Ceglédi Zoltán írása erről a témáról: A visszaléptetett előválasztás

Két fordulat okozott az elmúlt hetekben nem várt nyugtalanságot az előválasztásra készülő ellenzéki értelmiség köreiben:
1) az őszi megmérettetésen induló pártok sorra léptetik vissza egymás javára a jelöltjeiket,
2) a Jobbik megszavazta a kirekesztő homofób törvényt.

Úgy helyes, ha rögtön az elején elárulom: a Kétfarkú Kutyákra tervezek szavazni, emiatt az előválasztás nem érint közvetlenül, az eseményeket kívülállóként figyelem. Na jó, ez így nem teljesen igaz. Mivel az ország szempontjából felettébb kívánatosnak tartom a kormányváltást, ezért az előválasztás eredménye valójában engem is érint, ennélfogva kívülálló akkor sem lehetek, ha a jelölteket illetően nincsenek se illúzióim, se preferenciáim. Nekem mindegy, melyikük nyer ősszel, ha nyer tavasszal is. Tizenegy év NER lenevelt a finnyáskodásról, a fogságból szabadulók nem szoktak turkálni a tányérban.

Ha őszinte lennék magamhoz, talán arra jutnék, hogy egy potyautas tróger vagyok. Hiszen a Kutyák nyilván nem tudják leváltani a kormányt, hiába lenne a jelenlegi hatalom bukása a nemzet érdeke, vagyis titokban arra vágyom, hogy az összefogásra leadott szavazatokkal mások tegyék lehetővé a kormányváltást, nekem azonban ne kelljen korábbi nácikat és aktuális kollaboránsokat még közvetetten sem támogatnom. Legyen vége a NER-nek, de rám ne fröccsenjen a sárból. Valószínűleg ilyesmin tépelődnék, ha őszinte akarnék lenni, de egyelőre nem akarok, a Kutyákat kedvelem, tíz hónap hátra van, meglátjuk. Sosem szabad lebecsülni a miniszterelnöknek azt a képességét, amellyel a hozzám hasonlókat is rá tudja venni arra, hogy a kevésbé nyomasztó közállapotok reményében az utolsó pillanatban a legesélyesebb, és ne a legszimpatikusabb kihívóra voksoljanak.

Ugyanakkor úgy fest, hogy az őszinte szembenézéssel azok sem bajlódnak sokat, akik eddig azt követelték, hogy a világnézetileg össze nem illő ellenzéki pártok közös listán szerepeljenek a választáson, ugyanakkor a köztük lévő ideológiai távolság első megnyilvánulása láttán pánikba esnek. Mégis, mire számítottak? A Jobbik nem liberális párt. Sőt, nem egyszerűen nem liberális párt, hanem egy olyan nem liberális párt, amelyik a szavazótáborát kifejezetten nem liberális megnyilvánulásokkal duzzasztotta számottevőre. Ergo: a szavazótábora sem liberális jogvédőkből áll.

És pont ezért van matematikailag értelme a Jobbik részvételének az ellenzéki koalícióban. Úgy is feltehető az előbbi kérdés, hogy mégis, mit gondolnak a meghasonlott értelmiségiek az összeadás műveletéről? Az ellenzéki győzelem esélyét nem az növeli, ha a Jobbik vezetője egy személyben csatlakozik az összefogáshoz. Az ellenzéki győzelem esélyét az növeli, ha a Jobbik nem liberális tanokon felcseperedett SZAVAZÓTÁBORA hozzáadódik a baloldal meglévő és még megszerzendő támogatóihoz.

Lenne még egy alakulat, amelyik ugyanarra a választói csoportra hajt. A Jobbik azokat a választókat hozza az ellenzéki buliba, akik helyeslik a melegellenes törvény megszavazását, de mindemellett elegük van a Fideszből. Vannak ilyen polgártársak, tisztelt hölgyeim és uraim, nélkülük nem lesz meg a kormányváltáshoz szükséges többség. Ez a matematikai tény állítja elő a következő morális dilemmát: szabad-e bepiszkolódni a közös listára és jelöltekre való szavazással a kormányváltás érdekében? Egyesek elszántan igent mondanak, mások határozottan nemet, ez a cikk nem velük foglalkozik, hanem azokkal, akik megpróbálták elhitetni magukkal, hogy ez a harc megnyerhető erkölcsi áldozatok nélkül.

Olyan forgatókönyv ugyanis nincsen, amelyben a kormányváltás elérhető akkor is, ha a liberálisok nem szavaznak a homofóbokra, a homofóbok a nyíltan meleg zöld politikusra, az ő hívei pedig arra az őszödi böszmére, aki ellen egykor tüntettek. A potyautasok nem piszkolják be a kezüket, de az általuk is óhajtott kormányváltásra egyedül akkor kerülhet sor, ha helyettük a többiek megteszik. A fenti dilemma tragikus mélységét az adja, hogy az utóbbiak esetleg hiába tesznek morális engedményeket: a sár rájuk fröccsen, de a kormányváltás mégsem jön össze.

Gyorsan valamit a visszaléptetésekről is. Miért rendeznek előválasztást? Két okból.

1) Ebben a választási rendszerben növeli a kormányváltás esélyét, ha az ellenzéki pártok mindenhol közös jelöltet indítanak.
2) Az ellenzéki pártok nem tudtak megállapodni arról, hogy az egyes körzetekben melyikük jelöltje induljon. Az egyik ilyen kutatásra hivatkozott, a másik olyanra, nincs konszenzusosan elfogadott módszer, amely alapján a vita eldönthető.

Az előválasztás elsősorban arra való, hogy végigvigye a Fidesz által kikényszerített természetellenes szelekciót, csak éppen a pártok vezetői helyett az ellenzéki szavazók veszik le a sakktábláról a felesleges bábukat.

A jelöltek redukálásának eszköze, amit azért kellett elővenni a kamrából, mert a pártok nem voltak képesek megegyezni egymással. A visszalépések annyit jelentenek csupán, hogy bizonyos helyeken bizonyos körben mégis képesek megegyezni. Ott átugranak a jövő tavaszig tartó menetelésben egy lépcsőfokot, de ezen csak az búslakodik, aki az eszközt és a célt felcserélve az előválasztást önmagáért szereti. Mivel a képviseleti rendszert még mindig pártok működtetik, ezért a pártok megegyezésének szidalmazása pusztán a régi pártellenes hagyomány továbbélését bizonyítja.

A visszalépések kétségkívül szűkítik a mezőnyt, de nincsenek ellentétben azzal a céllal, hogy az adott körzetben végül egy jelölt maradjon. Igaz, arra nincs garancia, hogy ő szimpatikus is legyen.

Arra ott vannak a Kutyák.