb válasz az lett volna, hogy ne legyenek központi tanterv által előírt kötelező olvasmányok, bízzuk a választást az iskolákra és a tantestületre. Valamint a diákokra, de ez már annyira provokatív felvetés, hogy más országban talán 1960-ig is vissza kell menni ahhoz, hogy ne tekintsék evidenciának.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.