Tamás Ervin Nincs elterelés - terelés van

A háború kezdeti fázisában már eldőlt, és ezt jelezték is az oroszoknak, hogy Ukrajna NATO-csatlakozása cseppet sem aktuális. Közben Putyin elmerengett azon, hogy tulajdonképpen a 90-es években felvett kelet-európai államok tagsága is zavarja őt. Az eredmény az lett, hogy a semlegességére kényes svédek és finnek is idegesek lettek, s föladták azt a tézisüket, amihez évtizedek óta ragaszkodtak, majd bejelentették: csatlakozni akarnak a NATO-hoz.

A Nyugat segítsége nélkül összeomlott volna Kiev, de ennek szintén lettek volna geostratégiai következményei - Moszkva számára étvágygerjesztő precedensként szolgálta volna a jelenleg nehezen megjósolható politikai-harcászati hadonászást. Sokszor, sok történelmi pillanatban engedték szabadjára az agresszort, fojtottak vérbe szabadságharcot azzal, hogy ”ez nem a mi háborúnk”, majd csillapodnak a kedélyek.

Most egy ország közhangulatát könnyű ezzel befolyásolni, hiszen tényleg lehet, hogy lakosai télen fázni fognak - Orbán közben konkrét lépésekkel igyekszik tetézni a szolidaritáshiányt és abban hisz, hogy leválva az uniós blokkról elegendő gázt szerez, s előállhat azzal a valóban példa nélküli vívmánnyal, hogy miközben Müchenben nagykabátban ülnek a nagyszobában, Pápán békésen duruzsolnak a még messze nem kondenzácós cirkók. Ha mégsem, az a gáz árának tudható be, az pedig kizárólag a háború miatt ilyen drága. Ismét lesznek majd falun tisztaszobák, ismerős lesz a konyha, mint egyedüli lakótér - összemelegednek az emberek egy-egy kukoricafosztásra.

Nem kellett jóstehetség ahhoz, hogy választások után mi vár az országra, s ahhoz sem, hogy az iszonyú kormányzati felelőtlenségből semmit sem fog magának betudni a győztes. Az sem meglepő, hogy a döntés rapíd és kíméletlen lesz, Orbán nem az a lacafacázós típus. Megteszi, amit 2010-ben megtett az önkéntes nyugdíjpénztárakkal, körbehazudva a károsultakat. Eszközökben persze válogat, gondosan elkerüli udvaroncainak, azok hű beszállítóinak tartományát, azaz oda sújt, ahová köll.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!