A NASA Sugárhajtási Laboratóriumában működő kutatócsoport szerint az univerzum történetében már számtalan más civilizáció létezett, de mind kihalt azelőtt, hogy kísérletet tehetett volna arra, hogy felvegye a kapcsolatot más civilizációkkal. A Földön kívüli élet és az emberiség jövője az Univerzumban azt sugallja, hogy az emberi faj is erre az útra lép majd. „Feltételezzük, hogy egzisztenciális katasztrófa várhat ránk… Az általunk ismert élet megszűnhet, a fejlődésünk üteme egyenes arányban áll a bukásunk súlyosságával. Az elmélet önvizsgálati időszak szükségességére hívja fel a figyelmet: megfelelően kell megközelítenünk szorult helyzetünket, foglalkoznunk kell a kihívásokkal és módszerekkel, amelyekkel csökkenthetjük az emberiségre és a Földön élő közel kilencmillió másik fajra leselkedő kockázatot” – fogalmaz a jelentés, amelynek szerzői, Jonathan Jiang, Philip Rosen, Kelly Lu, Kristen Fahy és Piotr Obacz olyan veszélyeket említenek, mint az aszteroidacsapás, a nukleáris háború, a világjárványok, az éghajlatváltozás és a mesterséges intelligencia.

Mintha nem változott volna semmi. A brit író, filozófus Gilbert Keith Chesterton írja 1922 körül (idézi John Lukacs történész): „A civilizációéhség… olyan étvágy, amely nem egykönnyen méltányolható manapság, amikor az emberek annyira túlcivilizáltak, hogy barbárságra éheznek.” A barbárság éhezését, s az éhezés enyhítésének számtalan módját megtapasztalhattuk a 20. században, s tapasztaljuk ma is.

Kellene-e mást látnunk, mint ezt a sajátosan értelmezett civilizációs éhséget, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnököt hallgatjuk a moszkvai VALDAJ-vitaklubban? „A Nyugat osztatlan uralmának történelmi időszaka a világ ügyeiben a végéhez közeledik. Az egypólusú világ kezd a múlté lenni. Történelmi határon állunk. A második világháború vége óta valószínűleg a legveszélyesebb, legkiszámíthatatlanabb és egyben legfontosabb évtized áll előttünk. A Nyugat képtelen egyedül uralkodni az emberiség felett, de kétségbeesetten próbálkozik vele, és a világ népeinek többsége már nem hajlandó ezt eltűrni. Az Egyesült Államok a tulajdon dominanciájának megőrzésén kívül nem tud mást felkínálni a világnak. A Nyugat megpróbálja feltartóztatni a többi civilizáció fejlődését, a saját világnézetét pedig univerzálisnak tartja, amelyet az egész világ feltételek nélkül köteles elfogadni. Oroszország nem intéz kihívást a Nyugat ellen, nem törekszik hegemóniára, de fenntartja magának a jogot a létezésre és a szabad fejlődésre. Soha senki nem diktálhat Oroszországnak abban, hogy milyen társadalmat építsen. A világrendnek a nemzetközi jogon és az érdekegyensúlyon, nem pedig a Nyugat által a kulisszák mögött megfogalmazott és érthetetlen szabályokon kell alapulnia. A Nyugat veszélyes, véres és piszkos játékot játszik Ukrajnában, ezt a konfliktust pedig globális dominanciája fenntartására próbálja meg felhasználni.”

Mondjuk, Putyinnak igaza is lehetne. Ha az ukrán nemzet nem-létét nem cáfolná meg a valóság, de alighanem elég nehezen lehetne megértetni egy ukrán katonával, hogy miért van joga – akár egy új világrend nevében – harcolnia egy orosznak, és neki miért nincs. Hogy nem olyan új világrend lebeg az orosz elnök szeme előtt, amelyben nyílt agresszióval le lehet rohanni egy szuverén államot minden következmény nélkül, csak mert… A Nyugat tételesen cáfolta Putyin valamennyi „érvét”, még a NATO terjeszkedésére vonatkozót is, ami ellentmond önmagának: megtagadja egy szuverén államtól, amit magának megkövetel, hogy szabadon dönthessen saját sorsáról.