Krajczár Gyula Száz nap háború

Ahogy telik az idő, úgy erősödik azoknak a hangja, akik szerint az ukrán vezetésnek meg kell hoznia néhány nehéz döntést a háború minél előbbi lezárása érdekében.

Akció

Ukrajna futball-válogatottja nem jutott ki a katari világbajnokságra. Pedig nemcsak, hogy bírta az európai közönség nagy részének támogatását, de lényegesen jobb minőségű futballt is mutatott, mint az ellenfélül kapott Wales. A játék minőségét előtérbe helyező szűkebb közvélemény most szomorúan idézhette fel Marco Rossi magyar szövetségi kapitány egynapos igazságát, miszerint a futballban az a jó, hogy nem mindig az erősebb győz. A futballnak azonban a való világgal szemben van egy nagy előnye: az győz, aki több gólt rúg, az eredményt kiírják a táblára. Lehet utólag magyarázkodni, okolni bárkit, de az eredmény ott van a táblán.

Több mint száz napja tart Oroszország gyalázatos inváziója Ukrajnában, s ha meg kellene mondanunk az eredményt, bizony nagy bajban lennénk. Persze, ez a futballban is így van menet közben, csak ott van utolsó sípszó. A modern háborúk azonban sokszor zárulnak megegyezések nélkül, vagy csak technikai jellegű megegyezésekkel, sokszor nem tudjuk megmondani, ki győzött, sokszor aszimmetrikusak a felek céljai, sokszor ideiglenesen beragadt szituációk érnek meg évtizedeket, mint például a máig befejezetlen koreai háború esetében. S bár érdemi jelentősége nincs, a háború századik napja sokakat arra ösztönzött, hogy megpróbáljanak mérleget vonni.

A mérleg legfontosabb eleme persze a lehetséges kimenetek számbavétele, s ennek szerves részeként az érintettek önvizsgálata, hogy jó lóra tettek-e, kell-e, lehet-e korrigálni, s mik lennének legalább a közvetlen célok. Hogy a kormányok álláspontjai mögött érlelődnek-e változások? Hogy kinek mi fogadható el? Hogy kinek mennyi tartaléka van? Milyen további külső forrásokra számíthat? Hogy az érintett országok közvéleményeiben, s itt már Ukrajnán és Oroszországon kívül bőven számításba kell venni az EU országait, az Egyesült Államokat, Kínát, mi több, Indiát, Iránt vagy Brazíliát, szóval, hogy ezekben a közvéleményekben milyen változások zajlottak le a száz nap alatt?

Rendkívül érdekes szerkesztőségi cikket közölt ebből a szempontból a The New York Times május 19-én. Számba veszi azokat a jeleket az Egyesült Államokon belül, amelyek az eddig Ukrajnát nagyon határozottan támogató álláspont mögött erőteljesen új fényeket kezdtek vetni a problémák kezelésére. Azt különböző sajtójelentésekből a külvilág is észlelte, hogy a politikai elitben azért vannak tekintélyes figurák, akiknek a szemében nem az ukrán demokrácia megvédése, Ukrajna területi integritása, a nemzetközi rend létező szabályai vagy éppen a – korábbi – status quo jelenti a centrumot.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!