SPORTFÓLIÓ

Török rangadók

Hegyi Iván | 2022.09.25. 12:18

Címkék:

futball

Olvasási idő kb. 9 perc

A mennyben és a pokolban is járt 1963-ban a Ferencváros futballcsapata. A zöld-fehérek az év júniusában tizennégy hosszú esztendő után először nyertek bajnoki címet, majd a BEK első fordulójában kiestek a Galatasaray-jal szemben, az őszi félidényes bajnokságban pedig úgy maradtak le az első helyről, hogy nyerő pozícióban az utolsó két mérkőzésen kikaptak a Szegedtől és a Dorogtól.

A tavaszi tizenhárom NB I-es fordulóban egyetlen vereséget sem szenvedett az FTC – tíz győzelem, három döntetlen –, és 1963. június 30-án 50 ezren ünnepelték a bajnokcsapatot a Népstadionban, pedig „csak” a Szeged volt az ellenfél (3:1). A Budai II, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor csatársorral és 140 góllal kivívott 1949-es aranyérem után először szerezte meg az elsőséget az Üllői úti csapat, amely a legtöbbször ebben az összetételben szerepelt: Aczél (13 mérkőzés) – Novák (26), Mátrai (26), Dalnoki (16) – Vilezsál (22), Kocsis (14) – Kökény (15), Orosz (24), Albert (21), Rákosi (24), Fenyvesi dr. (26). Gyakran játszott még Havasi, Varga Zoltán (egyaránt 11), Fenyvesi II (8), s bemutatkozott Géczi kapus (5), akinek 1962 őszi, Vasas elleni premierjét szépen elintézte Machos és Pál László (0:2).

A bajnokcsapat látszólag jó sorsolást kapott a BEK-ben, az Üllői úti játékosok és szurkolók azzal a nyugalommal készültek a Galatasaray elleni párharcra, hogy csak a ­gólarány lehet kérdéses. Aztán Isztambulban úgy járt az FTC, mint a nyári szünetben Moszkvában, ahol 6:2-re kikapott a szovjet ligaválogatottól. Nagy különbség volt azonban, hogy a hivatalosan máig baráti oroszoknál barátságos találkozó zajlott Európa-bajnoki címvédők – Jasin, Krutyikov, Metreveli, Ivanov – és későbbi Eb-ezüstérmesek – Kornyejev, Voronyin, Guszarov, Malofejev, Huszajnov – ellen, míg Isztambulban tétmeccs volt jóval kisebb nevekkel szemben. Igaz, a „Galatában” négy olyan törzsgárdista – Turgay kapus, valamint Ahmet, Metin, Kadri – szerepelt, aki tagja volt a Faragó – Buzánszky, Szojka, Kotász, Lantos – Bozsik, Machos – Tóth II (Csordás), Tichy (Hidegkuti), Puskás, Czibor összetételű magyar válogatottat 1956 februárjában 3:1-re legyőző török csapatnak.

Fotó: Pinterest

A Galatasaray 4:0-s diadala így is sokkhatást keltett idehaza. A meccs után efféle kritikák jelentek meg a hazai lapokban: „a Ferencváros – Aczél kivételével – egyszerűen csődöt mondott”; „a magyar bajnokcsapatot olyan együttes győzte le, amelynek tagjai technikailag fogyatékosak, de keményen, lelkesen és erőszakosan küzdenek”. Mészáros József edző, a hajdani 140-esek egyike sem púderezett: „Nem tudok magyarázatot találni a gyenge játékra. Igaz, Isztambulban szokatlan, homokos talajú volt a pálya, ám ez sem lehet mentség.”

A szakvezető meg sem említette, hogy Albert Flóriánt két perccel a szünet előtt megrúgták, s mivel akkoriban cserélni nem lehetett, az FTC az 1:0-s félidő után tíz labdarúgóval szenvedte végig a második szakaszt. A csapat amúgy is tartalékosan állt fel, mert Mátrai, Orosz, Rákosi sérülés miatt nem játszhatott. A csalódás így is nagy volt, a Vaterán máig hirdetnek egy korabeli versikét, amelyet egy ferencvárosi szurkoló írt a vereség fölötti bánatában:

„Albert Flóri röhögött, / sose látott törököt, / miközben ő röhögött, / Isztambulban dörögött. /

Aczél, Novák, Dalnoki, / messze mentek játszani, / Fenyő, Páncsics, Rátkai… / Hiányzott a Mátrai.”

De még hátra volt a visszavágó, és hiába vonultatott fel kilenc török válogatottat – köztük a riporterek kedvencét, ­Ayhan Elmastaşoğlut – a Galatasaray, egyáltalán nem látszott lehetetlennek a négygólos hátrány leküzdése. A Ferencváros vezetősége azon gondolkodott, a Népstadionba telepíti a találkozót, de a futballisták és Mészáros edző kérésére az Üllői út várta a törököket. Harmincezer néző tolongott a kilencedik kerületi pályán, ahol 99 percig tartott a mérkőzés, mert a vendégek durvasága és a játékvezető ítéleteit követő szüntelen tiltakozása miatt rengeteget állt a játék. Milan Fencl csehszlovák bíró eltűrte a rendszeres perpatvart, igaz, a Képes Sport azt írta róla: „Egyetlen súlyos panaszunk lehet vele szemben. Hogy nem rúgott három gólt a zöld-fehérek helyett.”

Forrás / tempofradi.hu

Két tizenegyest mindenesetre megítélt az FTC javára. Az elsőt húsz perc elteltével Albert Flórián begurította, a másodikat is ő lőtte negyedórával a befejezés előtt, de az 52-szeres válogatott Turgay Şeren hárított. A „Császár” az utolsó előtti percben akcióból is szerzett egy gólt (2:0), ám ez a továbbjutást illetően már mit sem számított.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.

Hajlik-e az iráni rendszer vagy törik?

Krajczár Gyula

Az Iránban szeptember óta tartó tüntetések nyomán az ország főügyésze, Mohammad Jafar Montazeri bejelentette, hogy megszüntetik az úgynevezett erkölcsi rendőrséget, s elkezdik tanulmányozni a nők nyilvános kendő- és ruhaviselési szabályait tartalmazó törvényt. Most még nehéz megítélni, hogy tényleges, komoly engedményről van-e szó. Az biztos, hogy a lázongások egyelőre nem enyhülnek, s a rezsim egyre szélesebb skálán keresi a normalizálás eszközeit.

Elolvasom

Űrverseny 2.0: Amerika és Kína célba vette a Holdat

Krajczár Gyula

Többszöri halasztás után november 16-án Floridából útjára indult az Artemis I nevű Hold-misszió. Ezzel kezdetét vette a 2017-ben indult új amerikai Hold-program első űrbéli szakasza. A küldetésen még nem utazik ember, az Orion űrjárműben rengeteg szenzorral feljavított próbababák foglalnak helyet. A parancsnoki székben ülő test a Commander Moonikin Campos névre hallgat.

Elolvasom
Keresés