Vásárhelyi Mária Vásárhelyi Mária: Fájdalmas örökség

Nekünk, a rendszerváltás idején vagy korábban felnőtt generációk tagjainak, még vannak emlékeink egy társadalomról, amelyben nem volt „ember embernek farkasa”, ahol a politikai gyűlölet nem szakította szét a társadalmat, ahol értelmesen tudtak vitatkozni homlokegyenest eltérő nézeteket képviselő emberek is. Az én édesapám, aki világéletében baloldali és liberális ember volt, remekül el tudott vitatkozni Csoóri Sándorral, barátság fűzte Rácz Sándorhoz és alkalmasint, annak józan pillanataiban, még Csurka Istvánnal is szót értett.

Voltak közös céljaik, amelyekért – mindenféle egyet nem értésük ellenére – képesek voltak együtt küzdeni. Elsősorban a szabad és független Magyarországért.

Igaz ugyan, hogy még a nyolcvanas években is 800 ezer tagja volt az állampártnak, de közülük legalább 700 ezer már mindenféle meggyőződés és hittérítő szándék nélkül lépett be az élcsapatba. Én például, aki születésemtől fogva a rendszer ellenségeként voltam számontartva és felnőtté válásomtól igyekeztem is rászolgálni erre a címre, csak elvétve találkoztam olyan izzó gyűlölettel, amilyen ma mindennapossá vált. És ha szembejött is a gyűlölet, akkor az kizárólag személyes, nem pedig csoportos, a hatalom által szított indulat volt.

A szüleimet, akiknek pedig bőven kijutott az élet nehézségeiből, soha életemben nem hallottam gyűlölettel beszélni senkiről, a munkahelyemen és a környezetemben nem emlékszem olyan MSZMP-tagra, aki ellenséget, hazaárulót látott volna bennem. És bár a rendszerváltás utáni években élesebbé váltak az elvi, ideológiai konfliktusok, olyasmire ugyancsak nem emlékszem, hogy a nyilvános politikai vitákban bárkitől elvitatták volna a nemzethez tartozás jogát.

A napjainkban felnövő generáció tagjai gyökeresen más világba születtek, ahol a társadalom végletesen kettészakadt és elképesztő indulatok feszülnek egymásnak. Nekik ez a felnőtt világ valósága, ez a mindennapok természete. A hatalom által szított gyűlölet lecsorog a társadalom legapróbb sejtjeiig, áthatja és determinálja az emberek világlátását, egymáshoz való viszonyát.

A napokban kerültek nyilvánosságra egy, az ifjúság körében végzett szociológiai vizsgálat eredményei, amelyekből az derül ki, hogy a ma felcseperedő, felnőtt életet kezdő fiatalok számára a politikai rokonszenv nem csupán ideológiai orientáció, hanem a jelenről és a jövőről való döntéseket alapvetően meghatározó tényező. Hogy mit gondolnak a családról, házasságról, gyermekvállalásról, hol és hogyan képzelik el a jövőjüket, mennyire érzik biztonságban magukat, elégedettek-e saját jelenlegi helyzetükkel, hogyan vélekednek a rendszerről, amelyben élnek, ez mind szoros összefüggést mutat pártpreferenciáikkal. Az ellenzéki érzelmű fiatalok közül háromszor annyian szeretnének elmenni az országból, mint a kormánypárt támogatói közül, és hatalmas szakadék tátong a két csoport között annak megítélésben is, hogy demokráciának tekintik-e a rendszert, amelyben élnek.

Egyazon generáció tagjai két, egymástól gyökeresen különböző valóságot látnak maguk körül.

Azok a fiatalok, akik ebben az évezredben váltak vagy válnak felnőtté, soha nem tapasztalták meg, hogy a más értékrendű, hitű, gondolkodású emberekkel is lehet értelmesen beszélgetni, vitatkozni, és soha nem hallottak arról, hogy ahhoz, hogy ez az ország minden állampolgára számára élhető legyen, néhány alapvető kérdésben szükség lenne valamiféle minimális társadalmi konszenzusra. Az elmúlt évtizedben nem láthattak racionális vitákat a nyilvánosságban politikai ellenfelek között, a politikai vita számukra nem jelent mást, mint érzelmektől átfűtött sárdobálást.

A kormány propagandája azt sulykolja a nyilvánosság összes színterén, hogy aki nem ért egyet a hatalommal, az gyűlölni- és kitaszítani való ellenség, nemzet- és hazaáruló. Már a kisiskolás gyerekek is tudják, hogy az osztályban ki fideszes és ki nem az, és gyakran a gyermekkori barátságok is e mentén szövődnek. Éppen úgy, ahogyan ez az ötvenes években lehetett.

Nem meglepő, hogy a mai fiatalok többsége számára a politika a gyűlölködés visszataszító világa, amelyben átjárhatatlan szakadék tátong a különböző értékrendű emberek között. Nem véletlen, hogy a régióban nincs még egy ország, ahol ilyen mély árok választja el a különböző ideológiai meggyőződésű fiatalokat. A megosztottság, az ellenségesség mélyen beléjük ivódott szocializációjuk során, és ha jobbra fordulnak is a dolgok, ez évtizedeken keresztül rányomja majd bélyegét a hazai közéletre.

Nem lehetünk büszkék arra, hogy ezt a súlyos és fájdalmas örökséget hagyjuk rájuk.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.