Ónody-Molnár Dóra Máriusz vallomása

Ahogy telnek az évek, az ember általában bölcsebbé válik. A kamaszos hév alábbhagy, a fekete-fehér kinyilatkoztatásokat felváltják az árnyalt megfogalmazások. Ha az ember ezt az önismereti utat bejárja, tere nyílik az önreflexióra. Annak beismerésére, hogy valamit elszúrt. S ha a rossz döntésének következményeivel nem csak magának, hanem másoknak is ártott, különösen fontos a szembenézés.

Révész Máriusz a minap elment a Partizánhoz, ahol az oktatás állapotáról is beszélt. A fideszes képviselő, aki 1998 óta ül a Parlamentben és a negyedik Orbán-kormányt szolgálja ki, olyanokat mondott, hogy „nehezen magyarázható, hogy a PISA-felmérések alapján az elmúlt tíz évben nem javult számottevően a tanulók teljesítménye”. Meg olyat is, hogy „az oktatás színvonalának emelkedéséhez elengedhetetlen lenne a pedagógusok fizetésének emelése”, s a tanári fizetéseket kifejezetten alacsonynak nevezte. Igen, ez kétségtelenül így van. Azonban a tanulói teljesítmények javulásának elmaradása (több területen: romlása) egyáltalán nem magyarázható nehezen.

Az összes komoly szakértő előre elmagyarázta, mi lesz a következményük azoknak az oktatási törvényeknek, amelyeket Révész fegyelmezetten megszavazott.

Tizenegy év olyan időtáv az oktatásban is, amely már megmutatja a kormányzati döntések hosszú távú hatásait. Mondhatta volna Révész, hogy ezt „elkúrtuk, nem kicsit, nagyon”. Mondhatta volna, hogy reggelenként nem tud tükörbe nézni, mert ott látja annak a több tízezer, döntően mélyszegénységben élő gyereknek az arcát, akitől örökre elvette egy jobb jövő lehetőségét. Ők azok, akik a 18-ról 16 évre csökkentett tankötelezettség miatt idő előtt kiestek az iskolapadból, akik a kormányzati intézkedésekkel megtámogatott szegregáció miatt olyan oktatást kaptak, hogy nem tanultak meg írni, olvasni, számolni. A kormány elmúlt 11 évében nőtt az iskolai lemorzsolódás mértéke, minden mérés szerint súlyosbodott a származás szerinti elkülönítés – utóbbi miatt Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárás is folyamatban van.

A PISA-mérések tekintetében „sajnos nem javult nagyon sokat a helyzet” – feleli Révész, holott ezek

a mérések egyértelműen, számokban és tendenciákban kifejezve demonstrálják a kormány totális kudarcát,

jelesül azt, hogy a központosító, ideológiai alapú, a tanárok és a diákok iránti bizalmatlanságra épülő, a tanszabadságot felszámoló, uniformizáló, a pedagógiai innovációt elutasító, Hoffmann Rózsától Maruzsa Zoltánig ívelő politika minőségi romlást okozott a közoktatásban. Révész szerint iskolák és iskolák között most kisebb a különbség, mint 2010 előtt, ami tényszerűen nem igaz. Révész csodálkozik, hogy a javulás elmaradt, mert szerinte több lépésnek is be kellett volna már érnie. Pedig az a baj, hogy beérett – csak épp nem olyan termést hozott, amit ő várt, hanem olyat, amilyet a terület kutatói jósoltak.

Pálinkás József 2011-ben, az MTA elnökeként a köznevelési törvény elfogadása előtt teret adott egy konferenciának, amelyet a Tárki-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. szervezett. Pálinkás ezt azzal indokolta, hogy „tiszteletre méltó vélemények mellett adatokon alapuló tudományos állításokra is szükség van, amelyek pontosan tükrözik a helyzetet”. E konferencián megpróbálták ráirányítani a figyelmet arra, hogy hibás az oktatáspolitika iránya, amely mindennek hadat üzent, aminek bármi köze volt a liberális elképzelésekhez. Ha az önreflexió minimális igénye ott lenne Révész Máriuszban, akkor az interjúnak ezen a pontján elismerné, hogy ő és a pártja hibát követett el, amikor arrogáns módon, mindenféle egyeztetés nélkül, a tényekre alapuló közpolitikaformálást mellőzve nyomta át 2011 telén a köznevelési törvényt. Pedig egy évvel korábban, már a hatalomváltást követően publikált PISA-felmérés azt jelezte, hogy kedvező irányú elmozdulás történt, vagyis a 2010 előtti reformok közül volt olyan, amit érdemes lett volna folytatni.

Arra, hogy miért romlott az oktatás esélykiegyenlítő teljesítménye annak ellenére, hogy pártja 11 éven át szinte folyamatosan kétharmados többséggel kormányzott, Révész azt mondta, „nem tudom”. A helyes válasz az lett volna, hogy „sajnos a főnököm csak pénzt akart kivonni a rendszerből, illetve csak hatalmi céljai voltak az oktatási rendszer átalakításával. A kormány vezetője olyan ember, akinek a gyerekek sorsa, jövője, a társadalmi mobilitási csatornák megnyitása nem tartozik a kedvenc témái közé. Hiába érkezett kétszer nyolcezer milliárd forint uniós támogatás a kormányzási ciklusa alatt, amiből bőven futotta volna az oktatás érdemi fejlesztésére, mindezt ő a NER bebetonozására szánta, és lássuk be, ezt sikeresen vitte véghez”.

Nem ezt válaszolta. És mivel ezek a szembenézések rendre elmaradnak, reménytelen, hogy egyszer az oktatásban nemzeti minimum alakuljon ki. Révész kritikusan szólt a széttagolt iskolarendszerről. Vitán felül áll, hogy a magyar iskolaszerkezethez fogható káosz nemigen van más országokban, és ez az egyenlőtlenségek egyik forrása. De Máriusz! A kormányod mindenhez hozzányúlt a kétharmados többségével, amin változtatni akart. Csak az olyan nemzeti sorskérdés, mint amilyen például az iskolarendszer széttagoltsága miatt újtermelődő kilátástalanság, nem volt fontos.

Az oktatáson kívül sok más is szóba került az interjúban. Például az, hogy Orbán Viktor azért nem vitatkozott az ellenzéki vezetőkkel, mert ez nem volt érdeke a Fidesznek. El is jutottunk a lényeghez: nem csak az ellenzéki vezetőkkel, hanem a pártján belül sem vitatkozott senkivel. Révész Máriusszal sem. Pokorni Zoltánnal sem. Az más kérdés, hogy ők annak ellenére is támogatják a Vezér politikáját, hogy őszinte pillanataikban látják az elhibázott döntések következményeit. Legközelebb erről kéne valamit mondani.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmeradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.