Miklós Gábor

Az Egyesült Jobboldal nevű kormánykoalíción belül megy a harc, a vétó körüli vita a koalíció szétesésével fenyeget.

Ha az ember rákeres az interneten a névre, viszonylag gyorsan felbukkan a putyinológia kifejezés is, több nyelven. Az elnevezéssel azokat a kutatásokat illetik, amelyek az orosz elnök személyiségét és hatalmi rendszerét vizsgálják. Jó esetben valós jelenségekből, adatokból, esetleg a szereplő karakteréből és múltjából indulnak ki. Máskor azonban véleménycikkeket, találgatásokat és pletykákat találunk e gyűjtőfogalom alatt.

A „Polexit” rövidítést használják a Brexit mintájára Lengyelországban, amikor azt latolgatják, Lengyelország követi-e Nagy Britannia példáját. Korábban sem volt túl merész a felvetés, legalábbis, amióta az országot a jobboldali-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) Párt és hasonszőrű szövetségeseiből álló koalíció kormányozza.

Negyvennégy napig tartott a második karabahi háború, amelynek november 10-én három oldalú államközi megállapodással lett vége. Ez más, mint az eddigi tűzszünetek, amelyek addig sem tartottak, míg az aláírások tintája megszáradt a papíron. A mostani megállapodás tartósságát az biztosítja, hogy még kihirdetése előtt megérkeztek a térségbe annak az orosz lövészdandárnak a katonai és harci eszközei, amelyek jelenléte garantálja majd a fegyvernyugvást és egyben a hatalmi átrendeződést a térségben.

Október vége óta újra fellázadt a lengyel utca. Számomra elképesztők a képek, megdöbbentő a felháborodás hangneme és az üzenetek, amelyeket barátaimtól kapok. A női lázadás, a nők sztrájkja elért a falvakig is.

Európa és a Közel-Kelet határvidékén háború van. Két ország között zajlik, de regionális és globális jelentőségű felek is érintettek. A mi bőrünkre is megy a játszma.

Megrendülni látszott a Lengyelországot kormányzó jobboldali koalíció egysége az elmúlt hetekben. Úgy tűnt, széteshet az Egyesült Jobboldal, s kisebbségi kormányzás következik, esetleg idő előtti választások kiírására kényszerülnek.