Hatékonyak-e az Oroszország ellen meghozott szankciók?

Tóth Bea | 2022.06.16. 13:22

Olvasási idő kb. 16 perc

Mennyire hatékonyak az Oroszország ellen bevetett gazdasági szankciók, s egyáltalán, mi ezeknek az értelmük? Mikorra várhatók a szankciócsomagok azon hatásai, amiket az Oroszországgal szembenállók szeretnének elérni? Hogyan jellemezhető a gazdasági racionalitás és a politikai értékek viszonya? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre adott választ Ónody-Molnár Dórának Győrffy Dóra közgazdász, Krekó Péter, a Political Capital (PC) igazgatója és Deák András György, a Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa a budapesti Friedrich-Ebert-Stiftung (FES), a Political Capital és a Jelen idei közös konferencia-sorozatának első beszélgetésén.

Akció

A szankciós politika az elmúlt évtizedekben vált egyre népszerűbbé, de a megítélése korántsem volt mindig egyértelmű. Ez derült ki a PC és a FES közös tanulmányából, amelyet Berkes Rudolf, a PC elemzője ismertetett a konferencia elején. A szankciók használatának gyakorisága az ’50-es évektől nőtt dinamikusan, még annak ellenére is, hogy a kutatók úgy vélték, hogy kevéssé hatékony eszközről van is szó. A ’60-as években elindult tudományos viták és kutatások igen kedvezőtlennek ítélik a szankciók eredményességét, holott ekkor még csak úgymond gyerekcipőben járt a gazdasági szankciók külpolitikai alkalmazása.

Valóban, a szankciók az esetek csupán egyharmadában érték el a kitűzött politikai célokat.

Kezdetben, 1950 és 1975 között leginkább kereskedelmi szankciókat vetettek be, de egyre népszerűbbé váltak a pénzügyi szankciók is, majd 1985 és 1995 között a fegyverekkel kapcsolatos szankciók nőttek meg jelentősen (például a Kína ellen kivetett fegyverembargóval), manapság pedig az utazással és a légiközlekedéssel kapcsolatos szankciók kerültek előtérbe. A későbbi kutatások, amelyek a ’90-es és a 2000-es években készültek, már jóval kedvezőbbnek ítélik meg a szankciók hatékonyságát, mint a korábbiak: a kutatók érvelésében ekkor már megjelent az alternatív lehetőségek költségének elemzése, de vizsgálták a politikai döntéshozók költség-haszon elemzésében bekövetkezett változásokat, valamint az egyes gazdasági hatásokat is, amelyeket Berkes Rudolf szerint kizárólag politikai célok mentén értelmezni rendkívül nehéz volna.

2010 óta egyre gyakrabban alkalmazzák valamennyi szankciótípust. Sokáig Irán, Oroszország, Szíria, Észak-Korea vezette a célországok rangsorát, azonban a 2022. február 23-dikai háború kitörése Oroszországot „a minden idők legtöbb szankcióval sújtotta országa” első helyére röpítette. A korábbi, főként a Krím-félsziget illegális annektálása, a kelet-ukrajnai szakadárok támogatása és az MH17-es járat lelövése miatt kapott 2754 szankciója mára 10 ezer 500-ra bővült, melyből több mint 6600-at magánszemélyek és orosz állampolgárok ellen szabtak ki.

Mivel Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja, ezért rá nem lehetett az ENSZ BT által felhatalmazott szankciórendszert kivetni, mint ahogyan az például Észak-Koreával szemben megvalósult. Így Oroszország ellen alapvetően a nyugati szövetségi rendszer és annak partnerei, mint például Japán, Dél-Korea, Tajvan, Ausztrália hozott szankciókat. Berkes Olivér azonban arra is emlékeztet, hogy az eddigi szankciók hatékonyságát ez lényegesen rontja, hiszen Afrika, Dél-Amerika, India továbbra is kereskedik Oroszországgal. Így amíg ezekkel az országokkal szemben nem vetnek ki másodlagos szankciókat vagy azok nem csatlakoznak önkéntesen a nyugati szövetségi rendszerhez, addig ez a szankciórendszer példátlan robusztussága és gyorsasága ellenére is korlátozott marad.

A szankciók nem titkolt célja a háború lerövidítése és az orosz harcképesség csökkentése, mindemellett Berkes Olivér szerint magukban hordozzák az elrettentő erőt is, ami arra ösztökéli a jövőbeli lehetséges agresszorokat, hogy költség-haszon elemzésükben hasonló szankciókkal számoljanak. Az Oroszországgal szembeni összezárás jelen pillanatban Kína számára tartogat fontos üzenetet, ha esetleg a Tajvan elleni inváziót mérlegelné.

Ahogy a korábbi kutatások, úgy a FES és PC közös tanulmánya is arra mutat rá, hogy az orosz harcképességre a legdirektebb hatást a technológiai szankciók, illetve a technológiai transzferek megvonása jelenti. S miután Oroszország legfontosabb beszállítója az Európai Unió, az Egyesült Államok, illetve Kelet-Ázsia fejlett és alapvetően demokratikus országai, a nyugati ­technológia nélkül az orosz energia- és hadiipar, illetve a légi közlekedés néhány éven belül, de az sem kizárt, hogy már az idén, komoly nehézséggel fog szembenézni.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.

Lelátó

Tamás Ervin 

„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokba, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, mit lehet feljelenteni” – vélekedett a miniszter”.

Elolvasom

A mai napig őrizzük a könyvtárban a CEU szellemiségét

Tóth Bea

Ha diplomát adó képzést nem is végezhet, a magyarországi küldetését nem adta föl a CEU. Egyre többen keresik föl az intézmény magyarországi könyvtárát a kutatásaikhoz, ami nem is csoda, hiszen számos hasonló intézmény zárt be a rezsiemelések miatt.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Kortársaink öröksége – gondolatkísérlet nekrológra

Lakner Zoltán

Sokan és sokféleképpen emlékeztek meg a 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklósról és a 89 éves korában elhunyt Mécs Imréről. Személyiségük, életútjuk sokszínűsége indokolja is ezt a sokféleséget. A két eltérő pályát összeköti a demokratikus rendszerváltás, meg az, hogy mindketten megélték a harmadik köztársaság összeroskadását és elpusztítását, még ha ennek kapcsán különböző következtetésekre jutottak is. Ami azonban végső soron közös bennük, az az önkény elutasítása és az emberi méltóság mindenek elé helyezése. Ez az írás szerény adalék Tamás Gáspár Miklós és Mécs Imre közéleti örökségének megfogalmazásához.

Elolvasom

Egy választás anatómiája

Szekeres Imre

Sokan sokféleképp értelmezik a jászberényi időközi választáson történteket, ahol az ellenzék tönkreverte a Fideszt. Szekeres Imre egyike volt a Közösen Jászberényért Egyesület kampánycsapatának. A Jelennek küldött cikkében leírja, mi vezetett ehhez a győzelemhez.

Elolvasom
Keresés