Vásárhelyi Mária Gyűlöletszonda

A menekültekkel szembeni gyűlölet szítása – mint a kormánypárti szavazók kohézióteremtő kovásza – kifulladni látszik. Az utóbbi időkben készült közvéleménykutatások egytől-egyig azt mutatják, hogy ma már az emberek sokkal jobban aggódnak az alacsony fizetések, az emelkedő árak, a növekvő munkanélküliség, az egészségügy helyzete, a növekvő egyenlőtlenség vagy a korrupció mértéke, mint a bevándorlás miatt. A magyarok problématérképén a migráció egyre hátrébb sorolódik, tíz ember közül mindössze egy tartja ezt szorongató problémának.

Persze nem volt ez mindig így. Voltak évek, amikor a bevándorlókkal szembeni gyűlöletkeltés hozta a legtöbb támogatót a kormány konyhájára, az emberek jelentős részével sikerült elhitetniük, hogy a legnagyobb veszélyt a menekültek jelentik a társadalomra és személyes biztonságukra. Így lett Magyarország Európa leginkább idegengyűlölő országa. Egy 2018-as nemzetközi felmérés adataiból nemcsak az derül ki, hogy a vizsgáltba bevont 36 ország közül a magyar lakosság a legelutasítóbb mindenféle mássággal szemben, hanem az is, hogy korábban soha, sehol nem tapasztaltak viszonylag rövid idő alatt olyan mértékű attitűdváltozást, mint nálunk. Míg 2008-ban a magyar felnőtt lakosság 54 százaléka volt elfogadó az etnikai, szexuális kisebbségekkel és a bevándorlókkal, menekültekkel szemben, négy év alatt ez az arány 12 százalékra csökkent, ami egyben azt is jelenti, hogy 10 év alatt 40 százalékkal emelkedett azok aránya, akik mindenféle másságot elutasítanak. Tehát

szűk kisebbségiből többségi állásponttá változott az intolerancia, a kirekesztés, a másság elutasítása.

A lángra lobbantott szikra azonban kialudni látszik, ezért aztán a kormány most azt szondázza, melyik az a kisebbségi csoport, amely a leginkább alkalmas arra, hogy a hivatalos politikai gyűlölködés céltáblája legyen. És – nem meglepő módon – az LMBTQ közösség tagjaira esett a választás. Pedig Magyarországon 2010 előtt határozottan növekedett a szexuális másság iránti tolerancia.

A most elfogadott „pedofilellenes törvény” valójában a szexuális kisebbségek kriminalizálását jelenti.

Bornírt és aljas paragrafusainak nyilvánvalóan az a célja, hogy tovább táplálja a társadalomban meglévő félelmeket és előítéleteket mindazokkal szemben, akiknek szexuális orientációja különbözik a többségétől. Azokat az avítt, ostoba, középkori félelmeket erősíti, amelyek azt sugallják, hogy a homoszexualitás deviancia, mentális betegség, tanult magatartás és pusztán tiltás kérdése, hogy megóvjuk-e gyermekeinket ettől. Azt a tudományosan ezerszer megcáfolt tévhitet sulykolja az elfogadott törvény, hogy ha a gyerekek nem férnek hozzá a (homo)szexualitásról szóló tartalmakhoz, nem beszélünk nekik ezekről a dolgokról és nem látnak a környezetükben ilyesmit, akkor nem lesz belőlük az LMBTQ közösséghez tartozó felnőtt. Mintha eddig a gyerekek a szülőktől kértek volna engedélyt ahhoz, hogy szexuális tartalmakat kövessenek. Mintha a tiltás bármilyen kérdést megoldana.

Ez a törvény valójában a szexuális kisebbségek üldözése számára készíti elő a talajt.

A minap egy 13 éves homoszexuális kisfiú lett öngyilkos azért, mert az osztálytársai kiközösítették mássága miatt. Bár nem ismertem, mégis összeszorul a szívem, valahányszor eszembe jut az a tiszta tekintetű, csillogóan okos, sokra hívatott fiatal politikai aktivista, aki azért vetette a vonat elé magát, mert környezete nem tudta elfogadni, hogy saját neméhez vonzódik. A barátaim, egy meleg pár pedig most azért költözik külföldre, mert évek óta próbál örökbe fogadni gyermeket, elfogadna romát, sérültet, beteget, de most még a reményt is elvették tőlük, hogy valaha szeretetben felnevelhetnek egy gyereket, aki egyébként senkinek nem kell.

Ha a kormány valóban a pedofília ellen akarna fellépni, akkor bőven találna tennivalót az egyházak környékén.

Nincs okunk azt gondolni, hogy nálunk kevesebb pedofil bűncselekmény történik az egyházi intézményekben, mint szerte a világban. Csakhogy nálunk az állam nemhogy üldözné, inkább segít elleplezni ezeket az ügyeket.

Tudományos kutatások szerint egy-egy országban a populáció 8-10 százaléka tartozik valamelyik szexuális kisebbséghez. Mivel ez egyenletesen oszlik el a társadalom minden szintjén, biztosak lehetünk benne, hogy a Fidesz-KDNP politikusainak is legalább ekkora része érintett ebben a kérdésben. Ők olyanok, mint az antiszemita zsidók. A szégyenérzet, a rejtőzködés, a lelepleződéstől való rettegés, az öngyűlölet teljesen eltorzítja a személyiségüket és saját közösségük ellen fordulnak.

Manapság kevés család van, amelynek szűkebb vagy tágabb környezetében nincs, aki valamelyik szexuális kisebbséghez tartozik. Van, ahol el tudják ezt fogadni és van, ahol nem. Annál romlottabb, aljasabb viselkedést azonban nem nagyon tudok elképzelni, mint hogy valakinek a gyermeke érintett ebben a kérdésben, és ennek ellenére közösséget vállal az üldözőkkel.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmeradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.