Miklós Gábor Keleten a helyzet változatlan

Több mint egy éve tart a politikai válság Belaruszban. Azóta, hogy a hatóságok pimaszul elcsalták az augusztusi elnökválasztást, majd egyre kegyetlenebb terrorral elnyomták a tiltakozó ellenzéki mozgalmat. 

Belarusz kegyetlen diktatúra, ahol legalább kilencszáz politikai foglyot tartanak börtönökben, ezrek emigráltak az üldöztetések elől. Nincs semmilyen független sajtó, aki ellenzékinek minősített tartalmat oszt meg az interneten, bíróság elé kerülhet. A fehér-vörös-fehér kombináció, a nemzeti színek nyilvános használatát is börtönnel büntetik. A nyugati államok a tiltakozás és a jelképes megszorítások után akkor kezdtek komolyabb politikai és gazdasági szankciókat alkalmazni Lukasenko rezsimje ellen, amikor tavasszal a diktátor földre kényszerítette a Ryanair Athén-­Vilnius járatát, hogy letartóztassa a gépen utazó ellenzékit.

Lukasenko erre válaszul bevetette a „migránsfegyvert”.

Erről júliusban írtunk először a Jelenben. Akkor már látszott a belarusz „migráns-impex” működése. Új repülőjáratokat indítottak közel-keleti repülőterek és Minszk között, s megbízható irodákon keresztül turistavízumokat adtak a repülőjegyet vásárlóknak. Eközben a hálón elterjesztették, hogy ez a legegyszerűbb módja az EU-ba jutásnak. A szomszédos országok és Brüsszel először nem hitték el, hogy Lukasenko rendszere képes lesz erre a provokációra. Tévedtek. Százával, ezrével jelentek meg a maguknak európai jövőt álmodó irakiak, szírek, afgánok a határokon.

A migrációs válság tehát a fehéroroszországi rezsim politikai válságának egyenes következménye. Nem „természeti erő” vitte a boldogságkeresőket az EU keleti határaihoz, hanem Lukasenko rezsimje szervezte ezt meg politikai zsarolásként. A Deutsche Welle az Európai Bizottságra hivatkozva azt írta, hogy az év eleje óta nyolcezernél több migráns jutott az EU-ba Belaruszon keresztül. 4300-an Litvánián, 3200-an Lengyelországon át jutottak az unió területére, Lettországba körülbelül 400-an jutottak. Az EU nagy erőfeszítéseket tett, hogy megállítsa ezt az emberáradatot. Tárgyaltak a „kibocsátó” államokkal arról, hogy állítsák le a migránsokat szállító „turistajáratokat”. Az iraki kormány bezárt több belarusz tiszteletbeli konzulátust, s megpróbálta lebeszélni állampolgárait az utazásról. Sőt, haza is szállított többeket.

Eközben nyilvánvaló lett: a szomszédos EU-államok nem engedik be a menedéket kérő boldogságkeresőket. Az ősz eleje óta a „front” a lengyel-belarusz határ. A műveletek állami szinten folynak. A beszámolók szerint a migránsok többnyire saját költségen jutnak el a határ közelébe, ahol a fehérorosz határőrség próbálja őket átjuttatni a határkerítésen. Filmek mutatják, ahogy a katonák segítenek ledönteni a kerítést, sokszor konfrontálnak a lengyel katonákkal. A migránsok gyakran agresszívak, kövekkel dobálják a lengyel határőröket, akik gyakran a levegőbe lőnek. A fagyos téli erdőségben alkalmi táborok alakultak ki, gyerekes családok próbálkoznak áttöréssel. Több halott van. (Kelet-Lengyelországban évszázadok óta élnek muzulmán tatárok. Ők vállalták több közel-keleti halott eltemetését.)

Végeredményben valamennyire sikeres volt Lukasenko bosszúja a nyugati szankciókért. Elterelte a figyelmet az országában dúló terrorról és gazdasági nehézségekről, arról, hogy egyre jobban függ Oroszországtól, s hogy teljesen elszigetelődött, tisztességes politikusok nem állnak szóba vele.

