Lakner Zoltán Lakner Zoltán: Mindenki nyugodjon le, ez csak politika

Hat választást tartottak Magyarországon kétfordulós rendszerben. Az 1990-2010 közötti választások mintájára alakították ki az ellenzéki előválasztás kétfordulós elemét: három jelölttel és 15 százalékos minimumkövetelménnyel. Sem akkor, sem most nem szólt a szabályozás konkrétan a jelöltek visszaléptetéséről, de politikai értelemben akkor is és most is pontosan ez a lényege: a háromjelöltes kétfordulós szisztéma arra való, hogy politikai alkuk szülessenek.

A közös ellenzéki indulás éppen azt helyettesíti, amit az egyfordulós rendszer kivett a repertoárból, azaz a menet közbeni megegyezés lehetőségét. Erről szól az egész összefogás és előválasztás.

Aki politikusként, közéleti szereplőként azt állítja, hogy eddig erről nem tudott, nem mond igazat.

Még izgalmasabb, amikor egy politikus arról beszél, hogy nem szabad mások ellenében együttműködni, minthogyha egy versenyben két szereplő szövetsége nem mindig egy harmadik ellenében születne. S mintha nem ő maga, Jakab Péter kötötte volna ilyen megállapodások sokaságát néhány hónapja, történetesen éppen azzal a párttal, amelynek az érdekét szolgálja a mostani „aggodalma”.

Az előválasztáson az egyéni jelölteket illetően ugyancsak egyfordulós a rendszer, ez volt az oka annak, hogy a voksolás előtt egyeztek meg egymással számos helyen a pártok, visszalépve egymás javára – és egyúttal mások ellenében. Funkcióját illetően ennek ugyanaz a szerepe, mint a két forduló közötti visszalépés: az erők összevonása.
Ha mindezen hajlandóak vagyunk túljutni, akkor egy sokkal érdekesebb kép tárul elénk, tudniillik a valódi politikai tétekkel szembesülhetünk.

Adott egy erős jelölt, Dobrev Klára, aki azonban annyira nem erős, hogy az ellenzéki szavazók többségét máris maga mögé tudta volna állítani. És adott két másik jelölt, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter, akik komoly politikai nézeteltéréseik meghaladásával igyekeznek Dobrev Klárát felülmúlni. Érvük az, amit sokan osztanak ma is, hogy Dobrevvel az ellenzék nem nyerhet, mert vele nem tudja behúzni azokat a szavazókat, akikre szükség van a Fidesz legyőzéséhez. Dobrev viszont azt mondja, eddig két választáson indult, s mindkétszer sokkal több szavazó voksát nyerte el, mint azt bárki feltételezte volna. Mindig hozott, sosem vitt. Mivel most is sokan szavaztak rá, azt kell feltételeznünk, hogy ma már jóval kevesebben lehetnek azok, akik szerint Dobrevvel nyerhetetlen a tavaszi választás az ellenzék számára.

Nagyjából azt kell most eldöntenie minden szavazónak, melyik állásponttal azonosul.

Innen nézve mindenki azt teszi, ami a dolga: a DK igyekszik aláásni az ellene szerveződő együttműködés hitelességét, Karácsony a saját táborához igyekszik hozzáragasztani Márki-Zayét, Márki-Zay pedig igyekszik tempót és témát diktálni, hogy netán az élre ugorjon, de legalább a jelenleginél masszívabb, a pártokéval egyenértékű pozíciót szerezzen az ellenzéki szövetségben.

A szakértői kormányra vonatkozó javaslata is éppen az, amit a saját pozíciójából kiindulva mondhat: annál erősebb lehet, minél kevesebb befolyást kapnak majd a pártpolitikusok. Ettől még a kormányt politikusoknak kell támogatniuk a parlamentben. Különben is, az a demokratikus politika lefolyása, hogy a pártvezetőkből lesznek a miniszterek. De azért tegye mindenki a szívére a kezét, aki most a szakértői kormány ötlete ellen ágál, hogy hányszor tartotta az elmúlt tíz, húsz vagy harminc évben megfellebbezhetetlenül jó ötletnek, ha olyan politikustól hallotta, akit kedvel.

Akinek nem inge, az persze ne vegye magára.

Ami a majdani frakciók méretét és a miniszterelnök viszonyát illeti, mivel az előválasztáson különvették az egyéni jelöltekre és a miniszterelnök-jelöltre adott voksot, kódolva van a lebonyolítási rendszerben a lehetőség, hogy nem feltétlenül a legnagyobb frakciót alakító párt adhat miniszterelnököt. Akinek ez most tűnt fel, nem tudom, eddig merre járt. Lehet érveket felhozni mellette és ellene, de a lebonyolítás lényegéhez tartozik ez a lehetőség.

Azon kívül pedig a sokat szidott előválasztás előtti megállapodások révén a DK, a Jobbik, a Momentum és a szoros együttműködésre készülő MSZP-Párbeszéd-LMP blokk frakciói között nem lesz nagyságrendi különbség. Feltehetően mindegyikre szükség lesz a kormánytöbbség biztosításához, nem szólva a kétharmadhoz, ha ez igen szerencsés esetben egyáltalán szóba jöhet. És éppen ez lesz benne a jó, hogy egyetlen személy, a miniszterelnök nem uralhat le mindenkit.

Igen, a dolgok rendje az, hogy a legerősebb párt adja a miniszterelnököt – kivéve, amikor nem.

Én például emlékszem rendkívüli helyzetben pártfrakciók által megválasztott párton kívüli szakértő (!) miniszterelnökre. Mondom, szerintem nem ez a dolgok rendje, de ne állítsuk azt, hogy nincsenek érvek amellett, miért lesz a 2022-es helyzet minden eddiginél rendkívülibb. Hogy ki a feladat elvégzésére alkalmas, az előválasztók döntik el. Így lett az egész kitalálva. Lehet és kell is a szavazókat győzködni, erről szól a kampány, de ez politikai érveket kíván. Ne spóroljuk meg a politikai feladat elvégzését közéleti idegrohamokkal.

Indokolt, hogy a politikát annak lássuk, ami, és a választók arról döntsenek, ami a politikai tét: melyik jelöltet látják az ország vezetésére alkalmasnak, mennyire radikális elszámoltatási és jogállam-helyreállítási tervekről tudják elképzelni azt, hogy azokat meg kell és meg is lehet valósítani, mennyire értenek egyet az újraelosztásra koncentráló majdani kormánypolitikával.

Van miről dönteni kiborulás nélkül is. Mindenképpen van választási lehetőség, még azt is megkockáztatom: örüljünk neki.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmeradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.