A menekültekkel szembeni gyűlölet szítása – mint a kormánypárti szavazók kohézióteremtő kovásza – kifulladni látszik. Az utóbbi időkben készült közvéleménykutatások egytől-egyig azt mutatják, hogy ma már az emberek sokkal jobban aggódnak az alacsony fizetések, az emelkedő árak, a növekvő munkanélküliség, az egészségügy helyzete, a növekvő egyenlőtlenség vagy a korrupció mértéke, mint a bevándorlás miatt. A magyarok problématérképén a migráció egyre hátrébb sorolódik, tíz ember közül mindössze egy tartja ezt szorongató problémának.

Persze nem volt ez mindig így. Voltak évek, amikor a bevándorlókkal szembeni gyűlöletkeltés hozta a legtöbb támogatót a kormány konyhájára, az emberek jelentős részével sikerült elhitetniük, hogy a legnagyobb veszélyt a menekültek jelentik a társadalomra és személyes biztonságukra. Így lett Magyarország Európa leginkább idegengyűlölő országa. Egy 2018-as nemzetközi felmérés adataiból nemcsak az derül ki, hogy a vizsgáltba bevont 36 ország közül a magyar lakosság a legelutasítóbb mindenféle mássággal szemben, hanem az is, hogy korábban soha, sehol nem tapasztaltak viszonylag rövid idő alatt olyan mértékű attitűdváltozást, mint nálunk. Míg 2008-ban a magyar felnőtt lakosság 54 százaléka volt elfogadó az etnikai, szexuális kisebbségekkel és a bevándorlókkal, menekültekkel szemben, négy év alatt ez az arány 12 százalékra csökkent, ami egyben azt is jelenti, hogy 10 év alatt 40 százalékkal emelkedett azok aránya, akik mindenféle másságot elutasítanak. Tehát

A lángra lobbantott szikra azonban kialudni látszik, ezért aztán a kormány most azt szondázza, melyik az a kisebbségi csoport, amely a leginkább alkalmas arra, hogy a hivatalos politikai gyűlölködés céltáblája legyen. És – nem meglepő módon – az LMBTQ közösség tagjaira esett a választás. Pedig Magyarországon 2010 előtt határozottan növekedett a szexuális másság iránti tolerancia.

Bornírt és aljas paragrafusainak nyilvánvalóan az a célja, hogy tovább táplálja a társadalomban meglévő félelmeket és előítéleteket mindazokkal szemben, akiknek szexuális orientációja különbözik a többségétől. Azokat az avítt, ostoba, középkori félelmeket erősíti, amelyek azt sugallják, hogy a homoszexualitás deviancia, mentális betegség, tanult magatartás és pusztán tiltás kérdése, hogy megóvjuk-e gyermekeinket ettől. Azt a tudományosan ezerszer megcáfolt tévhitet sulykolja az elfogadott törvény, hogy ha a gyerekek nem férnek hozzá a (homo)szexualitásról szóló tartalmakhoz, nem beszélünk nekik ezekről a dolgokról és nem látnak a környezetükben ilyesmit, akkor nem lesz belőlük az LMBTQ közösséghez tartozó felnőtt. Mintha eddig a gyerekek a szülőktől kértek volna engedélyt ahhoz, hogy szexuális tartalmakat kövessenek. Mintha a tiltás bármilyen kérdést megoldana.