Szerbia

Szerbiában robbant a bugyibomba

Terék Hajnal | 2021.11.10. 12:04

Címkék:

Szerbia

Olvasási idő kb. 7 perc

Napok óta egy fekete csipkés bugyi szerepel a rezsimhű szerbiai bulvárlapok címoldalán. A szexi alsónemű egy kigombolt nadrágból villan elő, a szelfi a szerb belügyminisztérium egyik irodájában készült, és a fotó állítólag egy vezető politikus, majd a hölgy maffiózó haverjainak, azaz a kavači klán tagjainak a telefonján landolt, akiknek el is dicsekedett azzal, hogy előtte már „a miniszternek is elküldte”. A jól értesültek szerint a hölgy egy olyan politikusra célzott, akivel államcsínyre és Aleksandar Vučić hatalmának a megdöntésére készültek.

A fotót a 34 éves Dijana Hrkalović még belügyminisztériumi államtitkárként készítette, akit a szennylapok nemrégiben még Vasladyként emlegettek, ma viszont szerintük ő a megtestesült gonosz: okos, veszélyes és ravasz nő, aki a hatalmát arra használta, hogy maffiózókat védjen meg az igazságszolgáltatástól. Valószínűleg ő tényleg mindez, és mindennek az ellenkezője is: a pszichológia doktora és szurkolóhuligán, főrendőr és gyilkosságok megrendelője, ígéretes politikus és verekedő aktivista. Jelenleg 30 napos előzetes letartóztatásban van.

Szédületes karrierje példa nélküli még a szerbiai politikai életben is. 25 évesen a Szerb Haladó Párt önkormányzati képviselője volt Belgrádban, nem sokkal később a Biztonsági és Hírszerző Ügynökséghez, majd a ­belügyminisztériumhoz került, ahol rövid idő alatt az államtitkárságig vitte. Hrkalović államtitkári megbízatása 2019 májusában váratlanul és indoklás nélkül szűnt meg, egyes források szerint a távozását az amerikai kábítószerellenes hivatal, a DEA kényszerítette ki, mivel tudomásukra jutott, hogy az államtitkár közvetlen kapcsolatban áll drogcsempész-bandákkal.

A nő élete valóban regényes. Mindössze 16 éves volt, amikor megírt egy 560 oldalas, Keresztapa-jellegű regényt, amelyben összefonódik a rossz és a jó, együttműködik a rendőr és a bűnöző. Miután távozott a belügyminisztériumból, a rivális škaljari klán bosszújától tartva egy ideig álnéven élt, ő volt Nika Rina. Nika a győzelem görög istennőjének, Nikének a szerb neve, vezetéknevét pedig nem mástól, mint a Vadállat becenévre hallgató olasz maffiózótól, Totò Riinától kölcsönözte. A neve mellett a külsejét és a lakhelyét is változtatta. 

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.

Lelátó

Tamás Ervin 

„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokba, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, mit lehet feljelenteni” – vélekedett a miniszter”.

Elolvasom

A mai napig őrizzük a könyvtárban a CEU szellemiségét

Tóth Bea

Ha diplomát adó képzést nem is végezhet, a magyarországi küldetését nem adta föl a CEU. Egyre többen keresik föl az intézmény magyarországi könyvtárát a kutatásaikhoz, ami nem is csoda, hiszen számos hasonló intézmény zárt be a rezsiemelések miatt.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Kortársaink öröksége – gondolatkísérlet nekrológra

Lakner Zoltán

Sokan és sokféleképpen emlékeztek meg a 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklósról és a 89 éves korában elhunyt Mécs Imréről. Személyiségük, életútjuk sokszínűsége indokolja is ezt a sokféleséget. A két eltérő pályát összeköti a demokratikus rendszerváltás, meg az, hogy mindketten megélték a harmadik köztársaság összeroskadását és elpusztítását, még ha ennek kapcsán különböző következtetésekre jutottak is. Ami azonban végső soron közös bennük, az az önkény elutasítása és az emberi méltóság mindenek elé helyezése. Ez az írás szerény adalék Tamás Gáspár Miklós és Mécs Imre közéleti örökségének megfogalmazásához.

Elolvasom

Egy választás anatómiája

Szekeres Imre

Sokan sokféleképp értelmezik a jászberényi időközi választáson történteket, ahol az ellenzék tönkreverte a Fideszt. Szekeres Imre egyike volt a Közösen Jászberényért Egyesület kampánycsapatának. A Jelennek küldött cikkében leírja, mi vezetett ehhez a győzelemhez.

Elolvasom
Keresés