A szociáldemokrata kormányzás korábbi évtizedei után mostanra a baloldali és jobboldali blokk fej-fej melletti küzdelme vált megszokottá Svédországban?

Szorosan követtem a svéd közszolgálati rádiókat és tévéket – ott vannak ilyenek – a választás időszakában, és nemrég egy történész professzort kérdeztek arról, volt-e már példa ennyire szoros választási küzdelemre. A válasza az volt, hogy az 1920-as években, az általános választójog bevezetését követően, mert bár akkor is a szociáldemokraták voltak már a legerősebbek, de a Mérsékeltek és a Liberálisok elődpárjai, sőt a mi fogalmaink szerinti „kisgazdák” is erősek voltak. Igazából a szociáldemokratákkal később is előfordult, hogy bár győztek, külső támogató vagy koalíciós partner után kellett nézniük, netán ellenzékbe szorította őket egy többpárti koalíció.

A svéd alkotmányos berendezkedésben igazából többség sem kell a kormánynak.

Igen, az is elegendő, ha nincs a parlamentben a kormányt ellenző többség. Ez a kormányalakítással megbízott párt és vezetője számára különleges manőverezési lehetőséget teremt, de persze stabil többség nélkül mindig nehezebb kormányozni.

A Mérsékeltek az 1990-es években egyszer hatalomra tudtak jutni a szociáldemokratákkal szemben, majd 2006-2014 között Fredrik Reinfeldt vezetésével két cikluson át kormányoztak. Hogyan lett a két nagy párt versenytársa a Svéd Demokraták nevű alakulat?

A Reinfeldt vezette korábbi jobboldalról érdemes tudni, hogy kifejezetten bevándorlásbarát politikát vitt, „Nyissátok ki a szíveteket a bevándorlók előtt!”, mondta egy alkalommal a mérsékelt miniszterelnök, pedig a beszédírója a társadalom kinyitását javasolta a beszédtervezetben. 2010-es választási győzelmét egy erős baloldali elemeket is tartalmazó programmal aratta a szociáldemokraták ellen. Nagyon tudatosan az volt a célja, hogy levetkőzze a Mérsékeltek felső-középosztálybeli, nagyvárosi imázsát és középre tartson. Megcélozta a Svédországban jelentős tömeget alkotó szakszervezeti tagságot, a kékgalléros munkásokat, habár ez később nem akadályozta meg a jobboldali kormányt, hogy a szakszervezetek befolyását csökkenteni igyekezzen.

Az új szavazóréteg azonban könnyen visszacsábítható volt a szociáldemokratákhoz és elcsábítható volt a Svéd Demokratákhoz is a rákövetkező választáson. Ez utóbbi párt, amely magába olvasztotta a több évtizede létező, nagyon szélsőséges jobboldali csoportokat, legfőképpen a bevándorlás-ellenességre helyezte a hangsúlyt. Esetükben jóléti sovinizmusról is beszélhetünk, mert a hagyományos jobboldalnál jobban védenék a jóléti államot, de kizárva abból a bevándorlókat. Ez a politika 2010 óta választásról választásra válik népszerűbbé, egészen odáig, hogy ezúttal a Svéd Demokraták már meg is előzték a Mérsékelteket (igaz, az előzetes eredmények szerint csupán 1,5 százalékponttal). Ez nyugodtan nevezhető történelmi fordulatnak, a Mérsékeltek az 1950-es évek óta mindig a második legnagyobb párt voltak a svéd törvényhozásban.

Ezek szerint bizonyos értelemben a jobboldali pártok a legnagyobb riválisok, hogyan lettek akkor mégis szövetségesek erre a választásra?

Tulajdonképpen az történt, hogy a Svéd Demokraták bevándorló-ellenes narratívája sok szempontból meghatározza az egész politikai élet tematikáját. A szociáldemokraták is elkezdtek szigorúbban fellépni a bevándorlókkal szemben, bár szövetségeseik közül a Centrum, a Zöldek és a Baloldal kifejezetten bevándorlás- és integrációpártiak. A Mérsékeltek vezetője, Ulf Kristersson egyenesen azt mondta a kampány során, hogy a bevándorlás kérdésében mindvégig a Svéd Demokratáknak volt igazuk. A Mérsékeltek is minden társadalmi problémát a bevándorláshoz kötöttek, rendet, büntetést, szigort ígérve. Ezzel a Mérsékeltek a Svéd Demokraták szavazóit próbálták elszipkázni, hiszen igazságügyi, rendpárti kérdésekben eddig ők voltak a hitelesebbek. De az eredmény az lett, hogy a Svéd Demokraták megelőzték őket. Mégis ez a szövetség Kristersson egyetlen esélye a kormányfői posztra, mert a Svéd Demokraták vezére, Jimmie Ǻkesson nem kapna többséget a parlamentben. Más kérdés, milyen lehet egy olyan miniszterelnök pozíciója, akinek a pártja csak a harmadik helyre futott be, és csupán egy-két fős többsége van.