Az akcióval sikerült áttörnie a nyugati politikai bojkottot. A migránsok szerencsétlen sorsa humanitárius fellépésre – s egyben valamilyen párbeszédre – kényszerítette a nyugati vezetőket. Angela Merkel ügyvezető német kancellár kétszer is beszélt telefonon Lukasenkóval. Emmanuel Macron francia államfő Vlagyimir Putyin orosz elnöknél próbált közben járni a helyzet rendezéséért. A zsarnok egyszerre úgy érezhette, újra fontos személyiség, s a világ ráfigyel. Interjút kért tőle a CNN és a BBC is, ahol elmondhatta a maga történeteit. Igaz, kényelmetlen kérdéseket is kapott, de ezeket kivágták a hazai fogyasztásra engedett változatból.

A jelek szerint Lukasenko megérthette, hogy ez az akció kifulladt. Szóvivője, Marija Ejszmont azt állította a minap, hogy még nyolcezer menekült van Belarusz területén. Hogy mi lesz velük – egyelőre tisztázatlan, az több, mint valószínű, hogy nem valósul meg a Merkel-Lukasenko megállapodás, amely szerint kétezer embert gyors eljárással, „humanitárius folyosón” átszállítanak Németországba, a többieket viszont visszaviszik a kiindulási országokba.

Lukasenko egy pillanatra partner lehet nemzetközi ügyben. Ez azért is fontos neki, mivel elszigeteltsége miatt egyre kisebb a játéktere Putyinnal szemben. Engednie kellett sok mindenben a két állam integrációját illetően. Függése Oroszországtól egyre nagyobb. A világ szinte semmit nem tud arról, mit is tartalmaznak az úgynevezett integrációs csomagok, de olvasni olyan híreket, amelyek szerint a belarusz cégek – köztük állami közszolgáltatók – hamarosan az orosz oligarchák portfóliójába kerülnek.

Mivel a nyugati szankciók sújtják a belarusz kőolajtermékeket és a műtrágyát, nincs az államnak bevétele. Jövőre pedig hárommilliárd dollár külföldi hitelt kell törleszteniük. Ennyi pénzt csak Oroszországtól remélhet. Lukasenko számára egyetlen cél létezik: hatalomban akar maradni. Ezt korábban úgy érte el, hogy lavírozott a Nyugat és Oroszország között. A nyugati opció megszűnt, egyedül Moszkva áll mögötte, de az oroszok követelésekkel álltak elő. Lukasenko most láthatóan úgy döntött, hogy Moszkva külpolitikai jellegű igényeit elégíti ki. Ezek: a Krím félsziget orosz ­annexiójának tudomásul vétele, esetleg az abház és dél-oszét csatlós rezsimek elismerése.

A másik lehetőség az Ukrajnával kapcsolatos orosz politika elfogadása. Máris bejelentették: Belaruszban az ukrán határ közelében hamarosan közös hadgyakorlatot tartanak az orosz hadsereggel. Az oroszok régóta akarnak támaszpontot fehérorosz területen.

A múlt héten Lukasenko már azt is felajánlotta, hogy helyezzenek el Belaruszban orosz atomfegyvereket, ha az amerikaiak lengyel területre vihetnek nukleáris eszközöket. Belarusz zsarnoka önként felajánlkozott Putyinnak, hogy részt vesz „Ukrajna visszaszerzésében”.

Amikor ez a cikk készül, sokan jogosan tartanak tőle, hogy a kelet-európai térségben háború készül. Az ukránok jelentették be először, hogy februárban 100 ezer orosz katona készül országuk elleni támadásra. A veszélyes csapatfelvonulást amerikai műholdfelvételek is megerősítették. A kijevi katonai vezetés szerint az orosz hadsereg egy őszi nagygyakorlaton már elpróbálta, hogyan rohanja le az országot. A csapatfelvonulást lehet úgy is értelmezni, hogy azzal Moszkva el akarja riasztani Kijevet a kelet-ukrajnai szakadár terület lerohanásától. Nem véletlenül figyelmeztette Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ukrán vezetést: ne provokálja Moszkvát. Ebbe a katonai felvonulásába bekapcsolódott Lukasenko is.

