Párbeszéd: nem párt, de vitán felül sikeres

Ceglédi Zoltán | 2022.09.30. 10:45

Olvasási idő kb. 5 perc

Van a KDNP-nek ez a heroikus vállalása, hogy lemond a nevében is foglalt néppárti igényről, nem próbál tömegeket megszólítani, ehelyett ragaszkodik világnézeti mivoltához, ilyetén módon is segítve kereszténydemokrata pályán tartani a Fideszt. Kivéve azt a 76 963 523 alkalmat az elmúlt tizenkét évben, amikor Orbán Viktor másként döntött, és mindenféle balos elhajlásokkal variálta a kormányzást.

A parlamentben vitézkedő pártokat tárgyaló sorozatom következő állomása a Párbeszéd. Az az alakulat, mely szavazói számában és rugalmasságában sem különbözik a fent tárgyalt KDNP-től, de szűken vett politikai teljesítménye érdemben és sokszorosan meghaladja Semjén Zsolt pártjáét. Ehhez az egyik kulcsmomentum a personal branding, azaz a személyes márkaépítés.

Politika iránt érdeklődő emberek az elmúlt ciklusban több ismert párbeszédes politikust tudtak fölsorolni, egy egyszázalékos pártról beszélek, hahó, mint LMP-s, MSZP-s, jobbikos (!) országos arcot, pariban a náluk akkor még jóval nagyobb DK-s és momentumos merítéssel is. Nem lehet nem elismerni azt a munkát, amit az LMP-t rögtön annak első parlamenti ciklusa első kihívásainál odahagyó politikusok az önépítésben mutattak.

Ha évtizedek múltán kellő távolságtartással, lezárt történetként tudják a korabeli résztvevők saját útjukat, testvérháborújukat szemlélni, erről érdemes lesz politikai kézikönyvet írni. Miként lett 2019-re az ellenzék legfontosabb politikusa Karácsony Gergely? És persze arról is, hogy nem lehet mindig mindent megúszni, összecsomózódnak a taktikai árulásokkal eldobott fonalak, és elbukik benne az ember. Az ellenzék közös tragédiája, hogy ez 2022-ben Márki-Zay Péterrel szemben történt meg.

A Párbeszéd-történet pedig annyi, hogy az LMP-ből kivált politikusok folyamatosan képesek mindig új, „összefogásabb” szövetséghez csatlakozni, ahol ezáltal nő az egyéni árfolyamuk.

Te, boldog Ausztria, házasodj, te, felelős Párbeszéd, fogj össze!

Fogalmunk sincs eközben, valójában hány olyan szavazó van, akinek az elsődleges pártpreferenciája a Párbeszéd. Fura módja ez a létezésnek. Disszonáns kompromisszum a politika leglényegével, a szavazók gyűjtésével. Úgy, hogy politikai értelemben sikeres szereplőket tudnak a soha nem versenyeztetett brand alatt. Ha az LMP-s vakond­időszakot is beleszámolom, akkor 12 éve főállású politikusok növekvő sorának karrierjét biztosítja a P-modell. Önépítés, és aztán amolyan kakukk­fiókaként más pártok, pártszövetségek fészkébe tottyanás, onnan a gyengébbek kilökdösése.

Ezt olvashatja még a cikkben:

Mi a Párbeszéd stratégiája?

Mi az a "kitárgyalás"?

Milye van a Párbeszédnek és milye nincs?

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.

Európai Bizottság: a kkv-k számíthatnak a brüsszeli mentőövre

Fóti Tamás

Az Európai Bizottság (EB) minden évben megrendezi – közösen az éppen soros EU elnökséggel – a kis- és középvállalatok találkozóját. Több száz cég tulajdonosa vagy vezetője egyeztethet az európai döntéshozókkal, az Európai Parlament képviselőivel, a résztvevők megosztják egymással tapasztalataikat és elvétve siralmaikat, ha elégedetlenek a kkv-kre vonatkozó direktívákkal, ösztönzőkkel, szabályzókkal.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Győri diák nyerte az Európai Unió esszépályázatát

Fóti Tamás

Az Európai Unió kis- és közepes méretű vállalatainak idei éves találkozóján, Prágában hirdették ki a fiatalok számára kiírt esszépályázat győztesét. A beérkezett több mint 30 pályamű közül meghívták a nemzetközi zsűri által legjobb háromnak ítélt szerzőjét, és közülük került ki a győztes. Idén magyar siker született, Vass Viktória nyerte el a legjobb pályázat díját.

Elolvasom

Szupermérföldekre került az uniós pénztől a magyar kormány

Lakner Zoltán - Tóth Ákos

Az Európai Bizottság egyrészt továbbra is fenntartja a kohéziós alapokból Magyarországnak járó összeg egy részének visszatartására vonatkozó javaslatát, másrészt jóváhagyta az úgynevezett helyreállítási tervet, amelynek célja a Covid-válság hatásainak enyhítése. A kohéziós alapok kapcsán az Európai Bizottság a jelek szerint ezúttal nem hagyta átverni magát, míg a helyreállítási alap esetén a magyar kormány számos pozícióját feladta, így például jöhetnek a szélerőművek és számos, a közoktatás deszegregációját szolgáló intézkedést is végre kell hajtania. Nagyon úgy tűnik, hogy a kontroll folyamatos lesz, minden egyes fillér, illetve euró csak a beruházás végrehajtásának ellenőrzése után érkezhet.

Elolvasom
Keresés