A Svéd Demokraták eredményei választásról választásra erősödnek, ez többnek tűnik puszta tiltakozásnál a két nagy pártblokkal szemben.

Igen, ez több mint proteszt. És abban az értelemben több is, mint bevándorlás, hogy a bevándorlást általános témává tudták tenni. Vegyük először is azt, hogy Svédországban van Európában talán a legnagyobb probléma a fegyveres erőszakkal. Csak ebben az évben eddig 280 lövöldözés volt és 47 embert lőttek agyon. Az áldozatok gyakran ártatlan, éppen rossz helyen lévő járókelők, előfordult már, hogy gyerekek haltak meg. Afféle bandaháborúk zajlanak, amelyek például a drogkereskedelemmel függnek össze, és ez az egész érthetően óriási döbbenetet vált ki az országban. A szociáldemokraták egyébként bővítették a rendőrség létszámát, de a Svéd Demokraták a bandaháborúkat is egyértelműen a bevándorlás keretében értelmezik. Azt állítják, hogy ennek is az az oka, hogy túl sok embert engedtek be Svédországba, és rosszak az integrációs mutatók.

Tényleg rosszak?

Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a svéd integrációs mutatók jobbak nemcsak a svéd jobboldalon példának tekintett dánnál, de bizonyos szegmensekben még a norvégnál is. Ellenben Svédországban arányaiban sokkal több a bevándorló, különösen a menekült. Habár persze itt is nagyon sok különböző eset van, a szomáliaiak beilleszkedése például sokkal problematikusabb, mint az eritreaiaké, a dél-amerikai bevándorlók beilleszkedési mutatói pedig rosszabbak a sikertörténetnek számító bosnyákokénál és irániakénál. Azt is megemlíthetjük, hogy a bevándorló férfiak sokkal nagyobb arányban állnak munkába, mint a nők. Kicsit hasonló a helyzet az iskolarendszerrel, ugyanis a svéd oktatás összességében kifejezetten jó. Ám a 61 szegregált, szociálisan hátrányos városi övezetben iskolába járók közül sokan a 9 általános iskolai osztályt követően nem tudnak továbblépni, nem ritka a funkcionális analfabetizmus sem.

Ennek megintcsak rengeteg oka van. Egyebek mellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a svéd jóléti rendszer erősen decentralizált, tehát nagyon sok mindenben a helyi politika dönt, és a különféle modellek eltérő eredményekre vezetnek. Miközben én legitimnek tartom, hogy valaki rákérdez az integráció problémájára, a Svédországban is egyre növekvő jövedelmi olló, a leépített és részben privatizált szociális ellátórendszer, az egyre általánosabbá váló, rosszul fizetett részmunkaidős és határozott idejű szerződéses munkák, a diszkrimináció mintha nem kapnának ugyanekkora figyelmet. A Svéd Demokraták a szegregáció, a bűnözés és az iskolarendszer problémáit egységesen a bevándorlás kudarcaként tálalják, és ez most már évek óta a fő üzenetük.

Az orosz dezinformáció, a magyar propaganda és a svéd valóság

A Svéd Demokraták ezzel a többi pártot is egyfajta bevándorlás-ellenes licitbe kényszerítették?

Legalábbis a nagy pártokat. Magdalena Andersson, aki nem egészen egy éve a szociáldemokraták vezetője és az ország miniszterelnöke – előtte hét évig pénzügyminiszter volt –, a kampány során kijelentette, hogy nem akar az ország városaiban szomáliai negyedeket látni. Ennek az lett a következménye, hogy pártja egy szomáliai származású képviselőjelöltje bejelentette visszalépését, és Anderssonnak minden meggyőző erejét latba kellene vetni, hogy ettől visszatartsa. Emlékezetes pillanata volt az is a végső pártvezetői vitának, amikor a radikális baloldali Baloldal vezetője, Nooshi Dadgostar, akinek a szülei Iránból vándoroltak be, szó szerint az asztalra csapott a bevándorló-ellenes nyilatkozatok hallatán, és azt mondta, „álljunk már meg, rólam és a gyerekeimről is beszélhetnétek”. Ekkor a jobboldali pártvezérek egy pillanatra megszeppentek, de az álláspontjuk nyilván nem változott.

Ebben az is információértékű, hogy tartanak vitákat.

