Publicisztika

Itt a díj, pofa be!

Láng Zsuzsa

Abból még nem lett volna botrány, hogy Vilmányi Benett nem vette át a Junior Prima-díját. Részint azért, mert hazánk népességének (sajnos) csak szabadszemmel láthatatlan töredéke ismeri a nevét és a rangos díjat teljes joggal kiérdemelő eddigi munkásságát, részint pedig azért, mert a hivatalos kultúrpolitika még az esélyét sem adja meg a hozzá hasonló tehetségek pályájának kiteljesedésére. A balhé abból a gesztusból tört ki, hogy a fiatal művész percekkel az ünnepélyes átadás előtt utasította vissza a kitüntetést.

Elolvasom

A parlamenti évadnyitó üzenete: nem kapnak segítséget a bajba jutottak

Lakner Zoltán

Csak a hiányt, az inflációt és a növekedést nem sikerült eltalálnia a kormánynak, ezért a 2023-as költségvetés már azelőtt megbukott, hogy hatályba lépett volna. A kormányfő minden fogadkozását és fennhéjázását ennek tudatában érdemes hallgatni. A leghangosabban azonban az szólt Orbán hétfői parlamenti beszédében, ami kimaradt belőle: továbbra sem számíthatnak segítségre az áremelkedések miatt bajba jutók.

Elolvasom

Orbán álma csak diktatúrában működhet

Friss Róbert

Kiszivárgott értesülések szerint a miniszterelnök olyan gazdasági modellről beszélt lelkesen Kötcsén, amely kizárólag diktatúrával párosodva működik a világon. És még így sem ér el jobb teljesítményt, mint a nyugati szabadpiaci rendszer.

Elolvasom

Kegyetlenség és kegyelet

Vásárhelyi Mária

Bízom benne, hogy nincs felnőtt fejjel gondolkodó, ivarérett magyar állampolgár, aki elhiszi, hogy ha Kövér László akarta volna, nem tudta volna megakadályozni, hogy Horthy Miklós mellszobra bekerüljön az ország házába. Nemhogy az alelnök szobájába, hanem az illemhelyre sem.

Elolvasom

A némán tűrő pedagógusok a rájuk bízott gyerekeket árulják el

Ónody-Molnár Dóra

Az agresszív kormányzati fellépés ellenére számos iskolában folytatják a tiltakozást a bérükkel és az oktatási rendszerrel elégedetlen pedagógusok. Az akciójuk azonban addig aligha ér el célt, ameddig a tanárok kritikus mennyiségben nem állnak az értük is küzdő kollégáik mellé.

Elolvasom
Keresés