Vásárhelyi Mária Vírustagadó kormány

A hozzám tartozó kisiskolások közül kettő Budapesten él, kettő pedig Bécsben. A Bécsben élőket hetente háromszor tesztelik az iskolában, ahol egész nap maszkban tanulnak és az iskolából hazafelé is csak maszkban utazhatnak a tömegközlekedési járműveken. A 6 éven felüli gyerekek „nindzsa passzal” (az iskolában elvégzett negatív teszttel), a 12 éven felüliek védettségi igazolvánnyal mehetnek étterembe, moziba, múzeumba és természetesen ez a szülőkre is vonatkozik. A felnőttek havonta 10 ingyen tesztet kapnak az államtól és ugyanennyit a várostól, azon túl, hogy a tesztpontokon városszerte bármikor ingyenesen tesztelik őket.

A Budapesten élő unokáim sokkal „szabadabbak”. Az iskolában és óvodában nem tesztelik őket, maszkot sem kell hordaniuk sem a villamoson, sem az iskolában, az éttermekbe, múzeumokba mindenféle ellenőrzés nélkül bemehetnek, viszont ha folyik az orruk és lázuk van, az aggódó szülő elviheti őket teszteltetni, fejenként 20 ezer forintért. A teszt-kaland négytagú családnak 80 ezer forintba kerül és mivel ősszel minden óvodás egyfolytában taknyos és köhög, a tortúrát akár minden héten ismételhetnék. Ha pedig kiderül, hogy az egyik társuk covidos, akkor újra kezdődhet a tesztelési procedúra.

Márpedig ez, nem meglepő módon, gyakran kiderül. Janka osztályában két hete négy gyerek produkált pozitív tesztet mindenféle tünet nélkül, de azért csak ennyi, mert a többieket nem tesztelték. Ám mivel a tesztelést a szülők önszorgalomból, saját pénzükön, saját megnyugtatásukra végezték, ez a négy gyerek egészen bizonyosan nem került be az aznap regisztrált fertőzöttek nyilvántartásába. Az óvodában is volt már ősszel karantén. Azon kívül azonban, hogy az érintett csoportot két hétre bezárták, semmiféle óvintézkedés nem történt a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében. Így azután reggelente minden szülő szorongva viszi gyermekét az óvodába, hogy vajon nem talál-e zárt kapukat. Láthatjuk, hogy ennek a veszélytagadó szabadságnak konkrétan és átvitt értelemben is nagy ára van.

Amikor ősz elején a városi legendák arról szóltak, hogy amíg a vadászati világkiállítás nem ér véget, addig semmiféle óvintézkedést nem vezet be a kormány, akkor arra gondoltam, hogy ez az elmúlt két év gyászos védekezési stratégiája ismeretében nem fordulhat elő. Nem lehet, hogy miután tavasszal hosszú ideig lakosságarányosan az egész világon nálunk haltak meg a legtöbben covidban, a kormány most újra megkockáztatja azt, ami tavaly ősszel történt, amikor megvárta, míg a teltházas nemzetközi futball mérkőzések lezajlanak Budapesten és csak utána vezetett be szigorúbb óvintézkedéseket. Miközben már egész Európa zárva volt, nálunk még mindenki vidáman üldögélt a kávéházakban, mozikban vagy a lelátókon. És mire eljött a karácsony, a helyzet drámaira fordult. Tavasszal már Magyarországon éppen háromszor annyian haltak meg a fertőzésben, mint a hasonló lakosságú Ausztriában és négyszer annyian, mint az ugyancsak hozzánk hasonlóan népes Izraelben.

De ismét szegényes volt a képzeletem. Mert itt állunk néhány nappal a vadászati világkiállítás zárása előtt és miközben a fertőzöttek, a kórházi ápolásra szorulók és a lélegeztető gépen lévők száma meredeken emelkedik, a kormány még semmiféle óvintézkedést nem vezetett be. Nálunk sehol nem kérnek védettségi igazolványt és zárt térben sem kell maszkot viselni. Sőt, a színháznak, amely csak oltási igazolvánnyal rendelkezőket akart beengedni az előadásokra, a közhivatal megtiltotta ezt. Tömeges tesztelés és kontaktkutatás nincsen és aki a betegség jeleit észleli magán, annak a háziorvosához kell elmennie, hogy a többi várakozót is jó eséllyel megfertőzze. És miközben a kormány közpénz milliárdokat költ el a legostobább pártpolitikai célokat szolgáló propagandára, az oltási kedv növelése érdekében lényegében semmit nem tesznek. Így aztán nem csodálkozhatunk azon, hogy hónapok óta stagnál a beoltottak száma. Tavasz végéig a kormány propaganda attól volt hangos, hogy nálunk vették fel legtöbben az első oltást, ma már a középmezőny végén bandukolunk az átoltottsági listán.

1973-ban, az első olajválság idején a fél ország azon röhögött, hogy „pártunk és kormányunk” azt harsogta, az olajválság hozzánk nem gyűrűzik be. Hiszen az már akkor is nyilvánvaló volt, hogy KGST ide, KGST oda, egyetlen ország sem vonhatja ki magát a világgazdaságban érvényesülő folyamatok alól. A mai kormány az összes fenyegető jel ellenére úgy viselkedik, mintha azt gondolná, hogy a járványt a határon fel tudja tartóztatni. Valójában azonban arra apellál, hogy a tényeket eltagadó, hazug propagandával újra becsaphatja a választókat. Pedig már megtapasztaltuk, hogy a késlekedésnek, a politikai szempontok által determinált védekezési stratégiának a kára emberéletek sokaságában mérhető.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.