Ónody-Molnár Dóra

Iskolabotrány Soroksáron, felháborodás a német közösségben

Rendkívül elégedetlen a soroksári német közösség Ritter Imrével, a közösség parlamenti képviselőjével, aki az országgyűlésben rendre a Fidesz álláspontját erősíti, ugyanakkor mégsem sikerült elősegítenie, hogy az országos német önkormányzat fenntartásába kerülhessen a soroksári nemzetiségi iskola. Ráadásul hiába pályázott egyetlenként az iskola elismert és közkedvelt igazgatója az intézményvezetői tisztségre, mondvacsinált okokra hivatkozva visszautasították a pályázatát.

Bojár Gábor: bajban derül ki, mennyire erős egy cég

„A saját hibák felismerése az erő jele. Ez nemcsak emberekre, országokra is vonatkozik. Minden országnak, minden népnek vannak bűnei. Azok az erősek, amelyek ezekkel szembe tudnak nézni” – nyilatkozza a Jelennek Bojár Gábor üzletember, a Graphisoft alapítója, akit új kötete kapcsán kerestünk meg. 

Mélyítette az antiszemitizmust a Soros-kampány, kulcsszerepben a kormánypropaganda

Elég sokáig az volt a sztereotípia, hogy a szélső- jobboldaliak fehér, nagydarab munkásosztálybeli férfiak, de ennek nem sok köze van a valósághoz – nyilatkozza lapunknak Félix Anikó szociológus, a Goldziher Ignácról elnevezett Zsidó Történeti és Kulturális Kutatóintézet operatív igazgatója és kutatója, a Zsidó Világkongresszus tanácsadója, akivel kielemeztük a Medián antiszemita atti- tűdöket mérő kutatását és az általa írt anti- szemita cselekményekről szóló riportot.

Miklósi Zoltán: Kulcskérdés az ellenzék politikai stratégiája

Az ellenzéknek nemcsak az alkotmányjogi formulán kell gondolkodnia, hanem a politikai stratégián is. Az alkotmányjogi megközelítéssel nem spórolható meg a politikai gondolkodás arról, hogy mit kell csinálni egy egyszerű többséggel megnyert választás után – mondja lapunknak Miklósi Zoltán filozófus.

 

Fábián István: A kormány szétverte Magyarországot

Itthon lehetne még néhány jó évem akár politikai szerepvállalás nélkül is, de ha nem hozzuk meg néhányan, lehetőleg minél többen ezt az áldozatot, akkor ez a kormány belátható időn belül mindent fölszámol, amiért érdemes volt itt élni és alkotni – mondja lapunknak Fábián István kémikus professzor, a Debreceni Egyetem volt rektora, aki sokak meglepetésére az MSZP és a PM fölkérésére elindul az ellenzéki előválasztáson a Hajdú-Bihar megyei 1-es számú választókerületben.

Az ígéretek szerint nem lesz szegregáció Szorgalmatoson

Apró sikert könyvelhetnek el a szegregált oktatás miatt aggódó jogvédők, oktatási szakemberek. Nem a szokásos forgatókönyv szerint történt ugyanis egy állami iskola egyházi átvétele: az érintett egyház vezetői megígérték, hogy nem utasítják el az oda jelentkező hátrányos helyzetű roma gyerekeket.

Nem nagyon csinálnék semmit másként – Pálinkás József tud tükörbe nézni

Nem érzi úgy az Új Világ Néppárt elnöke, hogy a Fidesz jövőre kétharmaddal legyűrhető lenne, ezért szerinte arra kell készülni, hogy egyszerű többséggel is sikeresen lehessen kormányozni. Ennek érdekében szerinte Fideszesekkel is meg lehet alkudni, ugyan is a vereség után „előjön a normális eszük”. Pálinkás Józseffel a múltról is beszéltünk, s egyebek mellett felemlegettük a „filozófuspert” is, amit ma már másként kezelne.

Majtényi László: Ajánlatosabb a legalitás talaján maradni

Minden demokrácia válságról válságra bukdácsol, de fennmarad, az autoriter rendszerekben nincs válság, csak összeomlanak. Orbán azért terjeszti ki az abszurditásig hatalma határait, mert jól tudja, mennyire törékeny az, amit létrehozott – nyilatkozza lapunknak Majtényi László jogtudós, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke.

Kutya kemény munka, de Mészáros Antónia nem bánta meg, hogy elhagyta a médiát

A Covid új kihívások elé állította az UNICEF Magyar Bizottságát, amely túl azon, hogy folyamatosan gyűjtötte az adományokat azok megsegítésére, akiket a járvány a világon a legsúlyosabb érintett, eközben hazai programokat és kutatásokat is finanszírozott. Egyébként is, a magyar szervezet, amióta Mészáros Antónia vezeti, mintha új életre kelt volna. Hogyan Csinálja? Erről kérdeztük.