Ellenzéki Etikai Kódexszel megakadályozható, hogy Márki-Zay újabb választást tegyen tönkre

Ceglédi Zoltán | 2022.11.16. 09:24

Olvasási idő kb. 4 perc

„Tavaly Washingtonban például egy sok évig hazánkban élő beszélgetőtársam elárulta, hogy az egyik, azóta is HANGOSAN BUZIZÓ KERESZTÉNYDEMOKRATA POLITIKUS (kiemelés az eredetiben) hátsó fertályából egy alkalommal éppen egy általa személyesen ismert sebésznek kellett egy játékszert eltávolítania…” – írta Márki-Zay Péter 2020 őszén a Facebookon.

Az ellenzéki szemérem, a „nem szabad kritizálni senkit” omertája hosszan záró lakatot rakott ezügyben a kormányt nagy rössel csépelő, baloldalinak-liberálisnak mondott nyilvánosságra. Ez a végtelenül ocsmány, undorító és egyben ostoba felszólamlás volt a nyitó lövése-purcantása a Márki-Zay által a kampányban csúcsra járatott ámokfutásnak. Meglehetős homofób érzettel. A végén már öt kormánytagot meg az egyik politikus gyerekét buzizta az összellenzéki miniszterelnök-jelölt. Plusz a meleg Szájer Józsefet meg a pedofil Kaletát úgy emlegette, mint „hasonlóképp aberráltak”.  Most, a választási kudarc pofonjából tápászkodva, nem lehet úgy tenni, hogy ez nem történt volna meg.

Igen, Márki-Zay Péter hazugságot terjesztett. Ordas nagy hazugság, hogy egy sebész ilyesmit operált volna ki egy kereszténydemokrata politikusból, hazugság, hogy az orvos a titoktartást megszegve ezt elmondta Márki-Zay félkegyelmű, pletykafészek ismerősének. Hazugságot szórt a Facebookra Orbán titkos csodafegyvere, a vásárhelyi lotyaszáj. Mi nincs ebben a történetben? Név, nevek. Nem véletlenül: ha az „ismerőst” nevezné meg, annak kéne bevallania, hogy hazudott, ha a nem létező orvos neve jelenne meg, akkor az ellenzéki vezetésű, megújult orvosi kamarának és személyesen Kincses Gyulának lenne dolga eljárni a sebésszel szemben. Ha meg a fiktív politikust, akkor az perelhetné súlyos pénzekre Márki-Zayt.

Ezt olvashatja még a cikkben:

Miért bukott meg MZP?

Most kell az ellenzéknek szabályokat hoznia a saját működéséről

Mi lesz, ha ez elmarad?

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.

Európai Bizottság: a kkv-k számíthatnak a brüsszeli mentőövre

Fóti Tamás

Az Európai Bizottság (EB) minden évben megrendezi – közösen az éppen soros EU elnökséggel – a kis- és középvállalatok találkozóját. Több száz cég tulajdonosa vagy vezetője egyeztethet az európai döntéshozókkal, az Európai Parlament képviselőivel, a résztvevők megosztják egymással tapasztalataikat és elvétve siralmaikat, ha elégedetlenek a kkv-kre vonatkozó direktívákkal, ösztönzőkkel, szabályzókkal.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Győri diák nyerte az Európai Unió esszépályázatát

Fóti Tamás

Az Európai Unió kis- és közepes méretű vállalatainak idei éves találkozóján, Prágában hirdették ki a fiatalok számára kiírt esszépályázat győztesét. A beérkezett több mint 30 pályamű közül meghívták a nemzetközi zsűri által legjobb háromnak ítélt szerzőjét, és közülük került ki a győztes. Idén magyar siker született, Vass Viktória nyerte el a legjobb pályázat díját.

Elolvasom

Szupermérföldekre került az uniós pénztől a magyar kormány

Lakner Zoltán - Tóth Ákos

Az Európai Bizottság egyrészt továbbra is fenntartja a kohéziós alapokból Magyarországnak járó összeg egy részének visszatartására vonatkozó javaslatát, másrészt jóváhagyta az úgynevezett helyreállítási tervet, amelynek célja a Covid-válság hatásainak enyhítése. A kohéziós alapok kapcsán az Európai Bizottság a jelek szerint ezúttal nem hagyta átverni magát, míg a helyreállítási alap esetén a magyar kormány számos pozícióját feladta, így például jöhetnek a szélerőművek és számos, a közoktatás deszegregációját szolgáló intézkedést is végre kell hajtania. Nagyon úgy tűnik, hogy a kontroll folyamatos lesz, minden egyes fillér, illetve euró csak a beruházás végrehajtásának ellenőrzése után érkezhet.

Elolvasom
Keresés