Odze György Ravaszkodások a Huxit körül

Megpróbáljuk az egészet elfogultság nélkül nézni, de sajnos nem lehet. Orbán Viktor decemberi bejelentése egyértelművé tette, hogy a kormány az Alkotmánybíróságra hivatkozva szabotálni fogja az Európai Bíróság ítéletének végrehajtását. Durva, elutasító hangnemben mondta ezt, nem magyarázta a döntést, nem tárt fel elemzési eredményeket, amelyeket kormányfőnek ilyen súlyú lépés esetében meg kellene tennie. De hát hol vagyunk mi már ettől? Hol vagyunk mi már attól, hogy beavassák a médiát és a választókat a jövőjüket súlyosan érintő kormányzati határozat körülményeibe?

A nyílt szembeszegülés megint valami olyasmi, amire korábban azt mondhattuk volna, hogy „na, ezt nem merik megtenni”, s amit azóta már olyan sokszor mondtunk. Miért is olyan drámai ez? Arra korábban is volt már példa, hogy a kormány nem hajtott végre uniós bírósági ítéleteket – például amelyet a lex CEU kapcsán hozott –, de most jelentették be először ennyire magabiztosan, ilyen magas szinten, hogy a ­konkrét bírósági döntésnek egyszerűen nem tesznek eleget. Ennek az eljárásnak komoly pénzügyi büntetés lehet a vége, de ez nem az első a rosszra forduló uniós tagságunk egyre komorabbá váló történetében. Az eljárással azonban akár uniós jogok is kikezdhetők.

Az Alkotmánybíróság állásfoglalása, amelyet a kormány „kért” a rendkívül lassan és körülményesen működő testülettől, szinte komolytalan, és ha alaposan elolvassuk, lényegében nem ad szabad kezet a kormánynak.

„Amennyiben idegen népesség demokratikus felhatalmazás nélkül tartósan és tömegesen Magyarország területén marad, az sértheti a Magyarországon élők emberi méltóságából eredő önazonossághoz fűződő, illetve önrendelkezési jogát.”

Ebbe aztán minden belemagyarázható, de semmiképpen nem lehet hivatkozási alap Orbánnak, hiába próbálja belemagyarázni.

Magam se hittem volna, hogy az út, amelyen Orbán jár, az Európai Unióból való kilépés, a Huxit felé vezet. Mindenben ellenszegülünk, mindenben, amit csak az unióban tesznek, ellenséges szándékot látunk. Akkor meg, csakugyan, mi értelme? És Brüsszelben vajon hogy látják mindezt?

Nem tudni pontosan, mikor kezdődött. Csak abban lehetünk bizonyosak, hogy Orbán lényegében tíz éve Uniós pénzen építette ki a szinte teljes illiberális államot, tökéletesen szembe haladva az emberi jogok és a jogállamiság mintaképének tartott szövetséggel. Gyengéd jelzése volt a problémának 2015-ben az a találkozó, amelyen Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság akkori elnöke, látva Orbán Viktor érkezését, azt mondta: „Jön a diktátor”, majd így köszöntötte: „Helló, Diktátor”, barátságosan megveregetve az arcát. Az unió következetesen a nemzeti vezetők közötti politikai egyetértésre épített, Orbán Viktor azonban olyan lehetőség felé lökte Brüsszelt, amelyet az sokáig elkerült: a tagságot nem csupán politikai, hanem pénzügyi büntetésekhez is kötné.

De mi van, ha mégis úgy dönt a kormány, hogy el akarja hagyni az uniót? A kilépés lehetőségéről az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikkelye rendelkezik, amely kimondja, hogy minden országnak lehetősége van a kilépésre. A rendelkezés alapján a kilépésről minden ország a saját alkotmányos követelményei szerint határozhat.

Orbán Viktor már több utalás szintű kijelentést is tett az „Unión kívüli élettel” kapcsolatban, mégis sok érv van amellett, hogy nem realitás a „Huxit”. A tagság még mindig elég népszerű a magyarok körében, a magyarok 53 százaléka azt mondja, hogy bízik az Unióban, 49 százalékuk pedig azt, hogy pozitív képe van az intézményről. Mindkét szám az EU átlaga fölött van, a fiatalok pedig egyértelműen Unió-pártiak. Magyarország csak úgy tudná elhagyni az EU-t, ha átírnák az Alaptörvényt, amelyhez kétharmados alkotmányozó többség kell, amivel jelenleg rendelkezik a kormánykoalíció. De ha biztosra akar menni a kormány, akkor akár úgy is módosíthatja az Alaptörvényt, hogy átírja a népszavazás szabályait, és lehetővé teszi, hogy népszavazást írjanak ki a kilépésről – ahogyan népszavazással döntöttük el 2003-ban a csatlakozást is. Így, ha sikeres lenne a népszavazás, mondhatnák azt, hogy a népakarat döntött – ahogyan ez történt az Egyesült Királyságban.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom politikusa a közelmúltban vetette föl, hogy az említett módosítást végre kellene hajtani. November 11-én a Parlamentben az azonnali kérdések órájában a Mi Hazánk politikusa Orbán Viktort is szembesítette a javaslattal, aki azt válaszolta, szerinte az Uniós ügyekről a parlamentnek kell döntenie, és nem népszavazásnak. A miniszterelnök a válaszában arra is kitért, hogy a nézeteltérések ellenére úgy gondolja, hogy Magyarországnak az EU-ban a helye. Legyinthetnénk Dúró Dórára, de túl sok mindenre legyintettünk már az utóbbi években, ami aztán komolyra fordult.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.