A római szenátus elnökének megválasztását kísérő Meloni-Berlusconi csörte utáni napokban, közvetlenül a kormányalakítási megbízás előtt, újabb, bár kisebb bomba robbant az olasz közéletben, mivel a sajtóhoz eljutott két hangfelvétel arról a zárt frakcióülésről, ahol a szenátus megalakulása után Silvio Berlusconi a Forza Italia újonnan megválasztott szenátorai előtt vázolta fel a párt stratégiáját.

Beszédében Berlusconi fontosnak érezte, hogy hosszan foglalkozzon Ukrajnával és a háborúval, s közölte, hogy régi barátsága Putyinnal még mindig él, a választások után az orosz birodalom feje negyven üveg vodkát küldött a tiszteletére, s e gesztus viszonzásaként ő maga szintén negyven üveg olasz „Lambrusco” habzóbort szállíttatott Moszkvába. Berlusconi összeesküvés-elméleteket idéző módon, kissé zavarodottan magyarázta, hogy véleménye szerint a háború kizárólag az ukránok és Zelenszkij miatt tört ki, az ukrán elnök volt az, aki csapdába csalta Putyint, akinek nem volt más választása, mint Ukrajna azonnali megtámadása.

Már a felvételek kiszivárogtatása is súlyos kérdéseket vetett fel, hiszen a frakcióülésen elvileg csak a Forza Italia képviselői és belső munkatársai vettek részt, így tényleg nem tudni, kinek állt érdekében az, hogy közvetlenül kormányalakítás előtt újabb koalíciós vita robbanjon ki, vagy az, hogy megkérdőjelezze Berlusconi és a Forza Italia hitelességét és megbízhatóságát. Amellett, hogy rögtön fölmerült a szankciók megsértésének esetleges vádja a vodka és a Lambrusco ide-oda utaztatásának kapcsán, Meloninak máris magyarázkodnia kellett amiatt, hogy akkor a kormánya végül milyen álláspontot követ az ukrán háború ügyében. Illetve: csak kellett volna.

Úgy tűnik azonban, hogy az eddig nagyon sokszor érzelmi alapon, indulatból reagáló politikus tényleg komolyan veszi feladatát, mert nem magyarázkodott, nem mentegette vagy szidta Berlusconit, hanem szárazon kijelentette, hogy az, aki megkérdőjelezi a NATO és az EU álláspontját Ukrajna ügyében, nem lesz a kormány részese.

Mindenesetre, annak fényében, hogy az olasz külpolitika irányítására kiszemelt Antonio Tajani épp Berlusconi pártjának képviselője, Meloni összes eddigi erőfeszítése külföldi partnerei meggyőzésére, vagyis annak sulykolása, hogy a háború ügyében teljes egészében és kérlelhetetlenül osztja az EU és a NATO álláspontját, hirtelen megkérdőjeleződött, és úgy tűnt, Olaszország a kormányválságok tekintetében újabb rekordot dönt, hiszen ez a kormányválság már a kabinet megalakulása előtt kitört volna.

Olaszország a választások után: a Fidesz csalódni fog

Giorgia Melonit viszont keményebb fából faragták annál, minthogy veszni hagyja kormányalakítási esélyeit, és ugyan nem tudni, mi történt azon az éjszakán, ki tárgyalt kivel és miről, de másnap a jobboldal három pártja már ismét demonstratív egységben, együtt jelent meg Sergio Matarella elnök előtt, és mintha mi sem történt volna, biztosították az államelnököt arról, hogy megvan a megfelelő többségük a kormányalakításra.

Az államelnök pedig habozás nélkül, már aznap délután kiadta a kormányalakítási megbízást Giorgia Meloninak, aki alig egy órával később nyilvánosságra is hozta az új kormány névsorát. A kormány másnap esküt tett, és a következő nap megtörtént a Chiggi palotában a tényleg barátinak tűnő átadás-átvételi procedúra is, amelynek végeztével Mario Draghi volt kormányfő az alkalmazottak vastapsának kíséretében hagyta el az épületet. És ezen pár nap sűrű történései között Meloninak – immáron megbízott kormányfőként – még arra is volt ideje, hogy lebonyolítson egy „informális, de fontos”, leginkább kedélyes találkozót Macron francia elnökkel Rómában, mintegy megerősítve eddigi erőfeszítéseit az új olasz vezetés európai elfogadása iránt. Jelzésértékű az is, hogy épp a francia elnök volt az első nemzetközi vezető, aki Melonival találkozott (bár nem ezért utazott Rómába) azok után, hogy minisztere, Laurence Boone alig két héttel korábban azt jelentette ki Meloni győzelmére reagálva: „Franciaország nagyon fog figyelni az értékek és a jogállamiság tiszteletben tartására”.