Tamás Ervin Kamuország 24 órája: végül győz a csend

A könyökömön jövök ki. Pedig jó, hogy a szerkesztő nógat, írjak, s nem nekem kell kaparásznom az ajtaján. De. Legszívesebben a legkisebb, hathónapos unokámról írnék, mert minden héten újat mutat, megörvendeztet, hozzátesz magához valamit. Amit megszokik, azt jó, hogy megszokja, amit elhagy, jó hogy elhagyja. Bár ezt tennék másutt is.

A lapos párhuzammal azért mégse vitorlázhatok át ­közéleti publicisztikához, ezért újabb kibúvót keresek: legszívesebben visszalapoznék a hajdani Esti Hírlap „Itt a budapestiek beszélnek” rovatához. Akinek ez ismeretlen, annak legyen elég annyi, hogy a témák leginkább parizer-szinten mozogtak, bolti kiszolgálás, tatarozás, autóbuszmegállók áthelyezése vágta ki a lakosság körében a biztosítékot. Persze, a valóságban ez nyilván nem így volt, de erről lehetett lélegzetvétel nélkül panaszkodni, s mikor nyomtatásban megjelent, még az is előfordult, hogy történt valami – mondjuk a helyén maradt a buszmegálló. Félre ne értsék, nincs bennem nosztalgia, s az sem igaz, hogy jól megvoltunk a nekünk szabott szűk keretekben, bár morogva belaktuk, s győzelemként könyveltük el, ha végre befejeződött a botrányos IKV-tatarozás, nem borogatták föl az utasok által megkedvelt menetrendet, visszaköszöntek valamelyik hivatalban. Kutya se kíván ismét ilyen horderejű panaszokkal pepecselni.

Akció

Közügyeinkkel azóta sokkal magasabb polcokra nyújtózkodunk, politikai elemzőink nem a Gelka tévészerelőinek munkabeosztásával, a krónikus alkatrészhiánnyal foglalkoznak, az ilyesfajta ügyek javarésze egyetlen telefonnal vagy e-maillel orvosolható, szóval a budapestiek másról beszélnek. Egyetlen nap hírhordaléka is eltékozolt vagy illetéktelen zsebekbe jutó milliárdokról szól, egyik közlés zavarosabb, ugyanakkor leleplezőbb, mint a másik, cinkelt lapokkal tele az asztal, a kibicnek pedig igenis, minden drága, mert rá kell döbbennie, hogy az önelégült játékosok kizárólag az ő pénzén szórakoznak. Öröm tölthetné el a lelkiismeretes sajtómunkásokat, hogy minderről beszámolhatnak, mert az úgynevezett társadalmi kontroll megalázó szintje volt pitiáner visszásságokkal úgy foglalkozni, hogy a végére megérkezzen a vörös farok: lám, elvtársak, vannak még köszörülhető fogaskerekek az egyre szebben zakatoló masinán.

Derékig állva a szarban, illatos vécépapírért áhítoztunk.

Ma sorban gombolyíthat fel ügyeket a közadakozásért fohászkodó, egyre oknyomozóbbak a portálok, robbannak, durrannak körülöttünk az aknák, rémüldözhet a jónép kedvére, bár vannak, akiket a hit kitinpáncélja véd, másokat a „mindig is így volt” hamis közönye nyugtatja, az elégedetlenség pedig gyakran inkább bénít, az emberek képtelenek mit kezdeni ennyi arcátlansággal – ügyetlenek, kifulladnak, mielőtt megfelelő eszközt találnának ellene. Soraikban néhányan pedig potenciális cselekvés helyett mintha egymás kezét néznék, hogy melyikük mit kaparint meg a lehulló koncból.

Az esetek, különbözőségük ellenére, egysíkúak, úgy ismétlődnek, hogy zömük büntetés vagy katarzis nélkül végez magával, s egyben a lanyhuló közérdeklődéssel. Ideálisabb eljárás volna mindig csak egyet kiszúrni közülük, s mint a harci kutya, nem elengedni, tépni-marcangolni, naponta fölemlegetni, hogy ne lehessen sunnyogni, kitérni előle. Minden bizonnyal oldalakat töltenének meg az ismétlések, nem maradna hely a friss anomáliákra, az olvasó elunná, hogy a történet az istennek sem folytatódik. Mert érdemben folytatni ezeket csak az erre szolgáló hivatal volna képes, amelyik alibizik, halogat, tromfol, elsüllyeszt.

Emlékszem, hajdanán a 168 óra írta meg minden számában, hogy hány napja nem kapnak választ kérdéseikre, ami jó ötletnek tűnt, ám mégis győzött a csend. Azóta pedig csak csiszolódott a trükk, tökéletes és működőképes a polgárok semmibevétele. A hatóságok egyre rutinosabbak, kedvükre titkosítanak, dobják vissza, teszik félre, húzzák-vonják a kényes ügyeket, indokaik néha arcpirítók, képmutatók, árulkodók. Az összeesküvések megszállottjai pedig ugyanakkor saját tézisüket hajtogatják, miszerint a sztori szállítója csak azzal az eggyel akarja betakarni a többit, így befolyásolva a közbeszédet. A kipécézett személy eközben rúgkapálva hárít, ellene zajló hadjáratot emleget, már-már áldozattá nemesül – szerinte sajnálni kéne őt, nem büntetni. Ezen a terepen még az állatmesék tanulságai is kibicsaklanak.

Bámulom egyetlen nap híreit. Ötmilliárdért 35 méteres zászlótartó rúd emelkedik majd a Citadellán, bűzlik valami a szagtalan trágyára költött több százmillió uniós támogatás körül, mert csak földhányást látni a prérin, Brecht tollára volna való, hogy Tiborcz úrfi, aki mellesleg a bank legnagyobb adósa, ugyancsak hitelből meg is veszi készséges finanszírozóját, a Parragh-kamara szolgálatkészen reagálva azonnal vált és ideutaltatja a kamarai hozzájárulást, a roma kormánybiztos szerződésekkel, támogatásokkal terelné helyes útra sorstársait, hogy bízzanak a Lungo Dromban, mármint az évek óta mindent megúszó Farkas Flóriánban, a rendőrség szerint azért nem mutatható ki bűncselekmény a győri Audi-telek eladásánál, mert a földet 2011-ben vették, s csak egy évvel később nézte ki magának a multi.

Kamuország 24 órája. Mindezt megkoronázza, és még keserűbb pályára tereli az utolsó hírmorzsa: Hajdúnánáson kisebbfajta pánik tört ki, miután a helybeliek migránsokkal tévesztették össze a településen legálisan tartózkodó harminc indiai vendégmunkást, akik a közeli Mol-beruházáson dolgoznak. Mit analizáljak ezen, amikor már 2017-ben Őcsényben nekiestek a panziósnak, mert az vállalta volna, hogy néhány menekültet pár napig üdültet? Hogy a miniszterelnök akkor személyesen vette védelmébe az ótvar reakciót? Különben Hajdúnánáson az elöljáró megnyugtatta a kedélyeket, az indiaiak pedig kifejezetten elégedettek a körülményeikkel. Öröm továbbá, hogy Szanyi Tibor pártalakulata a Neoton Família egykori énekesnőjét jelöli majd államfőnek, Gattyán György pártját pedig Megoldás Mozgalom néven már nyilvántartásba is vették.

A könyökömmel van a baj.

 

Nyitókép: Pixabay

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.