Tóth Bea Hatékonyak-e az Oroszország ellen meghozott szankciók?

Mennyire hatékonyak az Oroszország ellen bevetett gazdasági szankciók, s egyáltalán, mi ezeknek az értelmük? Mikorra várhatók a szankciócsomagok azon hatásai, amiket az Oroszországgal szembenállók szeretnének elérni? Hogyan jellemezhető a gazdasági racionalitás és a politikai értékek viszonya? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre adott választ Ónody-Molnár Dórának Győrffy Dóra közgazdász, Krekó Péter, a Political Capital (PC) igazgatója és Deák András György, a Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa a budapesti Friedrich-Ebert-Stiftung (FES), a Political Capital és a Jelen idei közös konferencia-sorozatának első beszélgetésén.

Akció

A szankciós politika az elmúlt évtizedekben vált egyre népszerűbbé, de a megítélése korántsem volt mindig egyértelmű. Ez derült ki a PC és a FES közös tanulmányából, amelyet Berkes Rudolf, a PC elemzője ismertetett a konferencia elején. A szankciók használatának gyakorisága az ’50-es évektől nőtt dinamikusan, még annak ellenére is, hogy a kutatók úgy vélték, hogy kevéssé hatékony eszközről van is szó. A ’60-as években elindult tudományos viták és kutatások igen kedvezőtlennek ítélik a szankciók eredményességét, holott ekkor még csak úgymond gyerekcipőben járt a gazdasági szankciók külpolitikai alkalmazása.

Valóban, a szankciók az esetek csupán egyharmadában érték el a kitűzött politikai célokat.

Kezdetben, 1950 és 1975 között leginkább kereskedelmi szankciókat vetettek be, de egyre népszerűbbé váltak a pénzügyi szankciók is, majd 1985 és 1995 között a fegyverekkel kapcsolatos szankciók nőttek meg jelentősen (például a Kína ellen kivetett fegyverembargóval), manapság pedig az utazással és a légiközlekedéssel kapcsolatos szankciók kerültek előtérbe. A későbbi kutatások, amelyek a ’90-es és a 2000-es években készültek, már jóval kedvezőbbnek ítélik meg a szankciók hatékonyságát, mint a korábbiak: a kutatók érvelésében ekkor már megjelent az alternatív lehetőségek költségének elemzése, de vizsgálták a politikai döntéshozók költség-haszon elemzésében bekövetkezett változásokat, valamint az egyes gazdasági hatásokat is, amelyeket Berkes Rudolf szerint kizárólag politikai célok mentén értelmezni rendkívül nehéz volna.

2010 óta egyre gyakrabban alkalmazzák valamennyi szankciótípust. Sokáig Irán, Oroszország, Szíria, Észak-Korea vezette a célországok rangsorát, azonban a 2022. február 23-dikai háború kitörése Oroszországot „a minden idők legtöbb szankcióval sújtotta országa” első helyére röpítette. A korábbi, főként a Krím-félsziget illegális annektálása, a kelet-ukrajnai szakadárok támogatása és az MH17-es járat lelövése miatt kapott 2754 szankciója mára 10 ezer 500-ra bővült, melyből több mint 6600-at magánszemélyek és orosz állampolgárok ellen szabtak ki.

Mivel Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja, ezért rá nem lehetett az ENSZ BT által felhatalmazott szankciórendszert kivetni, mint ahogyan az például Észak-Koreával szemben megvalósult. Így Oroszország ellen alapvetően a nyugati szövetségi rendszer és annak partnerei, mint például Japán, Dél-Korea, Tajvan, Ausztrália hozott szankciókat. Berkes Olivér azonban arra is emlékeztet, hogy az eddigi szankciók hatékonyságát ez lényegesen rontja, hiszen Afrika, Dél-Amerika, India továbbra is kereskedik Oroszországgal. Így amíg ezekkel az országokkal szemben nem vetnek ki másodlagos szankciókat vagy azok nem csatlakoznak önkéntesen a nyugati szövetségi rendszerhez, addig ez a szankciórendszer példátlan robusztussága és gyorsasága ellenére is korlátozott marad.

A szankciók nem titkolt célja a háború lerövidítése és az orosz harcképesség csökkentése, mindemellett Berkes Olivér szerint magukban hordozzák az elrettentő erőt is, ami arra ösztökéli a jövőbeli lehetséges agresszorokat, hogy költség-haszon elemzésükben hasonló szankciókkal számoljanak. Az Oroszországgal szembeni összezárás jelen pillanatban Kína számára tartogat fontos üzenetet, ha esetleg a Tajvan elleni inváziót mérlegelné.

Ahogy a korábbi kutatások, úgy a FES és PC közös tanulmánya is arra mutat rá, hogy az orosz harcképességre a legdirektebb hatást a technológiai szankciók, illetve a technológiai transzferek megvonása jelenti. S miután Oroszország legfontosabb beszállítója az Európai Unió, az Egyesült Államok, illetve Kelet-Ázsia fejlett és alapvetően demokratikus országai, a nyugati ­technológia nélkül az orosz energia- és hadiipar, illetve a légi közlekedés néhány éven belül, de az sem kizárt, hogy már az idén, komoly nehézséggel fog szembenézni.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!