Tamás Ervin Megérték a pénzünket

Az egészség nem üzlet – kürtölte világgá a Fidesz. Hogy ez mennyire a szívükből szólt, azt jól jelzi a járvány földre vitelében oroszlánrészt vállaló több egészségügyi beszerző cég, melyek zöméről kiderült, hogy végső soron haveri alakulatok voltak. Volt, amelyik korábban is ezen a pályán harcolt az elemekkel, akadt, amelyik villámgyorsan profilt váltott, s olyan is, amelyik nem sokkal az óriási rendelés érkezése előtt alakult. Teljes erőből portyáztak és fürkésztek, ám sok esetben hol csapnivaló minőségű, hol csak egyszerűen túlárazott termékeket vettek, de szerencsére mindegyikből jó sokat.

Az Orbán-hadtest sikereket zengő harci indulói rezegtették folyamatosan a fertőzéstől tartó lakosság dobhártyáját. „Jó kezekben vagyunk” – gondolhattuk minden szállítmány érkezésekor, amelyet gyakran maga a külügyminiszter, sőt a kormányfő fogadott maszkban, vagy anélkül. Imponáló volt, ahogy a kínai rakományok előkerültek a repülőgépek mélyéből, miniszterelnökünk aláhúzta, hogy a járvány idején a vezetés nem ismer költségvetési korlátokat, az emberélet mindennél fontosabb.

A lakosság hálásan fogadta az operatív törzs napi jelentéseit, eleinte még a főnök is azt hitte, hogy frenetikusan megszervezett hálózata akár egy hosszú hétvégén is képes beoltani a jelentkezőket, ezért aztán félretolta az önkormányzatok felajánlkozását, különösen, ha még botor módon kíváncsiskodtak is. A merész vállalást persze hamar elfelejtette a népség, azt viszont sikerült beleégetni a memóriákba, hogy az uniós bürokrácia ismét félrefogott, lassan, eleinte akadozva érkeztek a nyugati vakcinák. Politikai vezetőink azonnal léptek, nem pepecseltek kontrollokkal, a hivatalos engedélyekre nem kevés politikai nyomás ütött expressz gyorsasággal a pecsétet, s megérkezhettek a ceremoniálisan átvett orosz és a kínai szérumok. Persze, némelyik okoskodó tudós nem bírta ki, hogy ne dadogja el, hogy hát azok nem korszerűek, Trabantok a BMW-k világában, de Gulyás barát hamar lehurrogta őket: ami működött régen, működni fog most is.

Néhány kitüntetett orvos személyesen oltotta a híres celebeket, sportolókat hol kínai, hol orosz vakcinákkal, villanhattak a vakuk. Az ünnepi hangulatban még a kínaiak ajánlása is pártvonalra, pardon, partvonalra szorult, miszerint a krónikus betegeket és a hatvan éven felülieket ne ezzel oltsák – kaptak a készítményből az ezerszer óvottak is. Pedig kitudódott, hogy ezek a vakcinák voltak a legdrágábbak, a kínaiak csak közvetítőn keresztül voltak hajlandók üzletet kötni, közben meg mások állítólag olcsóbban jutottak hozzá, de ez nyilván álhír volt, hiszen hazánk Kínában baráti országként van elkönyvelve. A főnök még azzal is hencegett, hogy már kész a tűpontos oltási terv, ami felkészültséget és biztonságot sugallt, nem beszélve Cili asszony határozott kiállásáról a rendszeres kézmosás mellett. A posta pedig szinte már akkor kézbesítette a védettségről szóló igazolványt, amikor az injekciós tű még a karunkhoz sem ért. Mi ez, ha nem a „nyugalom okmánya”?

Már a lélegeztetők beszerzői is olyan teljesítményt nyújtottak, mintha e speciális sportág világbajnokságán indultak volna. Nem elégedtek meg a közhellyel, hogy az ezüst is szépen csillog – az aranyra hajtottak. Annyi masina érkezett, amennyit ép ésszel nem ér föl emberi elme, mert azt korlátozza a logikus gondolkodás, s talán némi szakértelem. Mindegy, parancs az parancs. Hamarosan a járvány elleni védekezésben is önellátókká válunk, maszktól a szérumig mindent mi gyártunk majd, az orosz és kínai tapasztalatok felhasználásával magát az oltóanyagot is.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

Az egyéves születésnapját ünneplő Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A Jelen újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók segítségével maradhat fent.

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének munkájához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!