Az út kifelé

Ceglédi Zoltán | 2020.07.03. 08:17

Olvasási idő kb. 8 perc

Friss tudásunk van róla, hogy – és ezt most leegyszerűsítve írom – minél szegényebb valaki, annál valószínűbb, hogy fideszes. Annyit tennék ehhez, hogy a tehetősebb ellenzékiek jelentékeny része valójában szintén fideszes, csak máshogy. Bonyolultnak tűnik, de nem az. Inkább szomorú. A Fidesz fenntarthatóságáról szól. Máris kifejtem.

Az első fele viszonylag egyszerű. Kiszolgáltatott magyarnak lenni a létezés történelmileg többszörösen kipróbált formája. Sajnos. Errefelé kiszámíthatóan kiszámíthatatlan, hogy miből élsz holnap, ha a piramis alján ragadtál. Egyes korszakokban az, hogy élsz-e. Könnyű úgy világhatalomnak lenni, kedves amerikai barátaink, hogy volt egy függetlenségi háború a 18. században, egy polgárháború a 19.-ben, és azóta egy kontinensnyi fundamentumon épül az Egyesült Államok. Amikor mi idehaza a kiegyezésnél tartottunk, ők épp megvásárolták Oroszországtól Alaszkát. Magyarország huzatos átjáróház évszázadok óta, a huszadik század mindkét világégése és mindkét diktatúrája sűrűn bontogatta, önmaga pedig, valljuk be, többször is leszerepelt, amikor a leggyengébbjeit kellett védelmeznie. Ez a kollektív emlék, s a közelmúlt tovább rontotta: a rendszerváltás utáni húsz év egyes, valóban dicsőséges, javarészt mára nem létező pártoknak köszönhető eredményeit a NER érkezése előtt is jelentősen sikerült elölni.

Ezért a NER-ben tapasztalható béklyóbiztonság igenis kecsegtető sokak számára. Ez részben kommunikáció. A 2010 előtti kormányok gyakran a nehézségek hangsúlyozásával igyekezték megnyerni a közvéleményt intézkedéseiknek. Ezek túl gyakran voltak szimpla megszorítások, lent kotorászó, jövedelmet adóztató elvonások, és nem vagyonadók. Pedig nem öröktől való, hogy ki lakik budai villákban. A Fidesz ezzel szemben sosem ígért vért, verejtéket és könnyeket. Annyit akar, hogy mindent bízz rá, és megoldja neked. Egyszerű magyarázatok a valóságról, nem a te dolgod, csak fogadd el, hogy jól csinálja, és támogasd.

Másfelől pedig, ismerjük be, a NER-ben a hétköznapok stabilak. Vigyázat: ez nálam nem önérték, rengeteg bajom van a kiszámíthatóság árával. Szociális rendszer, egészségügy, közlekedési infrastruktúra, vagy épp a jogállami működés a kárvallottja. De tény, hogy a NER-ben a kezdeti billegés után évek óta azt szoktuk meg, hogy a költségvetés hiánya alacsony, az adók javarészt csökkennek, és amire akar, arra talál pénzt a kormány. Igen, sokáig egy általános konjunktúra haszonélvezőjeként, és igen, túl sokszor stadion lesz belőle, miként a szovjet fridzsidergyárból hazalopott alkatrészekből is mindig tank. De erre sokan szavaznak. Minél szegényebb, kiszolgáltatottabb valaki, a jelek szerint annál inkább. Ne ribillió legyen, hanem közmunka. Orbán Viktor nem sokat ad, de abban profi, hogy úgy tűnjék, nem is vesz el. A minimálbért ő emeli, a kafetéria megemelt adója miatt főjön a munkáltató feje. Nem tandíjat vezet be, hanem „csak” lecsökkenti az állami létszámot. Néhol nullára. Maradnak a fizetős diákok.

Minden rendszer megborítható, és pont a koronaválság elején a járványügyi intézkedések, a következő fél-egy évben pedig a gazdaság helyreállítását célzó döntések lehetnek veszélyesek az Orbán-kormányra. De a rezsim ezzel együtt stabilizálódik. Ma tényleg benne van az ív 2030-ig. Orbán Viktor akkor is még épp csak eléri a nyugdíjkorhatárt. Ez egy politikai értelemben fenntartható működés, ami kész szerepeket kínál a szegényebb magyaroknak. Kormánypárti szavazóként, annak tudatában, hogy bár szerényen él, de az legalább holnap is biztosan meglesz.

De fentebb is vannak NER-kompatibilis módok. És nem csak a tudatosan kormánypárti, felső-középosztálybeli, CSOK-kal agglomerációba költöző, állami támogatással családi autót vásárló, serényen szülő feleséget adómentesítő, gyereket magániskolába járató, obligát kormánypárti opció. A hibrid rezsimekben (és erről beszéltünk legutóbb) szükség van a szabott méretű ellenzékre is. Sokfélére. Lenne itt például egy fiatalos-lendületes kampányötlet, szevaszuram, amit azért a velünk közöslistás, Fidesszel közöslopós partnereink is szeretnek majd a kerületekben. Biztonságos. Lenne amott egy orbánozós sajtótájékoztató félkaréjban, elnyomatás-rikoltás, persze nagyobb a füstje, mint a mandátumról lemondása. Úgy elnyomják az ellenzéket, hogy képviselői fizetését azért konzekvensen emelik. A szervezeteit nyesik, ne nőjön, de etetik az egyént, aki jól tud lakni és pihegősen elkényelmesedni. Kerekedik is – hiszen, ha akad is némi szélbernadettnyi hiba a mátrixban, alapvetően megnyugodtak abban, hogy a NER kiszámítható, és ha jól viselkednek, ezzel a karrierjük is. A Fidesz rendszere épp fenntarthatónak tűnik.

