Miklós Gábor Érdemes-e legyőzni Oroszországot?

Hány nap van hátra még május 9-ig? Mire képesek a maradék idő alatt az orosz támadók és az ukrán védők? Beválik-e az a terv, hogy korszerű fegyverek tömeges bevitelével állítsák meg a tartalékait felélő orosz armadát? És mennyi tartalékuk van még Vlagyimir Putyin orosz elnök csapatainak és van-e B-tervük, amelyről eddig nem tudtak a nyugati elemzők? Rengeteg a kérdés ezzel a háborúval kapcsolatban, amelyről feltehetően senki sem tudja, még az sem, aki elindította, hogy van-e kimeneti terve. Egyszóval, képesek-e befejezni valamilyen módon?

Egyelőre elég nagy az egyetértés abban, hogy a Donyec-medencében (Donbasz) most folyó orosz offenzíva egy ilyen kimeneteli stratégia fő eleme. Ha a támadóknak sikerül elfoglalniuk a két kelet-ukrajnai megye teljes területét, beleértve az Azovi-tenger északi partján lévő ­Mariupolt, akkor Putyin bejelenthetné május kilencedikén, a Győzelem Napján, hogy „különleges hadművelete” sikeresen véget ért, győztek, felszabadították az ukrán neonácik által elnyomott – sőt, népirtásnak kitett – orosz hontestvéreket. Ezzel a művelettel szárazföldi összeköttetés jönne létre a Krím-félsziget és Oroszország között. Semmi kétség, hogy az oroszok gyorsan megoldanák a két megye annexióját is, a szén-acél medencét bekebeleznék, és az egész hatalmas országot elborítaná a nagy eufória: Донбасс наш!, azaz a Donyec-medence a miénk, oroszoké. Ez az egyik lehetőség.

A másikról egy orosz tábornok beszélt üzletemberek előtt a minap. Eszerint a hadsereg arra készül, hogy elfoglalja a Fekete-tenger teljes ukrán partvidékét, beleértve Odessza városát, és kijusson a Moldovához tartozó kvázi-független Dnyeszter-menti területhez. A tábornok szerint ott is elnyomják az oroszul beszélő lakosságot.

Nehéz tájékozódni az óriási információs és dezinformációs zajban. Valószínűnek inkább az első változat tűnik. A Moldováig érő terv ugyanis olyan nagy erőforrásokat kötne le tartósan, amelyekkel Oroszország nem rendelkezik. A jelek szerint máris súlyos nehézségeket okoz nekik a megszállt területek igazgatása. Csak nehezen találnak együttműködőket a területi vezetők, állami tisztviselők, oktatók között. Nem tudták oroszbarátra áthangolni a kelet-ukrajnai helyi sajtót sem, így betiltották azt, és az orosz központi tévét sugározzák, elérhetetlenné tették az ukrán nyelvű adásokat.

Újabb sokszázezer lakosú, ellenséges beállítottságú terület igazgatása, ellátása elképesztően bonyolult lenne. Különösen az olyan kozmopolita szabadságra beállított nagyvárosé, mint amilyen – az egyébként főleg oroszul beszélő – Odessza. Ha sikerülne az első változat, úgy Putyin bejelenthetné, hogy a „szpecoperácija”, azaz a különleges hadművelet elérte célját, lehet tárgyalni a további ügyekről, Ukrajna semlegességéről, az elcsatolás elismeréséről, a nácitlanításról és egyéb kérdésekről. Erőiket ekkor átrendezhetnék, a két annektálandó területre koncentrálhatnák a szűkös forrásokat.

Az orosz propagandagépezet átállna békepárti üzemmódba és az emberi szenvedésért immár egyedül Ukrajna és az őt támogató Nyugat lenne a felelős.

Amikor ezt írom, még tart Mariupolban az Azovsztál óriásvasmű ostroma. Néztem, ahogy az orosz tévé közvetítésében Putyin instruálta ­Sojgu védelmi minisztert az ostrommal kapcsolatban. A szépen komponált jelenetben az államfő felülbírálta hadügyére javaslatát, miszerint a vasművet foglalják el rövid időn belül. Putyin azt mondta, ne támadjanak, de teljes blokáddal zárják le a gyárat, amíg meg nem adják magukat. Ugyanis – mondta – kímélni kell az orosz katonák életét. Közben görcsösen kapaszkodott az asztallapba, a lába pedig idegesen dobogott.

Ez az ostrom engem valamilyen világháborús filmre emlékeztet. (Biztos készül belőle majd sorozat, de nehezen tudom elképzelni, hogy olyan mélységig tárja fel valaki a teljes történetet, ahogy Vaszilij ­Grosszman megírta az Élet és sorsban Sztálingrádot.) Ettől függetlenül úgy tűnik, mintha az oroszok a második világháború után írt tankönyvekből dolgoznának. Hiába a haditechnikai fejlődés, a lényeg nem nagyon változott. Tömeghadsereget indítottak harcba, a cél nyilván egész Ukrajna lerohanása volt, hogy ott egyfajta Quisling-kormányt helyezzenek hatalomba.

A háború 58. napján, amikor ezt írom, nyilvánvaló, hogy a Blitzkrieg nem jött össze Putyinnak. Sokat írtak már arról, hogy az orosz legfelsőbb vezetés mennyire nem volt tisztában a helyzettel. Sem az ukrajnai állapotokkal, sem a hazaival, beleértve a hadsereg képességeit, morálját, kiképzettségét. Az utóbbi időben – különösen azután, hogy nyilvánosságra kerültek az orosz katonák által elkövetett gyilkosságok, rablások, tömeges erőszak – egyre sürgetőbb megérteni, miért van ez így. Egy beszámoló feldolgozta, mi mindent raboltak össze a Kijev elővárosaiban megszállóként tartózkodó ­„ideiglenesek”. Hűtőszekrények, televíziók, autóalkatrészek, ruhaneműk, elektronikus eszközök, játékok tömegét adták fel a Belaruszban lévő támaszponton orosz futárszolgálattal. Fehérorosz ellenzékiek készítettek listákat a „hadizsákmányról”. Ilyen mennyiségű rablást csak szervezetten lehetett elkövetni, s ebben kétségkívül részes a ­parancsnoki állomány – egészen magas szinten is.

Arról, hogy az offenzívát elkezdő ­hadseregben kevés volt az üzemanyag, nem volt tartalék gumiabroncs a járművekhez és élelem a katonáknak, sokat írtak. Ezt az egyszerű korrupció számlájára írták. A tömeges rablás viszont a teljes hadsereget átszövő bűnszövetkezet bizonyítéka.

A gyilkosságok, az erőszak pedig olyan morális csődről beszél, ami egyszerűen felfoghatatlan. Ez a züllöttség strukturális, tükrözi az oroszországi valóságot.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!