Brüsszelben nem kedvelik a sokpárti koalíciókat – különösen nem, ha az ráadásul Itáliában van. 1946, az első köztársaság kikiáltása óta 68 olasz kormány volt, ám olyan, amely kitöltötte volna teljes hivatali megbízatását, egy sem. A Fratelli d’Italia (Olaszország Fivérei) elnöke, Giorgia Meloni vezette három-párti koalíciónak ugyan még nincs kormányprogramja, de – ha a választási kampányban tett ígéretekből indulunk ki – annyi megállapítható, nehéz lesz stabil kormányt összehozni.

A pártok uniós politikája nagyon eltérő. Különösen a Lega elnöke, Matteo Salvini lóg ki a sorból.  Nem véletlen, belügyminiszterként látványosan rúgta össze a port az Európai Bizottsággal bevándorlási politikájával, amely élesen szembe ment Brüsszellel és a Tanáccsal. Azóta is az idegenellenességgel igyekszik összetartani pártját, ami persze Melonitól sem áll távol, ezenkívül összeköti őket euroszkeptikus nézetük.

A választásokra készülve ugyan valamelyest visszavettek EU-ellenes retorikájukból – érzékelve, hogy a közvélemény nem olyan egyértelműen utasítja el az európai integrációt, mint ők és pártjaik, de azért nem mennek a szomszédba kis populizmusért.

A magas inflációval és tetemes államadóssággal küzdő Olaszországban (Görögország után itt a legmagasabb az államadósság, a GDP 150 százalékát teszi ki) a lakosságnak azon része, amelynek még határozott emlékei vannak az euró bevezetése előtti gyenge líráról, köszöni szépen, de nem kér semmilyen alternatívából, maradna a bevált eurónál.

Hasonlóan megosztó téma az orosz agresszió. Meloni egyértelműen elítélte Ukrajna megtámadását, a Moszkvával, Vlagyimir Putyinnal haverkodó Silvio Berlusconi vezette Forza Italia óvatosabb, bár az ukrán területek bekebelezését ők is visszautasították.