Lakner Zoltán Lakner Zoltán: A szemünk láttára zajlik egy választási csalás előkészítése

A napokban jár Magyarországon az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) küldöttsége, hogy eldöntse, milyen típusú missziót küldjön az április 3-i magyar választás ellenőrzésére. Húsz magyar civil szervezet azzal a kérdéssel fordult az EBESZ-hez, hogy ne csak úgynevezett korlátozott missziót delegáljon, mert a helyzet sokkal rosszabb, mint négy évvel ezelőtt, pedig az EBESZ a 2018-as választásról is megállapította már, hogy az egyenlő verseny feltételei súlyosan sérülnek. Ebben az értelmezési keretben érdemes vizsgálni, mi történik hetek óta az Országos Roma Önkormányzatban (ORÖ) és környékén.

Akció

Tavaly novemberben szűk többséggel Agócs Jánost, az ORÖ elnökét választotta a 2022-es választásra listavezetőnek az önkormányzat, a Fidesszel szövetséges Lungo Drom jelöltjével, Farkas Félixszel szemben.

A sors különös játéka folytán a Belügyminisztérium éppen ezt követően jelentette be, hogy visszakövetel félmilliárd forint korábbi támogatást az ORÖ-től. 2016-2017-es évjáratúak a most vitatott ügyek, a jelenlegi roma önkormányzat csak 2019-ben állt fel. A félmilliárd azt jelenti, hogy a kormány működésképtelenné tenné a rosszul viselkedő ORÖ-t. A lassan ébredő minisztériummal szemben az Alkotmánybíróság nagyon is begyújtotta a rakétákat: Agócs megválasztását ellenfelei előbb bíróságon támadták meg, majd miután ott jóváhagyták a választás eredményét, az Alkotmánybíróság elé került az ügy, amely öt nap alatt döntést hozott.

A nemzetiségi lista vezetésére megismételt választást kell tartani, amire várhatóan január végén kerül majd sor.

Közben azonban történt egy s más. Egyrészt, a Lungo Drom többségbe került az ORÖ-n belül, és ezt kihasználva decemberben egy vitatott felhatalmazású ügyvivő bizottság alakult, felülírva Agócs elnöki jogköreinek egy részét.

Az ezt vitató jogi eljárások valamiért nem olyan példásan gyorsak, mint a korábbiak.

Ennél is érdekesebb a Népszava és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő által nyilvánosságra hozott hangfelvételek ügye. Sztojka Attila, aki a Belügyminisztérium Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságát vezeti, emellett pedig a romákkal való kapcsolattartásért felelős kormánybiztos, találkozott a Fidesszel együttműködő ORÖ-képviselőkkel. A találkozón készült hangfelvétel tanúsága szerint Sztojka egyrészt a belügyminisztériumi állására hivatkozva kijelenti, hogy mindenkiről mindent tudnak, másrészt azt helyezi kilátásba, hogy a visszakövetelt félmilliárd miatt az ORÖ fizetésképtelenné válik, így nem lesznek tiszteletdíjak sem, ám a hirtelenjében felálló Roma Közéleti Akadémia a jó irányban végzett munkát ösztöndíjjal jutalmazza majd.

Ahogyan Sztojka Attila fogalmazott:

„Van egy mondás a BM-en belül, sőt a kormányzaton belül is: aki a család tagja, azt családon belül kezeljük, de kívül ezt senki nem érezheti. Az, hogy megnevelünk valakit, az azt jelenti, hogy azért tesszük, mert számítunk rá és szeretjük. Amíg a család tagja. Ha nem a család tagja, nem tudunk kezeskedni felőle.”

A melengető belügyi család tagjai azonban nem pusztán egy „egyszerű” hatalmi belharc résztvevői. Sokkal komolyabb a tét annál, mint hogy kinek legyen többsége az ORÖ-n belül. A lényeg a 2022-es választás, s ezen a mellékhadszíntér közvetve akár több mandátum sorsa is eldőlhet.

Azok az állampolgárok, akik nemzetiségi listára szavaznak, nem voksolhatnak pártlistára. Agócs János célja, hogy minél többen legyenek ilyen roma szavazók, 60 ezer embert szeretne nemzetiségi voksra regisztrálni, szemben a 2018-as 18 ezerrel és a roma nemzetiségi listára akkor leadott alig 6 ezer szavazattal. Négy évvel ezelőtt ugyanis a Lungo Drom arra biztatta a romákat, hogy a nemzetiségi lista helyett a Fidesz listájára voksoljanak. A Lungo Drom most sem annyira a nemzetiségi mandátumot akarja megszerezni magának, mint inkább azt akarja elérni, hogy a kistelepüléseken élő szegények, és közöttük a romák a Fideszre voksoljanak. Ha közülük több tízezren a nemzetiségi listára voksolnak, akkor nem csak egy Lungo Drommal szemben álló roma képviselő kerülhet be a parlamentbe, hanem ez a több tízezer voks nagyrészt a Fidesz országos listájáról hiányozna.

Miközben tehát a Fidesz a romák képviseletéről beszél, valójában éppen azt próbálja megakadályozni, hogy legyen a romáknak nemzetiségi listán mandátumot szerző képviselője a parlamentben. Akár úgy, hogy a januári megismételt szavazáson a saját jelöltjét juttatja a nemzetiségi lista élére, aki aztán a Fidesz-lista mellett fog kampányolni, akár úgy, hogy a kormány számára kedvezőtlenül alakuló szavazás eredményét ismét megtámadják.

Éles fényben látszik az a törekvés, hogy a Fidesz kizsarolja a legrosszabb helyzetben lévők, a NER-ben (is) legnagyobb vesztesnek számító társadalmi csoportok szavazatát. Teszi ezt anyagi juttatások kilátásba helyezésével és a belügyi bekötöttség egyidejű emlegetésével az erre fogékonynak ítélt ORÖ-képviselők felé. Cukorral és korbáccsal.

A szemünk láttára, élő közvetítésben zajlik egy választási csalás előkészítése, pontosan úgy, ahogy a modern autokráciákra jellemző: a voksokat nem annyira elszámolni, mint inkább eltéríteni próbálják, hogy mire magára a választásra sor kerül, minden az elvárások szerint folyjék.

Mindez sajnos nem jelenti azt, hogy hagyományos értelemben vett szavazatvásárlásra ne készülhetnének, de e tekintetben annyi jó hír van, hogy az önkormányzati választásokon szerzett tapasztalatok birtokában civil szervezetek komolyan készülnek, hogy ezeket a terepen megakadályozzák.

Tiszta választásról tehát már most sem beszélhetünk, pedig a tulajdonképpeni kampány éppen csak kezdetét vette. Annál inkább üzenetértékű, hogy a kormánypártnak még ilyen körülmények között is minden mandátum számít, és egyetlen egyet sem fog harc nélkül feladni.

Bőven lesz mit ellenőrizni az áprilisi választáson.

 

 

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.