Krajczár Gyula Magyarok hihetetlen kalandjai: Sanghaj

Sanghaj nagyon nagy város, s nagy volt a két világháború között is. Ellentmondásos város volt, talán a legintenzívebben találkozott itt a hétköznapokban Nyugat és Kelet. Az elmúlt két évtized érdeklődése, kutatásai számos magyart hoznak elő a homályból, akik ott éltek, akik ott voltak megbecsültek, s néhányan híresek is. A legláthatóbbak közülük az építészek.

Sanghajról manapság leginkább a Covid miatti elhúzódó lezárások miatt hallunk, de magyar szempontból a 20. század első fele óta talán a legfontosabb város a Távol-Keleten. Nagyságát elsősorban annak köszönhette, hogy a 19. század első fele, közepe óta a térségben az angolok és a franciák üzleti, adminisztratív és katonai aktivitásának is itt volt a központja. Voltak máshol is forró pontok, ­Tianjin, ­Xiamen (Amoy), Hongkong vagy Guangzhou jelentősége sem volt elhanyagolható, de Sanghajjal egyik sem vette fel a versenyt. Rendkívül pezsgő világ alakult itt ki, burjánzó vállalkozásokkal, fergeteges építkezésekkel, kivételes kulturális élettel, s persze rasszizmussal, európai felsőbbrendűséggel, s hatalmas kínai bizniszekkel is. Az egykor fejletlen, álmatag terület mágnesként vonzotta a kínai lakosságot is, s a világon mindenhonnan a kereskedőket, a kalandorokat, a menekülőket. Így magyarokat is.

A 2000-es évek első felében Pekingben dolgoztam, s egy korábban ott szolgáló diplomatától, aki később az újranyitott sanghaji főkonzulátus első főkonzulja lett, Hajba Tamástól hallottam először Hudec László építész (és „a sanghaji Wallenberg”, Komor Pál) nevét. Akkor még hiába guglizgattam, nemigen találtam róluk semmit, s nem csak azért, mert a gugli sem volt még teljesen ugyanaz, mint ma. 2007-ben megjelent, Kínáról szóló könyvemben egy bekezdést írtam Hudecről, akkor még valójában teljesen ismeretlen volt a magyar közvéleményben. Amióta azonban ismét elkezdtek magyar diplomaták működni Sanghajban, nagyon intenzív és hasznos munka kezdődött előbb Hudec, majd Gonda Károly és egyéb magyar építészek ottani tevékenységének feltárására. Kis túlzással, ma már azokról a magyar építészekről is van listánk, akik turistaúton jártak a városban.

Hudecről azóta mindent tudunk, kisebb kultusz is keletkezett körülötte Sanghajban, nem csak a magyarok között, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy angol nyelvű közlemények rendre szlováknak mondják. Felvidéki származású volt, azonban az talán beszédes az identitására nézve, hogy Sanghajban a Magyar Egyesület tagja, majd elnöke volt, s a 2. világháború alatt átmenetileg magyar konzuli feladatokat vállalt, pedig talán Csehszlovákia képviseletében is munkálkodhatott volna.

Gonda Károly esetében ilyen probléma nincs. Ő 1889-ben Gyöngyösön született, s abból a szempontból hasonlít a sorsa Hudecére, hogy ő is első világháborús hadifogolyként került a Távol-Keletre. Vlagyivosztokban egy orosz építész, Nyikolaj Dmitrijev akkor már elvált, kétgyermekes lánya, Jevdokija fogadta fel őt a gyerekek mellé nyelvtanárként. Ez rendkívül fontos fordulat volt az életében, mert feleségül vette Jevdokiját, s a család hamarosan Sanghajba költözött. Az egyik – tisztán orosz identitású – nevelt fia feljegyzéseinek köszönhetően tudunk viszonylag sokat Gonda ­sanghaji életéről.

Klasszikus, de gyorsan felívelő építészi karriert futott be. 1922-ben alapította saját cégét, amelyhez eleinte csak egy orosz építész, N. N. Emanoff és egy kínai kapcsolatépítő fixer, L. C. Mow tartozott. Jellemző volt Gondára, hogy később is főképp kelet-európaiakkal és oroszokkal dolgozott együtt. Az iroda ugyan Sanghajban működött, de végig a kínai partvidéken vállaltak munkát. Első nagy figyelmet keltett sanghaji munkája a Sun Sun társaság nagyáruháza volt a város legismertebb kereskedelmi utcájában, a Nanjing Lun. Ezt követte a Kelet Ázsia Bank épülete, majd az úgynevezett Shahmoon Épület. Ezen belül külön figyelmet keltett a Capitol Színház, praktikusan mozi, benne Viktor Podgurszkij freskóival és Koppány György húsz szobrával. A mozitervezésben különösen erős volt, ugyancsak Capitol néven tervezett egyet Pekingben, aztán Victoria néven egyet Tianjin-ben, majd még legalább további négyet Sanghajban is. Jó kapcsolatokat ápolt a kor ingatlan-királyával, ­Victor Sassoonnal, akinek állítólag 1800 ingatlana volt Sanghajban. Gonda rendkívül keresett építész lett, mint egyike az első modernistáknak a városban. Még a „gyarmati” Sanghaj ikonikus területén, a Bundon is van épülete, az egykori Kommunikációs Bank épülete. Ezt egyébként csak a háború után, 1948-ban fejezte be egy kínai cég.

Aki ellátogat a Fuga Budapesti Építészeti Központba, remek összefoglalóját láthatja Gonda munkásságának. Baldavári Eszter kurátor ráadásul nemcsak, hogy Gondát mutatja meg az érdeklődőknek, de más magyar építészek két háború közötti sanghaji működésével mintegy magyarosítja számunkra a város történetét. Közöttük is új felfedezés Sömjén Rudolf munkássága, aki szintén hadifogolyként került a Távol-Keletre, s mongóliai és harbini kitérő után vetődött Sanghajba, ahol 1934-ig Gonda irodájában dolgozott.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!