Arra léptem be a benzinkúti boltba, hogy a freskornerben egy elég iskolázatlannak tűnő csákó éppen azt harsogta a cimbijének, hogy igenis, a magyar érdekeket kell képviselni. Hogy ez a magyar érdek. Fogalmam sincs, miről beszéltek, de jóleső érzés volt tudni, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki néha magában szeretné megformulázni, mi is az a magyar érdek. Annyit emlegetik, s néha úgy tűnik nekem, mintha ez valami olyasmi lenne, mint a sárga út az Óz, a nagy varázslóban, csak ezen Szijjártó Péter megy.

Mert a magyar érdek követése is nyilvánvalóan visz valahova, ha nem is mindig oda, ahova indultunk. Van például olyan eset, mint most Ukrajna támogatásának kérdésében, amikor kénytelen-kelletlen, de be kell látnunk valami olyat, amilyet magunktól azért nem láttunk volna be. De ebből is megtudhatjuk, mi a magyar érdek. Ukrajnát eszerint nem magyar érdekből fogjuk támogatni, ha egyáltalán, hiszen magunktól ezt nem tennénk. Rafinált dolog azonban a magyar érdek, mert ha józan belátásunk ellenére mégis csak támogatjuk Ukrajnát, akkor nyilván fűződik hozzá valamilyen érdekünk, legfeljebb nem esik jól.

Kevésbé bonyolult ügyekben persze fényesebben tudjuk követni a belátásunkat. Itt van például mindjárt az a magyar érdek, hogy az Európai Unió ne váljon államok közösségéből adósságközösséggé, ne vegyen fel azért hitelt, hogy Ukrajnát támogassa. Fizessen mindenki a magáéból. A hitelfelvétel ugyanis lengyel érdek, meg francia, portugál és máltai. Huszonhat érdek, de nem magyar, tehát muszáj megvétózni. Persze volt már olyan, hogy a legkisebb fiúnak volt igaza, a másik huszonhat egytől-egyig hülye volt, a freskornerből nézve már-már nevetségesen hülye, de azért többnyire csak akkor, amikor az eseményeket már mesévé formálták.