Mellár Tamás: Csirkefarháttal az infláció ellen

A tavaly decemberi infláció még a pesszimista várakozásoknál is magasabb, szám szerint 7,4 százalék lett. Legutoljára 2007 legvégén volt ilyen magas az árak emelkedése. Lehet persze arra hivatkozni, amint azt a miniszterelnök is tette a múlt heti rádiós interjújában, hogy a világgazdasági áremelkedés gyűrűzik be hozzánk, és ez ellen tehetetlenek vagyunk. De ez a vélekedés messze jár az igazságtól.

Akció

A világpiaci kedvezőtlen hatások mellett sokkal nagyobb súllyal esik latba az, hogy az MNB több éven keresztül folytatott igen laza monetáris politikát, alacsony kamatokkal, nagyon kedvező hitelekkel és kiterjedt eszközvásárlással. Mindez azonban nem okozott komoly gondot addig, ameddig a világgazdaságban elhanyagolható volt az árszínvonal emelkedése és a kormány szigorú fiskális politikát folytatott, vagyis rendre betartotta az államháztartási hiányra vonatkozó 3 százalékos maastrichti kritériumot. Azonban a helyzet alaposan megváltozott, amikor a vírus okozta járvány miatt az EU feloldotta a deficitre vonatkozó előírást, s az Orbán-kormány óriási mértékben kezdett költekezni, elsősorban annak érdekében, hogy megvédje a saját oligarcháit a gazdasági válság negatív következményeitől, majd pedig azért, mert közelednek a választások és a népszerűségét fenn akarja tartani.

A 2021-es év már közel sem volt annyira válságosnak mondható, hiszen a GDP – minden valószínűség szerint – 5 százalék fölött növekedett. Mégis, a költségvetés pénzforgalmi hiánya 25 százalékkal magasabb lett, mint amit a (nem is az eredeti, hanem a jócskán felfelé) módosított költségvetés előírt, számszerűen 5100 milliárd forintot tett ki, ez pedig az éves GDP-nek a 9,3 százalékát jelenti. S ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy az alacsony jövedelmű, gyermekes adózók számára megígért 600 milliárdos februári adóvisszatérítést is az előző évi kiadásokhoz kell számítani, akkor valószínűleg kétszámjegyű lesz a tavalyi államháztartási hiány.

Így aztán nem lehet csodálkozni azon, hogy az infláció tavaly decemberben nem csökkent, hanem növekedett. Ma már reális az esélye annak, hogy akár kétszámjegyű is lehet a pénzromlás mértéke, de az biztos, hogy nem lehet egykönnyen megszabadulni az árak növekedésének 5 százalék feletti ütemétől.

A kialakult helyzetben egyértelmű, hogy egy átfogó antiinflációs gazdaságpolitika azonnali bevezetésére lenne szükség. Az Orbán-kormány azonban nem fog ilyen politikát bevezetni, hiszen ez felérne annak beismerésével, hogy az eddig vitt gazdaságpolitikája csődöt mondott. Ráadásul, két és fél hónap múlva itt vannak a választások, tehát tovább kell költeniük a pénzt. No és persze nem is jön olyan rosszul a makroegyensúly fenntartása szempontjából az infláció felpörgése, hiszen ezzel mérsékelni lehet a bérek és nyugdíjak növekedése miatt előálló kereslettöbbletet. Bízva abban, hogy a kisemberek a pénzillúzió rabjai, vagyis nem nagyon veszik észre azt, hogy a kormány által a zsebükbe tett többletpénzek valójában nem érnek semmit, mert az általános drágulás elviszi azokat.