Svédországban nem úgy néz ki a választási kampány, mint Magyarországon. A pártvezetőknek komoly vitákban, interjúkban nagyon kemény kérdéseknek kell kitenniük magukat. Minden országos médium tart élőben közvetített listavezetői vitákat, több miniszterelnök-jelölti vita is van. A Mérsékeltek vezetőjének azt a mondatát például, hogy Svédországban 700 ezer külföldi születésű ember nem fizet adót – a munkaképes felnőttekhez hozzácsapva a gyerekeket, diákokat, időseket, betegeket, valamint a dolgozó, de túl alacsony jövedelműeket –, élő adásban szedték ízekre, a magyarra talán Vallatásként fordítható címet viselő műsorban. A kérdezők rámutatattak arra, hogy Ulf Kristersson közel 400 ezer emberről hazudik vagy legalábbis csúsztat. Alaposan megvizsgálták Jimmie Ǻkesson állítását is, miszerint 2022-ben rekordmértékű bevándorlás lenne Svédországban. A 40 ezer ukrán menekültet leszámítva egyáltalán nincs szó ilyesmiről, őket pedig még a Svéd Demokraták is készek befogadni. Valójában Svédországban jelentősen megszigorították a bevándorlást az elmúlt években és az uniós szabályozás lehetséges minimumán tartják a befogadást, még a családegyesítést is korlátozták.

Ez az erősen bevándorlás-ellenességre hangolt kampány magával ragadta a választókat?

Azokban a körzetekben, ahol a bevándorló hátterű emberek nagyobb arányban élnek, a bevándorolás-ellenes állásfoglalások miatt visszaestek a szociáldemokraták és Nooshi Dadgostar Balpártja vált népszerűbbé. De ezeken a helyeken visszaesett a részvétel is, mert a magukat megbántva érző szavazók csalódottan elfordultak a pártoktól. Országosan a korábbi 87 százalékos részvétel 83-ra csökkent, amit azzal magyaráznak, hogy a pártok közül többen, elsősorban a jobboldaliak minden korábbinál hevesebb negatív kampányt folytattak, és ez visszatetszést váltott ki. De egyik oldal sem finomkodott a jelzőkkel. A Zöldek egyik társelnöke neonácinak nevezte egy rádióvitában a Svéd Demokraták vezetőjét, bár később annyiból enyhítette az álláspontját, hogy magát Ǻkessont nem tartja annak, de a pártjában vannak neonácik. Ami amúgy igaz. Egy neonáci egyébként a kampány idején megpróbálta meggyilkolni a szociáldemokratákkal szövetséges, bevándorláspárti és kérlelhetetlenül szélsőjobboldal-ellenes liberális, kisgazda Centrum elnöknőjét, aki ellen a Svéd Demokraták pártmédiája évek óta alpári módon uszít.

Ha már korábban az ukrán menekültek szóba kerültek, létezik-e a svéd politikában nyíltan oroszbarát álláspont?

A kampányban nem találkoztam oroszpárti véleményekkel. De ha megnézzük a Svéd Demokraták európai parlamenti képviselőinek szavazásait, vagy a svéd parlament külügyi bizottságában ülő képviselőjüket, akkor kirajzolódik egy határozott oroszbarát politika. A szociáldemokraták a kampányhajrában egyenesen nemzetbiztonsági kockázatnak nevezték ezért a Svéd Demokratákat.

Volt-e vita a NATO-tagságról?

Ebben az ügyben az Ukrajna elleni orosz invázió komoly változásokat hozott. A szociáldemokraták ennek hatására váltak a csatlakozás híveivé és a Svéd Demokraták is elfogadják a NATO-tagságot. Habár Ǻkesson nem vonta vissza azt a korábbi kijelentését, hogy nem tudna Biden és Putyin közül választani. A Balpárt és a Zöldek ellenzik a NATO-tagságot, de nem oroszbarátságból, hanem mert továbbra is a semlegességet tartják a Svédország számára legmegfelelőbb modellnek.

Az egész Európában zajló energiaválság szerepet játszott-e a svéd kampányban?

