A kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 2002-es hatalomra jutásakor a bruttó minimálbér 163 török líra volt, ami akkori árfolyamon 175 eurót ért. Idén ez az összeg 4250 líra, ami a mostani árfolyamon mindössze 270 euró. Fontos megemlíteni, hogy a munkavállalók 48 százaléka van minimálbérre bejelentve. Ugyanakkor a minimálbér emelésétől azt várja a legtöbb közgazdász, hogy drasztikusan nő a feketén foglalkoztatottak aránya, mert sok munkaadó nem lesz képes kifizetni az alkalmazottait.

Decemberben már a statisztikai hivatal adatai szerint is 36 százalékos volt a fogyasztói infláció, sokak szerint azonban jóval magasabb. A független DISK Kutatóintézet például ugyanebben a hónapban 64,6 százalékot mért. Az inflációval megjelent az áruvisszatartás is, alapélelmiszerekhez sokszor azért nem lehet hozzájutni, mivel a kereskedők inkább várnak a következő áremelésre.

A gyenge líra nem az egyetlen oka a nehézségeknek. A mezőgazdaság is hatalmas problémákkal küzd. A kormány politikája az itthon is ismerős módszerekkel tette tönkre a vidéket. Támogatásokat csak a kormányközeli oligarchák kapnak, ők viszont annyit, hogy nincs is szükségük a gazdaságos termelésre. Ennek következtében az ország mára az élelmiszerek terén nagymértékben exportfüggő lett, az egyébként kiváló mezőgazdasági adottságokkal rendelkező Törökországnak 2020-ra Magyarország lett a második legnagyobb szarvasmarha- és a legnagyobb csemegekukorica-exportőre.

Ezen termékek ára is folyamatosan nő, mivel az energiaválság következtében nem csak az üzemagyagok drágultak, de a például a műtrágya is – ennek gyártásához földgázra van szükség –, amelynek ára egy év alatt átlagosan a jó négyszeresére emelkedett, ami persze benne van az az élelmiszerek árában. Isztambul önkormányzatának hatósági áron kenyeret forgalmazó péksége egy éve még 127 lírát fizetett 50 kiló lisztért, ugyanez az idén már 325 líra lett.

A kormány büszkeségeinek számító gigaberuházások egyre több veszteséget termelnek. Erdoğan két évtizede majdnem minden beruházást az „építsd meg-használd-add át” modellel valósított meg. Valamelyik hozzá közel álló oligarchával megállapodott egy-egy híd, autópálya vagy repülőtér megépítéséről, aki a saját költségén megépítette, cserébe a kormány garantálta neki, hogy 20-30 éven keresztül megadott mennyiségű használati díjat fizet még akkor is, ha a szolgáltatást senki sem veszi igénybe. A garanciák pedig minden esetben dollárban vagy euróban lettek megadva.

Kütahya városának repülőterét annak fejében építette meg az egyik vállalkozó, hogy az állam 2044-ig garantálja az évi 1 317 000 utast, s a nemzetközi utasokért 10, a belföldiekért pedig 2 eurót kap. A szerződés megkötésekor egy euró 2,4 török lírát ért, jelenleg 13-at. Tavaly a repülőtérnek csak 22 000 utasa volt, az ígért 1,8 százaléka. Hasonló koncesszióval épült meg Isztambul új repülőtere, a város két oldalát összekötő Avrasya alagút, a harmadik Boszporusz-híd, több tucat autópálya és jó pár vidéki repülőtér is. Sok török már csak azért sem használja ezeket, mert a használati díjuk is valutában van megadva. A harmadik Boszporusz-híd 2016-os átadásakor egy személyautó 9,90 lírát fizetett az áthaladásért, idén ugyanez már 19,50 lírába kerül.

A kormány, úgy tűnik, inkább elfedni szeretné a problémát, a lakájmédia a legtöbbet a németországi inflációval és az angliai áruhiánnyal foglalkozik. Erdoğan, akinek állítólag közgazdász diplomája van – bár a diplomáját még senki sem látta, csak a nem hiteles másolatát –, az utóbbi évben kifejezetten sokat beszélt híveinek az Európában uralkodó nyomorról.