Azért nyilván Orbánék is aggodalommal tekintenek a nagy és egyre növekvő inflációra, ezért indított az MNB kamatemelési ciklust és ezért jelentette be a Pénzügyminisztérium még karácsony előtt az összességében 1100 milliárd forintra tehető megszorítócsomagját. Mindez azonban nem lesz elég az érdemi változáshoz, ezzel nem tudják megnyugtatni a szakértőket és az üzleti szférát. De itt és most nem is azokat, hanem a választópolgárokat akarják megnyugtatni, hiszen választások jönnek. A múlt heti miniszterelnöki bejelentésnek, jelesül annak, hogy hét alapvető élelmiszer – köztük a szegénység szimbólumává vált csirkefarhát – árát befagyasztják a múlt év október közepi szintjén, mindössze ennyi volt a célja. Igazolni, hogy a kormány megvédi a magyar embereket és családokat a külföldről begyűrűző áremelkedéstől.

Könnyen belátható azonban, hogy még ezt a korlátozott célját sem fogja a kormány elérni, hiszen ennek a hét terméknek az árbefagyasztása édeskevés akkor, amikor az étolaj ára 26,8 százalékkal, a liszté 23,7 százalékkal, a margariné 22,8 százalékkal, a kenyéré 15,2 százalékkal, a baromfihúsé 13,4 százalékkal, a tejé pedig 12,1 százalékkal növekedett a múlt évben. Az árkorlátozás alá eső termékek többségükben ugyan az imént felsorolt termékcsoportok köréből valók, de távolról sem fedik le azt.

Hiába tehát a hét kiemelt termék árának ­kontrollja, ha az élelmiszerek összességében 8 százalékkal drágultak az elmúlt 12 hónapban.

Az átlagháztartások számára a kormányintézkedések alig észrevehető, mindössze ezer-kétezer forintos megtakarítást jelentenek. Tegyük hozzá, hogy jó esetben! Mert nyilván a kereskedelmi egységek igyekezni fognak az elért profitszintjüket megtartani, s ezért a többi, nem regulált árú termék árát megemelik, s a vásárló nemigen tehet mást, mint elfogadja az áremelkedést, mert nem tudja azokat az élelmiszereket helyettesíteni rögzített árcédulájúakkal. Tehát a miniszterelnök bejelentése csak egyszerű reklámfogás, ami legfeljebb a saját táborában lévők közérzetét javítja, de érdemi javulást nem hoz. Könnyen meglehet, hogy nem is volt más a szándékuk, mint üres lózunggal lelkesíteni a saját embereiket.

Valódi, érdemi és tartós megoldást az jelentene, ha 5 százalékra csökkentenék az alapvető élelmiszerek áfáját, amint azt az elmúlt években már többször is javasolták az ellenzéki pártok. Orbánék persze nem akarják ezt megtenni, mert féltik a költségvetési bevételeket. De a nagy aggódásuk közepette a lehető legrosszabb megoldást választották az árak befagyasztásával. Egy piacgazdaságban az ilyen intézkedések rendkívüli károsak, mert rontják a gazdaság hatékonyságát, mivel torzítják az erőforrásallokációt és ellehetetlenítik a perspektivikus gazdálkodást, hiszen nem lehet tudni, hogy még milyen további árrögzítések várhatók. Nagyon nagy ár ez azért a kis kommunikációs haszonért, amit a kormány a hét alapvető élelmiszeripari termék árának rögzítésével bezsebelt.

Az Orbán-kormány valószínűleg a nagy külföldi áruházláncokkal akarta megfizettetni a hét termék árának befagyasztását. De azok a kereskedelmi egységek ezt könnyen ki tudják védeni azzal, hogy a veszteségeiket ráterhelik a többi termékre, vagy kihasználva erőfölényes helyzetüket, a beszállítóiktól alacsonyabb áron vásárolnak. A kis, többségükben hazai kereskedelmi egységek nehezebb helyzetbe kerülnek, mert ők nemigen tudják senkire sem áthárítani a veszteségeiket. Legrosszabbul persze mi, magyar állampolgárok járunk, mert a kormány pancser intézkedésének rövid- és hosszú távú költségeit egyaránt nekünk kell viselni. Csak abban reménykedhetünk, hogy már nem sokáig.

A szerző közgazdász professzor, a Párbeszéd frakciójának parlamenti képviselője.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.