Kövér László, minek nevezzelek?

Tóth Ákos | 2022.05.17. 12:02

Olvasási idő kb. 7 perc

Kövér László házelnök úgy döntött, hogy ad egy kis leckét az ellenzéknek, így aztán szemezgetett egy kicsit közülük, s eldöntötte, ki kaphat és ki nem bizottsági tagságokat és tisztségeket, parlamenti posztokat. A DK-s Varju Lászlóval például az volt a baja, s ezért nem lehetett a népjóléti bizottság elnöke, mert a választás előtt hangot adott annak a véleményének, hogy akár egyszerű többséggel is módosítható az alaptörvény, ami ezek szerint akadályozta volna Varju képviselőt abban, hogy elnökölje a családügyi és szociálpolitikai kérdésekkel foglalkozó bizottság munkáját.

A házelnök a Momentum képviselőit arra sem méltatta, hogy megindokolja, miért utasítja el őket a bizottsági tisztségekből, elvégre az mégsem lehet nyilvános indok, hogy ellenséges ügynökök ne üljenek például a nemzetbiztonsági bizottságba, amelynek az elnöke a jobbikos Sas Zoltán lett, akinek a kezdeményezésére Gyömrőn közparkot neveztek el vitéz nagybányai Horthy Miklósról. Ezen manapság nem akadnak föl a C-típusú átvilágítás során. Kövér elsöpörte viszont a Józsefvárosban győztes Jámbor András jegyzői ambícióit, akit azért nem engedett kinevezni, mert nem találta elég elkötelezettnek e tisztség iránt, hiszen korábban azt mondta, hogy a jegyzőségért járó pénzért foglalkoztatni tud egy olyan személyt, aki a józsefvárosi szegények ügyes-bajos dolgait segít megoldani.

Namármost Jámbor valóban nem akarta a józsefvárosi Mátyás teret átneveztetni ­Horthy térre, holott az a jegyzőség kapcsán jó pont lehetett volna, de lássuk be, Kövérnek van igazsága, valóban példátlan skandalum volna, hogy valaki kellő elhivatottság nélkül kanyarítsa az aláírását a parlamenti ülések hozzászólásait rögzítő jegyzőkönyvek végére. A kérdés csak az, hogy a nyilvános megszólalásokra oly kényes házelnök vajon mit is kezdene ebbéli tisztségében önnönmagával. A választás előtt két héttel ugyanis még azt jelentette ki, hogy:

„természetesen egyetértünk a pedagógusok követeléseivel, épp itt az ideje, és reméljük, hogy lesz módunk és érkezésünk is foglalkozni az ő fizetésükkel, jövedelmükkel.”

A választások után pár héttel már úgy árnyalta korábbi mondandóját, hogy „a megfelelő, minimális mértékben” rendezni kell a tanárok bérét. Talán nem volna kukacoskodás rámutatni a két kijelentés közti finom ellentmondásra, arra, hogy Kövér László nem bontotta ki az igazság teljes szövetét, vagyis nem mondott igazat a tanároknak, füllentett egy kicsit, tódított, no, vagyis a választási siker érdekében hazudott nekik, amit Józsefváros bizonyos, nem Horthyról elnevezett negyedeiben úgy minősítenének, hogy átbaszta őket, mint szart a palánkon, de a jegyzői poszttól eltiltott képviselő jobb, ha ilyet ki sem ejt a száján, mert a végén, választási győzelem ide vagy oda, a parlamentből is kitiltattatik.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Fizess elő a Jelen online cikkeire,
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában

Kormos Lili

Hiába trükközik a KSH, az emberek 100 százalékos inflációt érzékelnek

Csak a kenyér több, mint 60 százalékkal drágult

Szabó Brigitta

Láng Zsuzsa

Cser-Palkovics András: Kulcskérdés, hogy megjöjjenek az EU-s pénzek

Energiacsúcs összehívását és a fűtési szezon végéig ársapka bevezetését kérik a kormánytól az önkormányzatok.

Tóth Ákos

Ónody-Molnár Dóra

Kvótát a magyar cigányságnak!

A faj szó átírását kezdeményezik a magyar joganyagban az Ámbédkar Technikum vezetői

Ónody-Molnár Dóra

Paul a pult mögött

McCartney, 3, 2, 1.

Benedek Szabolcs

Árnyékkormány angol és magyar módra

Őfelsége leghűségesebb ellenzéke

Szabó Barnabás

Mindenki hazaárulója

Eckhardt Tibor (1888-1972)

Révész Sándor

Vásárhelyi Mária

Ipsos: A magyarok tartanak a legjobban az áremelkedéstől

Többen hibáztatják a háborút, mint a kormányt

Lakner Zoltán

Lakner Zoltán

Tamás Ervin 

Folytatódik Iványi Gáborék zaklatása

A BM-ben nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb

Ónody-Molnár Dóra

Baljós tanévkezdés

Csak irracionális racionalizálás képzelhető el

Ónody-Molnár Dóra

Keresés