Vásárhelyi Mária Eo ipso hazaffyak

„A miniszterelnök jelölt választás keltette hangzavarban elsikkadt egy ennél sokkal fontosabb történet: megszületett a hazafias ellenzék” – ezt a kijelentést Csizmadia Ervin politikai elemző, a Méltányosság Politikai Elemző Központ vezetője tette. Én azonban ezt a revelatívnak szánt felfedezést elkeserítőnek tartom. Ez ugyanis nem is burkoltan azt jelenti, hogy az ő szemében az ellenzék mindezidáig nem volt hazafias, mivel a baloldali és liberális pártok és szavazóik eredendően nem lehetnek hazafiak. Most azonban, hogy egy hangsúlyosan jobboldali, konzervatív, mélyen vallásos, keresztény ember lett az ellenzék közös miniszterelnök jelöltje, Csizmadia szerint ő rányomja a hazafiasság pecsétjét az ellenzékre. Pedig Csizmadia Ervin nem a magyarországi szélsőjobboldallal, hanem egyértelműen a mérsékelt jobboldallal rokonszenvező elemző. Véleményei – bár gyakran nem értek ezekkel egyet – mindig megmaradnak a megfontolt, civilizált, vitaképes keretek között.

A minap kifejtett álláspontjából azonban nem vonhatunk le más következtetést, minthogy – Csizmadia szerint – azt, ki a hazafi, nem a választásai, döntései, cselekedetei határozzák meg, hanem a címkeként magára biggyesztett politikai identitása. Az önmagukat jobboldalinak vagy szélsőjobboldalinak nevezők eo ipso hazafik, a baloldaliak és liberálisok viszont eo ipso nem azok.

Ezek szerint hazafi volt a „vad geszti bolond” Tisza István, aki még akkor is folytatta a háborús uszítást, amikor már mindenki szembesült a hatalmas veszteségekkel és a biztos vereséggel, de nem volt hazafi Jászi Oszkár, aki kezdetektől óvni próbálta a nemzetet a háborúban való részvételtől vagy a földbirtokait a parasztság körében szétosztó, pacifista Károlyi Mihály.

Jó hazafi volt Szabolcska Mihály, Herczeg Ferenc vagy ­Tormay Cecil, mivel a nacionalista, szélsőjobboldali hatalmat szolgálták, de nem volt hazafi Szerb Antal, József Attila vagy Radnóti Miklós, mert baloldaliak vagy liberálisok voltak.

Hazafi volt Horthy Miklós, akinek regnálása idején egymillió magyar állampolgárt kirekesztettek a nemzetből, 200 ezer magyar katonát a halálba küldtek az orosz frontra és 450 ezer zsidó származású magyart deportáltak haláltáborokba, de nem volt hazafi Demény Pál vagy Gidófalvy Lajos, akik a nyilasokkal szembeni hazai fegyveres ellenállást szervezték.

Hazafi volt Mindszenty József és Prohászka Ottokár, de nem volt hazafi Nagy Imre és Maléter Pál.

Hazafiak voltak a Kádár-rendszerrel kiegyező Németh ­László, Illyés Gyula, de nem volt hazafi Bibó István, Eörsi István vagy Esterházy Péter. És bár Csizmadia három kötetes műben dolgozta fel a magyar demokratikus ellenzék történetét, ezek szerint úgy gondolja, hogy a baloldali és liberális indíttatású ellenzéki mozgalmat sem a haza iránti elkötelezettsége vezérelte, amikor szembeszállt a kádári diktatúrával, vállalva az üldöztetést, az állásvesztést és a rendőri zaklatásokat.

Napjainkra lefordítva pedig ebben a világképben hazafi Bayer Zsolt, Szakács Árpád vagy Schmidt Mária, de nem hazafi Parti-Nagy Lajos, Závada Pál vagy Spiró György.

A politikai palettán pedig – a „csizmadiai világképben” – hazafiak azok a pártok, amelyek több mint egy évtizede fosztogatják az országot, lerombolják a demokratikus intézményeket, Nyugat helyett a Kelethez próbálják kötni az ország jövőjét, gyűlöletet szítanak az állampolgárok között, a közjó helyett saját önös érdekeik szolgálatába állítják az erőforrásokat, lezüllesztik a köznyelvet és a közerkölcsöket, szembefordítják az országot mindenféle progresszióval, de nem hazafiak azok a baloldaliak és liberálisok, akik megpróbálnak ezzel a jobboldali pusztítással szembefordulni.

Ők csak akkor válhatnak hazafivá, ha egy jobboldali, keresztény, konzervatív vezetőt választanak a maguk számára.

Mindez persze nem érdemelne különösebb figyelmet, ha egyetlen ember magánvéleménye lenne. Csakhogy ez a szemlélet átokként ül az ország 20. és 21. századi történelmén. A magyarországi jobboldal a kezdetektől elrendeltetett tényként kezeli, hogy ő hivatott az ország sorsának kézben tartására, mivel a baloldal és a liberálisok ab ovo hazafiatlanok. És ha a tények és a tapasztalatok ezt nem támasztják alá, akkor annál rosszabb a tényeknek és a tapasztalatoknak.

Pedig igaza van Márainak; „Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő, „mint keresztény magyar ember”, előjogokkal élhet e világban egyszerűen azért, mert ő „keresztény magyar úri ember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „kereszténymagyar” vagy „úriember”.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.