Hátha-emberek

| 2020.06.18. 12:41

Olvasási idő kb. 5 perc

A vállalkozók hallgatnak. Van, aki azért, mert épp a nap süti, van, aki árnyékban van, de izgatottan várja, hogy a sugara felé forduljon, van, aki a bajsza alatt morog és irigy, s van, aki sértődötten toporog, majd gondol egyet, hóna alá csapja az életét és külföldön árul lángost.

A tanárok hallgatnak. Van, aki azért, mert az előírt mankókkal tanított eddig is, a gyakori mankócsere alkalmazkodóvá, majd egykedvűvé tette, “tőle aztán…”. Van, aki színt akar vinni egy online tornaórába, vasalódeszkán tanít úszni, amiért a tankerülettől megrovást és megalázó feladatokat kap. Van, aki kettőt tüntet, “alig vagyunk”, dörmögi, társaival perceg a sarki sörözőben. Van, aki azt hiszi, elért valamit, s mire tudomására jut, hogy tévedett, nem akarja, hogy becsapottnak lássák. Van, aki szarik az egészre, belepállik a viszonyokba, van harcos, aki úgymond szamizdat-tanít, azt és úgy, amit és ahogyan akar, ameddig a slampos rendszer engedi. A közmunkás még a “valamicskéjét” is félti, megszokta, hogy vissza nyomja magába a szavakat, inkább a kocsmában, vagy odahaza ereszti ki a hangját.

A rektorok hallgatnak. Nincs mit veszteniük, de nem akarják ezt tudomásul venni, vagy ha igen, öreg korukra semmi kedvük pont azzal a kinccsel a birtokukban harcba szállni, amit a hosszú évek alatt megszereztek, mármint, hogy nincs vesztenivalójuk. A tudomány emberei zavarban vannak és egymást figyelik. Ezzel el is megy a délelőtt, utána pihen az ember, nem lázít. Néhány köremail, nyilatkozat, ankét azért futja erejükből, körbeállják az akadémia épületét, de azt ők is tudják, hogy a kulcsok máshol vannak.

Az egészségügy beleszédült az orvosbáróiba, mindenki másutt keresi az igazát, külön-külön szállnak harcba az akár egységesen is megfogalmazható érdekeikért, a népes asszisztencia a nővértől a gyógytornászon át a műtősig szóródik, mint a koronavírus. Az ágazat évek óta sejti, hogy valami “nagy-nagy tüzet kéne rakni”, de épp ettől irtózik, ahogy a polgár is, amikor pacienssé válik, s nem kivétel ez alól a politikus sem, aki nagy elszánással fog neki, hogy később egyhelyben fusson. Van, aki a járványtól vár megoldást maga helyett, ezért kerülhet egy vízirendőr olyan helyzetbe, hogy a kórházi rendeléseket szignálja. Van, aki bölcs kívülállóként prognosztizál lépésről-lépésre mindent, ami történik, hogyan töpörödik össze először az emberi, majd az intézményi önállóság, hogyan kúszik mindez át a társadalomba, amelyik az ezernyi darabra tört autonómiája után nem vágyhat másra, mint arra, hogy meg-, illetve eltartsák.

Van polgármester, aki üdvözült arccal méltatja a jövő évi költségvetést, van, aki boldogan adja oda az önkormányzatiság fele királyságát, szabadul meg hatásköröktől, mert örökké hálás, meg mert titokban azt súgták neki: “nyugi, ti majd kaptok máshonnan…”. Van, persze, aki fut fűhöz-fához, a nemzet sportolói, színészei, ilyenjei, olyanjai – hiába ezernyi ellenpélda -, talán azt remélik, hogy “ezt és itt azért nem”, mert a nagy-nagy nevek és teljesítmények ébresztenek még némi tiszteletet, visszatartó erőt, méltányosságot, s tényleg, a kasza kezdetben körmönfontan suhint, személy szerint előbb csak a körmöt érinti, hogy egyszer csak mégis mások, tulajdonképpen a kebelbeliek húsába vájjon, de akkor már mindenki a saját háztájiját védi, azt a kis parcellát, ahonnan rendszerváltáskor elindult. Ezért aztán alig-alig adnak manapság névvel, lakcímmel hangot véleményüknek a hátha-emberek, akiket megért az újságíró, hiszen ő is már a megannyi hátha közt él: hátha megjelenik, hátha megkapja a honoráriumát, hátha megmarad a munkahelye.

Ez nem az osztalékok, a vissza nem térítendő támogatások, a stadionok VIP-lelátóinak a világa – ez a betli birodalma. Aki ebben él, csendben kell lennie. Hagyni, hogy üssék, vigyék a lapjait. Fura játék. Van, aki észre sem veszi, ha nyer.

Még több olvasnivaló a témában.

Lelátó

Tamás Ervin 

„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokba, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, mit lehet feljelenteni” – vélekedett a miniszter”.

Elolvasom

A mai napig őrizzük a könyvtárban a CEU szellemiségét

Tóth Bea

Ha diplomát adó képzést nem is végezhet, a magyarországi küldetését nem adta föl a CEU. Egyre többen keresik föl az intézmény magyarországi könyvtárát a kutatásaikhoz, ami nem is csoda, hiszen számos hasonló intézmény zárt be a rezsiemelések miatt.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Kortársaink öröksége – gondolatkísérlet nekrológra

Lakner Zoltán

Sokan és sokféleképpen emlékeztek meg a 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklósról és a 89 éves korában elhunyt Mécs Imréről. Személyiségük, életútjuk sokszínűsége indokolja is ezt a sokféleséget. A két eltérő pályát összeköti a demokratikus rendszerváltás, meg az, hogy mindketten megélték a harmadik köztársaság összeroskadását és elpusztítását, még ha ennek kapcsán különböző következtetésekre jutottak is. Ami azonban végső soron közös bennük, az az önkény elutasítása és az emberi méltóság mindenek elé helyezése. Ez az írás szerény adalék Tamás Gáspár Miklós és Mécs Imre közéleti örökségének megfogalmazásához.

Elolvasom

Egy választás anatómiája

Szekeres Imre

Sokan sokféleképp értelmezik a jászberényi időközi választáson történteket, ahol az ellenzék tönkreverte a Fideszt. Szekeres Imre egyike volt a Közösen Jászberényért Egyesület kampánycsapatának. A Jelennek küldött cikkében leírja, mi vezetett ehhez a győzelemhez.

Elolvasom
Keresés