Megvétózta a lengyel államfő a független sajtó kiszorítását

Miklós Gábor | 2022.01.10. 11:42

Címkék:

Lengyelország

Olvasási idő kb. 13 perc

Az elmúlt hónap fő lengyel belpolitikai eseménye az volt, hogy az államfő december végén megtagadta egy törvénymódosítás aláírását. A lépés megrendítette a kormányzó jobboldali-nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) pártot. 

Nem számítottak rá, hogy Andrzej Duda elnök független lépésre szánja el magát és szembeszáll Jarosław Kaczyńskivel, a párt elnökével. A PiS vezére emelte ki az ismeretlenségből hét éve a fiatal jogászt, s vitte be az elnöki palotába. Az államfő és a pártelnök viszonya soha nem volt jó. Kaczyński nem kedveli és nem becsüli Dudát, feltehetően nem tartja méltónak arra, hogy fontos ügyeket megvitasson vele.

A két politikus között gyakorlatilag nincs személyes kapcsolat. Pár éve nagy siker volt a lengyel interneten a komikus politikai sorozat, a „Pártelnök füle”, amely a PiS központjában játszódott. Egyik visszatérő eleme szerint az államfő időről-időre megpróbálkozik vele, hogy bejusson a pártelnökhöz, de már a titkárnőről visszapattan. A sorozatban a pártelnök pedig még a keresztnevét sem tudja az államfőnek.

Kaczynski több éve hangoztatja, hogy a külföldi tulajdonnak nincs helye a lengyel médiapiacon, a sajtót „lengyelesíteni” kell.

Ennek a programnak a jegyében az állami tulajdonú Orlen kőolajtröszttel megvásároltatták a bajor Passau Press tulajdonában lévő helyi lapokat, gyakorlatilag a teljes vidéki nyomtatott sajtót és a lapokhoz kötődő hirdetési újságokat és internetes portálokat. A pár hónapja megvalósult tranzakció nyomán a fontos lapok vezetőit lojális szerkesztőkre cserélték és átigazítják az eddig független lapok hangnemét.

A PiS számára továbbra is nagy kihívás, hogy a legnagyobb példányszámú bulvárlap, a Fakt (Axel Springer-Ringier) is független, valamint az ugyanehhez a konszernhez tartozó internetes Onet.pl portál és a Newsweek Polska véleményformáló politikai hetilap. De igazából a hatalmat a TVN, illetve annak hírcsatornája a TVN24 zavarta. Az ok: a korábban francia, most amerikai tulajdonú tévéállomás kihívás a tájékoztatási monopóliumra törekvő hatalomnak. Ráadásul a TVN jelen van az egész országban, adásai elérhetők ott is, ahol a PiS uralja a helyi közvéleményt.

A PiS úgy döntött, hogy egyes EU-országok tulajdonkorlátozó szabályaihoz hasonló eljárást vezet be. Ezért a nyáron olyan törvényt hoztak, amely szerint nem lehet médiacégben többsége az Európai Gazdasági Térségen, az EGT-n kívüli tulajdonosnak. (Az EGT-hez az EU-n kívül Norvégia, Izland és Lichtenstein tartozik.) A TVN többségi tulajdonosa az amerikai Discovery cég. A törvényt módosította az ellenzéki többségű lengyel Szenátus, de a parlament az eljárás szabályait felrúgva újra megszavazta a jogszabályt.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.

A törpe minoritás óriása

Révész Sándor

Mi már a haladár Adytól vélünk tudni Magyarország „ázsiai állapotairól”, holott ezt a szóképet a régen elfelejtett „ókonzervatív fekete báró”, Sennyei Pál vitte bele a köztudatba. Amikor a 48-as és a 67-es alapon állók harcáról szólt a politikai élet, egy maroknyi konzervatív arisztokrata 47-es alapon képzelte el Magyarország modernizálását. A lehetetlen küldetés donkihótéi közül magasodott ki Sennyei Pál.

Elolvasom

A gyűlöletkeltő propaganda ellenére nőtt az LMBTQ emberek elfogadása

Petike Áron

Egyre többen merik felvállalni meleg és transznemű identitásukat Magyarországon, és velük kapcsolatban a társadalmi elfogadottság is növekvőben van a Medián tavaly decemberben végzett felmérése szerint. A 2022. áprilisi népszavazási kampány meleg- és transzellenes propagandája, valamint a kormány manipulatív kérdéseire leadott több mint három és fél millió támogató válasz (nem szavazat) ellenére a magyar társadalom jelentős része számára a melegek társadalmi jelenléte és elfogadása a hétköznapok részévé vált.

Elolvasom

Isteni San Diego

Hegyi Iván

Szép telei voltak Tóth Zoltánnak a 2010-es években. A San Diego Sockers 2011 februárjában visszavonultatta 1-es számú mezét, majd 2014 januárjában beválasztották az Indoor Soccer Hall of Fame-be. Kaliforniai klubja szerint ő volt „az amerikai teremfutball legjobb kapusa”. Itthon egyszer játszott a válogatottban és 33 első osztályú mérkőzésen az Újpest csapatában – nagypályán –, majd 1979 augusztusában, alig huszonhárom évesen, a szabad világba szökött.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Tátrai Annamária: Szerintem a közmunka is megbélyegző

Tóth Ákos

Hatalmas vállalkozás eredményeit tette közzé Tátrai Annamária statisztikus, szociológus a Tárki által jegyzett Társadalmi Riport 2022 című kötetben. A tanulmányában megrajzolta Magyarország szegénységi térképét, s becsléseket tett a szegénységben, illetve a súlyos anyagi nélkülözésben élők arányára az egyes járásokban. Úgy tűnik mintha a kormány lemondott volna a legszegényebb településeken élőkről. A kutatóval beszélgettünk.

Elolvasom
Keresés