„Az ausztrál nyílt bajnokság sokkal fontosabb, mint bármelyik játékos” – nyilatkozta Rafael Nadal, amikor Novak Djokovic ausztráliai vesszőfutásáról kérdezték. Majd elmondta, hogy szerinte az ausztrál torna nagy torna lesz, ha játszik Djokovic, ha nem. Azóta tudjuk, hogy nem játszik.

A világranglista vezetőjét, az Ausztrál Open kilencszeres győztesét, aki 355 héten volt világranglista-vezető, hétszer volt az év teniszezője, 86 egyéni ATP-tornát nyert, közötte 37 Masters versenyt, 20 Grand Slam-tornát, aki megtörte a már-már öröknek hitt, ikonikus Federer-Nadal versengést, s hosszan lehetne sorolni, vagyis a világ legjobbját, a legnagyobb kereskedelmi értékű teniszezőt deportálták Ausztráliából. Nem tudta bizonyítani, hogy megfelel az ­Ausztráliában a beutazáshoz előírt egészségügyi feltételeknek, majd később az is kiderült, hogy amit minderről állít, az is hagy kívánnivalókat maga után.

Az eset keményen tesztelte az ausztrál rendezőket, a hatóságokat, magát a határvédelmi rendszert, s persze Djokovicot a maga hátterével, a tenisz-társadalmat és a szélesebb közvéleményt is. Igazából persze éppen ez a celebritások funkciója. Az egész ugyanis azzal kezdődött, ha minden igaz, hogy a rendező Tennis Australia (TA) nevű szervezet vezető orvosi hivatalnoka arról tájékoztatta december elején a versenyzőket, hogy az, aki nincs beoltva, de az elmúlt hat hónapban átesett a betegségen, s ezt tudja igazolni, beutazhat Ausztráliába, s részt vehet a tornán. Ez azért fontos összetevője az ügynek, mert az országba a szabályok szerint csak beoltottak utazhatnak be. Hogy ennek hatására-e vagy sem, Djokovic mindenesetre decemberben fertőzött lett. (A Spiegel német hetilap nyomozása ellentmondásokat talált Djokovic teszteredményeinek dokumentumaiban.) Miután a botrány kipattant, a különböző ausztrál szervezetek között kisebb nyilatkozatháború robbant ki.

A TA főnöke, Craig Tiley arról beszélt, hogy ők egyáltalán nem ígértek a játékosoknak semmiféle mentesítést az oltás alól, sőt folyamatosan kapcsolatban álltak az illetékes kormányszervekkel, s a törvény szerint készítették elő a tornát. Aztán a Daily Mail nyilvánosságra hozott egy levelezéscsomagot, amelyből kiderült, hogy a TA el akarta érni, hogy mentességet adhasson, de ettől a kormányzati szervek részben elzárkóztak, részben igyekeztek eltologatni maguktól az ügyet. Majd egyéb levelek is nyilvánosságra kerültek, s igen nehezen tisztázódott, melyik szerv mi alól adhat és adott mentesítést, s mi lesz az egésznek az eredője. Végül abban maradtak magukkal, hogy a TA azt engedélyezte, hogy részt vehet a versenyen oltás nélkül, Victoria állam pedig a karanténkötelezettség alól mentesítette. A repülőtéren viszont az oltás hiányában nem akarták beléptetni, s átmenetileg őrizetbe vették, egy karanténszállóban helyezték el.

Ezen a szűrőn viszont átcsúszott a cseh Renata Voráčová, aki a szerb teniszezőhöz hasonló mentesítéssel érkezett Ausztráliába. Nemcsak simán bejutott, hanem az Ausztrál Opent megelőző tornán, az úgynevezett Gippsland Trophy-n játszott is egy meccset. Párospartnerével, a lengyel Katarzyna Piterrel 6-2, 6-4-re kikaptak az ausztrál-holland ­Rodionova-Kerkhove párostól az első fordulóban. Csak miután Djokovic ügye kipattant, akkor vették őrizetbe, s került a karanténhotelbe.

Nem ismerte a jogait, nem fellebbezett, bár a szerb teniszező sorsa azt mutatja, azzal sem ment volna sokra.

S itt ütközünk bele a nemzetközi jogvédők lassan örökzöldnek mondható problémájába, az ausztrál határvédelmi, beutazási és bevándorlási politikába és gyakorlatba. A nagyjából 3,3 százaléknyi őslakost leszámítva, az ausztrál lakosság bevándorlók leszármazottja vagy maga is bevándorló. A 20. század elején, amikor először alakult szövetségi kormány Ausztráliában, az első törvények egyike volt az úgynevezett bevándorlást korlátozó törvény. Ez volt az alapja a „fehér Ausztrália” politikának, mivel a színes bőrűek bevándorlását korlátozta, s teljes egészében csak az 1970-es években törölték ki a jogrendből.