Kínában jövőre tartják a kommunista párt következő kongresszusát. Ezeken a rendezvényeken stabilizálják hagyományosan a vezetés legitimitását, mind a személyek, mind a program szempontjából. Az előtte egy évvel rendezett központi bizottsági ülés, amelyet ebben a hónapban tartottak Pekingben, általában már a legfőbb feltételekkel szokta körülbástyázni az oda vezető folyamatot. Ha „kimenő” vezetés van, vagyis új embert terveznek a párt élére választani, akkor ilyenkor már a leendő vezetés körüli küzdelmek, egyeztetések, alkudozások zajlanak, ha „maradó”, akkor az uralkodó tulajdonképpen cserél a második félidőre, lejönnek, akik formán kívül vannak vagy elfáradtak, s új erők érkeznek.

S bár ma már a bukik a „maradóra” kevesebbet fizetnének, fogadni még mindig lehet, továbbra sem tudjuk, mi lesz. Arról van szó, hogy a gerontokrácia kialakulásának elkerülése érdekében korábban született egy olyan belső megállapodás a pártban, hogy hetven év felett az elvtársak elmennek nyugdíjba, s a legfőbb vezetői posztot csak két cikluson át, tíz évig töltik be. A gerontokrácia problémáját ez a rendszer olyannyira megoldotta, hogy a jelenlegi vezető, Xi Jinping két ciklusának lejárta után is még éppen nem lesz hetven éves. Ez azonban csak a szabályzati alapja a problémának, annak tényleges oka a belső hatalmi viszonyokban, s általában a belső viszonyokban keresendő.

Amikor Xi Jinping 2012-ben elfoglalta a pártvezetői (majd a következő évben az államfői) posztot, jelentős bizonytalanságokkal kellett szembenéznie. A belső hatalmi viszonyok kiegyensúlyozatlanok voltak, a jelentős hátországgal bíró chongqingi párttitkár, Bo ­Xilai eltávolítása, majd bebörtönzése rávilágított, hogy éles hatalmi harc van a vezetésben. Az ország nemzetközi kapcsolatrendszerében egyre több egyensúlytalanság volt, egyre több jele volt annak, hogy Kína környezete, s elsősorban az Egyesült Államok mind nehezebben emészti meg növekedését. A 2008-ban elindult nemzetközi pénzügyi válságot csak ideig-óráig tudták a hagyományos, stimulusokon alapuló módszerrel kezelni, a gazdasági növekedés jelentősen ­lelassult, forrásainak egy része befagyott.

Xi ráadásul korábban nem volt része tartósan a legfelső vezetésnek, több tartományban, majd rövid ideig Sanghajban volt párttitkár. Nem volt tartós kapcsolata sem a hadsereggel, sem a központi intézményekkel, s nem igazán támaszkodhatott elődei tekintélyére sem. Kettős stratégiát épített ki. Egyrészt a pártban, s a párt útján akarta konszolidálni a személyes hatalmát, másrészt ennek alapjául olyan diskurzust dolgozott ki, amely azt hangsúlyozta, hogy a világ teljesen megváltozott, új érába léptünk, amelybe viszont Kína erős hatalomként érkezik, ennek megfelelően kell viselkednie, s a kettő együtt a kínai nemzet megújulásával jár.