Szolga Bálint

Reméljük, ezt most nem szúrjuk el – sem kicsit, sem nagyon

Szolga Bálint

Megnéztük, hogyan kampányol a terepen Gyurcsány Ferenc. A helyszín: az ellenzék által megnyerhető győri körzet. Az utcafórumon a volt miniszterelnök megnyugtatott/elszomorított mindenkit, hogy győzelem esetén nem fog kormányzati szerepet vállalni, majd a közönség ruhaviseletével demonstrálta, hogy Magyarország a nyugathoz tartozik és nem a kelethez. Helyszíni riport.

Elolvasom

Harc a királyok városáért

Szolga Bálint

Vannak olyan megyék, amelyekben az utóbbi három választáson nem termett sok babér az ellenzéknek. Tökéletes példa erre Fejér, ahol egyedül Dunaújvárosban sikerült 2018-ban a Jobbiknak győzelmet aratnia. Akkor Székesfehérváron Vargha Tamás, aki addig már két alkalommal is hozta a körzetet a Fidesznek, ismét győzelmet aratott az off-shore botrányba keveredett Ráczné Földi Judittal szemben. Azóta az ellenzék szövetségre lépett, és épp oly körzetek megnyerésére van szüksége, mint amilyen ez.

Elolvasom

Máshol a jog uralkodik, nálunk az önkény

Szolga Bálint

Március 16-án a pedagógusok egy része nem veszi fel a munkát, így tiltakoznak az alacsony bérek és a sztrájkjog elvétele miatt. Cikkünkből kiderül, hogyan látja a tanárok küzdelmét egy gimnáziumi diák.

Elolvasom

Pletser Tamás: Hosszú távon kiváltható az orosz energia

Szolga Bálint

A háború komolyan veszélyezteti Európa stabilitását. Az energiaellátás részben a szankciókkal sújtott Oroszországtól függ, sokan attól tartanak, hogy az oroszok bosszúból elzárják a gázvezetékeket. Pletser Tamást, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzőjét kérdeztük, aki szerint Oroszország húsz éven belül elszegényedhet, ha Európában lesz politikai akarat az orosz rendszerről való leválására.

Elolvasom

A sztrájkjog kiüresítése volt az utolsó csepp a pohárban

Szolga Bálint

Az elmúlt héten több gimnázium oktatói döntöttek úgy, hogy egy-egy napra szüneteltetik a tanítást – így tiltakoznak a kormány sztrájkrendelete ellen, amely lényegében ellehetetleníti a márciusra tervezett országos munkabeszüntetésüket. A jogvédők szerint az igazi veszélyt az jelenti, hogy a kormány folyamatosan rendeletekkel írja felül a bíróságok döntéseit.

Elolvasom

„Putyin még nem nyert semmit”

Szolga Bálint

Vlagyimir Putyin tegnap élő adásban írta alá két kelet-ukrajnai szakadárköztárasság függetlenségének elismerését. Nem sokkal ezután orosz katonák lépték át az ukrán határt, a hivatalos verzió szerint békefenntartás céljából. Jójárt Krisztiánt, a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet munkatársát, a térség szakértőjét a további eszkaláció valószínűségéről és a magyar kormány hintapolitikájáról kérdeztük.

Elolvasom

Egy szűk elit játékszere vagy új jövőkép?

Szolga Bálint

Mark Zuckerberg olyan jövőképet mutatott be október végén, amely sokaknak álom, másoknak rémálom. A Metaverzumban az életünk jelentős része a virtualitás térben játszódna. Ennek megvalósulásához pedig lehet, hogy egy évtized is elég.

Elolvasom

Nyugatos fiatalok, öregedő Fidesz

Szolga Bálint

Hiába használ a kormány évek óta nyugatellenes retorikát, a Medián által készített kutatás szerint a fiatalok többsége minden kérdésben vonzóbbnak találja a Nyugatot, mint a mai Magyarországot. Kérdés, hova állnak áprilisban a fiatalok, ha egyáltalán elmennek szavazni.

Elolvasom

Ez már a tanárok becsületéről szól

Szolga Bálint

Lezajlott az első tanársztrájk 2016 óta. A résztvevők száma elérte a 20 ezret, a szakszervezetek azonban ennél magasabb részvételre számítottak. A Jelen tudósítója az egyik Fejér megyei iskolából számol be a tapasztalatairól.

Elolvasom
Keresés