A valódi ellenzékiség ezért ma luxus. Őszinte leszek: nem is tudnék egy közmunkás szemébe nézni, mondván, gyere barátom, induljunk meg a fideszes polgármester ellen, aki neked a közmunkát osztja, és a Fidesz-kormány ellen, aki a polgármesterednek erre a pénzt küldi. Az pedig legszomorúbb kudarcaim egyike, hogy felismertem: tartalmi és morális indokokat zsolozsmázva hiába bámulok ilyen meg olyan ellenzéki szemekbe, azok már olyan dollárjelesek, mint a Tom és Jerryben, mikor kijön a jackpot. Mit jövök én ezzel az avítt, érzelgős hülyeséggel, mikor ők már kiszámolták, hogy 2022-ben így lesz a frakció, meg úgy az egyénik Gondor kettőben és Eriadorban. Aztán majd készülünk 2026-ra, igen, mit jövök azzal, hogy ki mire készült 2018-ban. Ők ellenzékiek, de ha belegondolunk, a Fidesz is pont arra kérné őket, amit most csinálnak. Morálisan súlyosabb, anyagilag nyereségesebb, de a döntésük vektora ugyanaz, mint a szegény fideszeseké: jó lesz ez így. Úgyhogy a szovjet fridzsideres, ősöreg viccre még egyet ráteszek, bocsánat, miszerint akkor a belgák (hahh, Brüsszel!) hova álljanak?

Szerintem higgyük el, amit látunk, és tanuljunk Orbán Viktortól – de az eredetitől. Harmincpár éve nagyon hasonló rutinok működtek a magyar közéletben. A legvidámabb barakk gondoskodott lakói egységesen alacsony szintű, de kiszámítható létfenntartásáról. Szállított egy lebutított nyugatellenes harcot is – apropó, feltűnt önöknek, hogy minap Orbán elővette a „liberális imperializmust”? Közmegegyezés és évtizedes tapasztalat volt abban, hogy ez még sokáig így marad. Elbáboztuk a választásokat, a Hazafias Népfront ernyőhazugsága pedig nem sokkal nagyobb annál, mint amikor ma az ellenzék egyes (számos) szereplői teátrálisan vallanak, hogy bizony „nemzeti ügyek” mentén együtt kell működni a Fidesszel. Megint kivételesen.

Nézzük azt, mit tett akkor tett Orbán Viktor. Meg Tölgyessy Péter, Tamás Gáspár Miklós, Kőszeg Ferenc, meg sokan a demokratikus ellenzékből. Egészen az utolsó pillanatig annak a halvány reménye nélkül, hogy a parlamentben, majd páran kormányon próbálhatják összerakni, folyamatosan tervezték az új Magyarország kereteit. A szocializmusban azt a szellemi luxust engedték meg maguknak, hogy arról tanuljanak, vitázzanak, tanítsanak, publikáljanak, ahol tudtak, hogy miként lehetne a nemzetet a történelmi vakvágányról áttolni. Ma sincs fontosabb politikai feladat, és ha mindenki beárazta, ami van, akkor a közeli váltás felelőssége nélkül. Vissza lehet utasítani a mindenmindeggyet meg a nefanyalogjot. Miért ne, ha úgyis ezek maradnak? De elolvasni végre a könyveket, végigszámolni a táblázatokat, és nem arra írni javaslatot, hogy mi a jó a kicsit meg a nagyon Fidesz-csatlósnak is a holnapi egyeztetetésen, hanem mi lenne jó „a” magyaroknak (meg Európának, meg a Föld nevű bolygónak). A rendszerváltás programját.

Nem tűnik pozitív konklúziónak, de az: ha a gödör alján vagyunk, akkor felfelé kell tekinteni, a magasba. Arra van az út kifelé.

 

Még több olvasnivaló a témában.

Lelátó

Tamás Ervin 

„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokba, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, mit lehet feljelenteni” – vélekedett a miniszter”.

Elolvasom

A mai napig őrizzük a könyvtárban a CEU szellemiségét

Tóth Bea

Ha diplomát adó képzést nem is végezhet, a magyarországi küldetését nem adta föl a CEU. Egyre többen keresik föl az intézmény magyarországi könyvtárát a kutatásaikhoz, ami nem is csoda, hiszen számos hasonló intézmény zárt be a rezsiemelések miatt.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Kortársaink öröksége – gondolatkísérlet nekrológra

Lakner Zoltán

Sokan és sokféleképpen emlékeztek meg a 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklósról és a 89 éves korában elhunyt Mécs Imréről. Személyiségük, életútjuk sokszínűsége indokolja is ezt a sokféleséget. A két eltérő pályát összeköti a demokratikus rendszerváltás, meg az, hogy mindketten megélték a harmadik köztársaság összeroskadását és elpusztítását, még ha ennek kapcsán különböző következtetésekre jutottak is. Ami azonban végső soron közös bennük, az az önkény elutasítása és az emberi méltóság mindenek elé helyezése. Ez az írás szerény adalék Tamás Gáspár Miklós és Mécs Imre közéleti örökségének megfogalmazásához.

Elolvasom

Egy választás anatómiája

Szekeres Imre

Sokan sokféleképp értelmezik a jászberényi időközi választáson történteket, ahol az ellenzék tönkreverte a Fideszt. Szekeres Imre egyike volt a Közösen Jászberényért Egyesület kampánycsapatának. A Jelennek küldött cikkében leírja, mi vezetett ehhez a győzelemhez.

Elolvasom
Keresés