Lakner Zoltán Lakner Zoltán: Jövőnk is lesz vagy csak alternatív valóságunk? Ez a kérdés, válasszatok.

Négyszáz forint fölé beköszönő euróárfolyam, „logisztikai problémák” miatt apadozó benzinkutak, de Orbán szerint „sohasem néztünk még ki olyan jól”, mint most. A választás ebből kiindulva végül is tényleg egyszerű: aki szerint mi most jól nézünk ki, voksoljon a kormányra, aki szerint jól kinézünk, szavazzon az ellenzékre.   

Akció

Persze Orbán nem az árakra és az üzemanyagra gondolt, hiszen mindazt, ami a hétköznapokat nyomasztóvá teszi, letagadja vagy elhallgatja. Az ő mondatai annak szóltak, hogy egy minden korábbinál nagyszabásúbb és gyorsabb átprogramozási akciót vezényelt le, és az őt követő tömeg egyetlen rezzenés nélkül vele tartott a háború értelmezésének új szakaszába is. Nincs egyetlen olyan európai uniós miniszterelnök sem, aki nem foglal állást Ukrajna és Oroszország között, aki nem nevezi meg, ki a felelős, amikor az „orosz pöröly” püföli az „ukrán üllőt”.

Mindez nem csak erkölcsi állásfoglalás kérdése, hanem a legelemibb biztonsági kérdés is, hiszen ha az egyik ország területszerzési céllal megtámadhatja a másikat, és ezt a többi ország tétlenül nézi, azzal a birodalmi logika nyer zöld utat.

Orbán beszédes hallgatása pontosan ehhez vezet.

Hogy ez mégis miért lenne magyar nemzeti érdek, ennek az elmagyarázásával továbbra is adós. Mindent el is követ annak érdekében, hogy ez a kérdés minél kevesebbekben merüljön fel.

Beszédében újra előkerült a szankciók hibáztatása is, egyetlen árva hanggal sem említve, hogy szankciók azért vannak, mert Oroszország agressziót követett el. Putyin neve még csak fel sem merült.

Orbán március 15-i beszéde idején már Kijev felé tartott vonaton a cseh, a lengyel és a szlovén miniszterelnök, vagyis a nagyhangú dicsekvővel szemben ők tényleg személyes kockázatot is vállaltak a szolidaritás kifejezéséért. A magyar diplomácia újabb óriási sikereként azt sikerült behazudni, hogy Orbán azért nem tartott velük a misszióra, mert fegyvereladásokról tárgyalnak az ostromlott ukrán fővárosban, amiben Magyarország nem vesz részt. Ha ez szóba került is Kijevben, az uniós segítség sokrétű, és az EU nevében tárgyaló kormányfőket az elemi együttérzés kifejezése és a birodalmi háború elítélése is ösztönözte a veszélyes vizitre.

Figyelemre méltó, hogy Orbán igazi lengyel partnere, Jaroslaw Kaczynski is a küldöttséggel tartott, így a magyar nemzeti ünnepen a magyar és a lengyel autokrácia útja mintha jelképesen is elvált volna egymástól. A szlovén kormányfő is Orbán szoros szövetségese, s most ő is más úton jár ezen a világtörténelmi órán. Az amerikai alelnök múlt héten Varsóban és Bukarestben tárgyalt, számos európai miniszterelnökkel telefonon tárgyalt – a magyar kormányfő nevét ki sem ejtette a száján.

Orbán választási győzelme esetén itt állunk majd Putyin utolsó európai uniós lerakataként, egy olyan miniszterelnökkel, aki látnoknak hiszi magát, pedig eljárt felette az idő, és alkalmatlan az ország biztonságának szavatolására.  

Ehhez képest Orbán émelyítően magabiztos, minden bizonnyal kifejezetten az ellenzék demoralizálását is célzó beszédet tartott, és örömmel nyugtázta, hogy hívei, akik sokan vannak, ezen az úton is követik.

Ő ugyanis abban gondolkodik, hogy a háború egyrészt alkalmas arra, hogy a kormány összes eddigi hibája belemosódjon a háború következményeibe, ne legyen szétszálazható, mi miért van. Orbán épít arra is, hogy háborús helyzetben az elemi biztonságigény válik a meghatározó érzületté. Nem elégszik meg azzal, hogy a kormány ilyen helyzetben szinte automatikusan felléphet a biztonság szavatolójaként, hanem kifejezetten háborúpártisággal vádolja ellenfelét.

Miközben, nem lehet elégszer hangsúlyozni, a Putyin-párti politika a legfőbb biztonsági kockázat Magyarország számára, tehát az, amit a magyar kormány képvisel.

Az ellenzék ezzel szemben mintha megint csapdába esne, hiszen Orbán szótárában már az is a háború pártolása, ha az ember az elemi szolidaritását kifejezi Ukrajnával szemben. Ezzel együtt március 15-én az ellenzéki oldal ismét látványos egységdemonstrációt tartott – nem csak a pártok egymással, hanem a pártok a választópolgárokkal is –, és ezúttal itt jelent meg a március 15-én kötelező lengyel szál a magyar belpolitikában. A beszédek mintha kifejezetten azt célozták volna, hogy mindent a hallgatóság emlékezetébe idézzenek, amit az Orbán-rendszerben utálnak, és ami miatt le akarják váltani, így nem annyira háború- és inflációfókuszú volt a rendezvény, mint inkább az általános NER-ellenesség hangulata uralkodott. Ez mintegy kapcsolódási pontot nyújtott az elcsatangolt, bánkódó, bizonytalanná lett ellenzéki szavazóknak arra, hogy tetszőleges pontot kihallva a beszédekből csatlakozzanak vissza az aktív táborhoz. Az októberi fej-fej melletti küzdelem állapotának helyreállítása kiélezett versenyhez vezetne.

A kampánydallá lett Patti Smith-átdolgozás, „A hatalom a népé” emlékeztet arra is, hogy egy vitatkozó koalíció valójában sokkal stabilabb vezetést eredményez, mint egyetlen ember korlátlan hatalma – aki ráadásul kínosan vonzódik egy másik egyeduralkodóhoz.

Egy minapi kommentelő szerint immár a Stockholm-szindróma is magyar népbetegséggé vált, márpedig a „semlegesség” édes álmából zajosan ébreszt majd fel, amikor újra egy területszerző háborúkat folytató birodalom áll a határainkon. Valójában az szolgálja a magyarok biztonságát, aki ezzel szemben próbál tenni valamit.

Erről is szól majd április 3-a. Sorsdöntő, hogy Orbán delejezésébe zavarodik-e bele végképp a többség, vagy megpróbálunk tenni végre tenni valamit azért, hogy Magyarországnak ne csak alternatív valósága legyen, de jövője is.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.