A helyzet annyiból eltérő más országokhoz képest, hogy Svédországban csekély a gázfelhasználás és egyáltalán nincs orosz gázfüggés. Az áramtermelésben mindössze 2 százalék a fosszilis energiahordozók aránya. Ami problémát okoz, az egy sajátos, regionálisan szervezett, és a szomszédos országok elektromos hálózataival integrált ellátási rendszer, aminek következtében Dél-Svédországban nagyon megdrágult az energia. Másutt is, jórészt szintén külső piaci okokból, de kisebb mértékben, mint a déli országrészben. Ezzel kapcsolatban kialakult egyfajta ígéretverseny, a szociáldemokraták például egyenesen tavaly augusztusig visszamenő kompenzációt ígértek a déli áramrégió lakóinak. A jobboldal viszont azzal kampányolt, hogy a helyi energiaválság a baloldali kormány hibája, amely szerintük felelős két dél-svédországi reaktor leállításáért. A Mérsékeltek és jobboldali szövetségeseik az atomenergia szükségességét hangoztatják. Ezzel szemben a baloldali pártok arra mutattak rá, hogy Dél-Svédországban a jobboldali vezetésű önkormányzatok folyton leszavazzák a szélturbinák létesítését.

Az élelmiszerár meghatározó téma volt?

Drágulás Svédországban is van, de nyilván más az általános jövedelemszint, mint mondjuk Magyarországon. És bár egyik ország sem az eurózóna tagja, a svéd korona helyzete össze sem vethető a lassan játékpénzzé váló forintéval.

Végső soron miben különbözhet egy jobboldali kormány egy baloldalitól?

Erre azért nehéz válaszolni, mert a blokkok létezése látszólagos, sok kérdésben széttartóak az álláspontok a blokkokon belül. Az előző ciklusban is előfordultak kormánybuktatásig menő ellentétek. Ilyen szűk többség esetén pedig, mint ami most várható, bárki lesz is a végső győztes a szerdai szavazatok nyomán, egy-két képviselő átállása is elegendő a kormánytöbbség széteséséhez. Emellett, azon túl, hogy a Mérsékeltek legitimálták a Svéd Demokraták szélsőséges bevándorlás-ellenességét, ez a két párt túl sok más dologban nem ért egyet. Szociálpolitikai ügyekben a Svéd Demokraták például inkább baloldalibbak. A baloldali blokkon belül a Centrum és a Balpárt között nem csak szakpolitikai ellentétek, hanem komoly ideológiai feszültségek is vannak. A Centrum elnöke az egykor kommunista Balpártot is szélsőségesnek tartja, amelyet nem szabad kormányra engedni.

Úgyhogy egyik blokk sem képvisel valójában egységes politikát, ha a kormányzás konkrét kérdéseiről van szó, márpedig a szakpolitikai ügyek a svéd politikában komoly jelentőséggel bírnak. Én egyébként azokkal értek egyet, akik szerint egy olyan kormányzásra, ami azon alapul, hogy lényegében ügyenként kell összerakni a többséget, alkalmasabb a szociáldemokrata Magdalena Andersson. A Mérsékeltek, ha miniszterelnököt is adhatnak, könnyen a Svéd Demokraták foglyává válhatnak, és éppen miattuk kevés az esély egy tartós jobboldali többség létrehozására. A mérsékelt párti Ulf Kristersson miniszterelnökségét támogató pártok között a sötét ló a parlamenti küszöböt nagy hajrával megugró Liberálisok. Ők mélyen – már-már a pártszakadásig – megosztottak a Svéd Demokratákkal való együttműködés kérdésében. Az a minimum a számukra, hogy a szélsőjobboldali párt nem kerülhet kormányra, a Liberálisok legfeljebb külső támogatást fogadnának el tőlük egyes ügyek mentén.

Ebből az egész helyzetből nem az következik, hogy a Svéd Demokraták mennek tovább a bevándorlás-ellenesség útján és húzzák magukkal az egész politikai életet?

De, ez nagyon valószínű. És hogy ez mennyire komoly trend, abból is látszik, hogy az egyik legnagyobb szakszervezetben, amelynek a tagjai között korábban a szociáldemokraták többsége 90 százalékos volt, ma döntetlenre állnak a Svéd Demokratákkal. Ǻkesson azon is tudatosan dolgozik, hogy a női szavazók körében is behozza hátrányát. Jellemző, hogy a vitákban neki a nők elleni erőszakról is csak a bevándorlók jutottak eszébe. Ugyanakkor a szociáldemokraták eredményének javulása is figyelemreméltó. Például a két legnagyobb városban, Stockholmban és Göteborgban úgy megerősödtek, hogy akár mindkét városban leválthatják a jelenleg kormányzó jobboldali-liberális szövetséget – erről szerdán szintén többet fogunk tudni. Sok, jellemzően gazdagabb, polgári városi körzetben is előretörtek a szociáldemokraták, pedig nekik a kistelepülések és a külvárosok a hagyományos terepük. Ez is annak a hagyományos jobboldalnak a meggyengüléséből következik, amely annyira közel ment a szélsőjobboldalhoz, hogy az a fejére nőtt.