Nem az első tébolyult…

Nem kell rendőrségi profilozónak lenni ahhoz, hogy valaki jellemrajzot készítsen a belarusz zsarnokról. A kérdés az, miként válhatott a közepesen képzett, alapvetően hátrányos hátterű vidéki ember az ország vezetőjévé? Huszonhét éve elnök. Demokratikusan választották meg, mert a volt szovhoz-igazgató azt ígérte, legyűri a korrupciót és visszaállítja a szovjet állapotokat. Sok mindent be is váltott ebből, de a lényeg, hogy személyes uralmat valósított meg az országban. Mindent ennek rendelt alá, az országot a maga háztáji birtokaként fogja fel. Kegyetlen és öntörvényű zsarnok. A róla készült videókból kiderül, hogy mennyire önmagára koncentrált, magába zárkózott személyiség, sokszor elragadtatják a saját szavai. A valóság számára az, amit éppen kimond. Könnyedén lép túl a tényeken. Mitől van az, hogy még mindig sokan azonosulnak a nyilvánvalóan tébolyult alakkal? Nem ő az első, persze, ilyen szerepben, nagyobb országokat is vezettek lelkibeteg diktátorok a huszadik században.

Sokszor megírták már, hogy Lukasenko azért veszélyes alak, mert kiszámíthatatlan. Személyes sértettségében, sarokba szorítva képes robbanást provokálni. Amikor Minszkben kétszázezres tömeg követelte, hogy tűnjön el, közzétették a videót, amelyen géppisztollyal a kezében volt látható. Most kijelentette: kész volt arra, hogy a békés tömegbe lőjön. Legutóbb azzal állt elő, hogy a múlt csütörtökön életbe léptetett szankciókra válaszul lezárhatja az országán átvezető, Oroszországba és Kínába irányuló szállításokat, és az orosz gáztranzitot. Erre viszont már Putyin is felfigyelt, és rosszalló nyilatkozatot adatott ki szóvivőjével.

 

A lengyel szerep

Varsó is fontos szereplője a drámának. A jobboldali-nacionalista Jog és Igazságosság Párt (PiS) számára a határválság politikai ajándék. Az ő értelmezésükben Lukasenko migránsművelete Oroszország hibrid háborújának eleme. Lengyelország a PiS vezetése alatt tehát ismét a Nyugat bástyája, védelmezi a keresztény civilizációt a keleti zsarnokságtól és megállítja a beáramló muszlim migráns tömegeket. A közvéleménykutatások szerint a lengyelek többsége helyesli a kormány migrációellenes fellépését. A történet eltereli a figyelmet attól, milyen tragikusan rosszan kezeli a PiS a koronavírus-járványt, hogy háborút folytat a nők ellen, hogy a gazdaság recseg-ropog és az EU támogatása nélkül alig áll talpra. A pénzt viszont Brüsszel nem folyósítja, mivel a PiS „reformjaival” meggyengítette az igazságszolgáltatás függetlenségét. Mateusz Morawiecki miniszterelnök tehát azért turnézta végig Európát, hogy meggyőzze partnereit: most nem szabad holmi jogállamisági fecsegéssel foglalkozni, hiszen vissza kell verni a keleti nyomulást.

A lengyel kormányzat megakadályozta az Európai Bizottság javaslatának elfogadását a határmenti migrációs válság rendezésére. Az EB azt terjeszthette elő a tagállamoknak, amiről Merkel és Lukasenko tárgyalt. Ennek része lett volna a menekültügyi regisztráció és a kérelmek felülvizsgálati idejének meghosszabbítása. Andrzej Sadoś nagykövet ezt kontraproduktívnak minősítette, azt mondta, nem meghosszabbítani kell az eljárást, hanem teljesen le kell állítani azt. „Nem migrációs válság van, hanem hibridháború” – állítja a diplomata. A bizottság december elsejei sajtóközleménye szerint a jelenlegi 3-10 napos elbírálási időt maximum 16 hétre hosszabbította volna meg, féléves időszakra az EU. Ez meghatározott határellenőrzési pontokon történt volna, tehát a menedékkérők az EU területén kívül várakoztak volna a döntésre.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.