Miklós Gábor Keleten a helyzet változatlan

A katonai és a politikai frontok is megmerevedtek

Oroszország három hónap alatt sem tudta legyűrni Ukrajnát, de az ukránok sem képesek kiszorítani az orosz megszállókat. Állóháború alakul ki a Donyec-medencében.

1. Ukrajna és Oroszország is bejelentette, hogy felfüggesztik a kétoldalú megbeszéléseket a tűzszünetről. Nem tárgyalnak arról, milyen feltételei lennének ennek, nem derülhet ki, mit akar végül is Moszkva, mire hajlandó Kijev. A párbeszédnek nyilván továbbra is vannak csatornái, és működnek közvetítők is, mint a Nemzetközi Vöröskereszt. Egyes elemzők a tárgyalások felfüggesztését annak tulajdonítják, hogy Oroszország nem képes győzni, még látszateredményeket sem tud felmutatni, amelyekkel megmenthetné az arcát. Ukrajna pedig ezt a helyzetet úgy értékeli, hogy van esélye arra, hogy sokkal népesebb és erősebb szomszédját megverje a háborúban és visszaszerezze az elveszített területeket – beleértve a 2014-ben annektált Krím-félszigetet, valamint a két kelet-ukrajnai „népköztársaságot”. Azt, hogy hadseregük nem omlott össze, hogy az állam továbbra is működik, s ömlik hozzájuk a nyugati rokonszenv és fegyver, nos, ezt az ukrán vezetés fél győzelemként éli meg.

Az Egyesült Államok vezetői és politikai elitje hasonló következtetésre jutott, s Oroszország vereségére, Vlagyimir Putyin bukására játszanak. A győzelem megerősíthetné az Egyesült Államok világpolitikai hegemóniáját, s akkor Kína is kevesebb gondot okozna. Ez elegendő ok arra, hogy teljes politikai és jelentős katonai támogatást adjanak Ukrajnának. Lehet ezt proxy háborúnak nevezni, de ez azért erős túlzás lenne. A Nyugat egyelőre csak közvetett hadviselő.

Az utóbbi időben gyakran elhangzik, hogy a nyugati vezetők között vannak, akik enyhítenék az Oroszország-ellenes büntető intézkedéseket, különösen a kereskedelmi korlátozásokat. Ez biztosan igaz, a magyar miniszterelnök nincs egyedül. De ez aligha van most napirenden. A „kollektív Nyugat” egyelőre egységesen kiáll az oroszok megállítása és visszaszorítása mellett. Az orosz győzelem felborítaná az eddigi világrendet, újra szalonképessé tenné a területszerző háborúkat, elszabadítaná a világ fejlettebb felén is azokat a démonokat, amelyeket a második világháború után igyekeztek örökre elzárni. Európát az fenyegetné, hogy visszasüllyed a kilencvenes évek Balkánjának állapotába. Nyilván az ilyen felismerések miatt folyamatos a fegyverszállítás, a hírszerzési segítség Ukrajnának.

A konfliktus már globális információs háborúvá is lett. A feleket jól meg lehet különböztetni. Az orosz narratíva most az ukránellenességre koncentrál, s ezért használja az ellenfeleket nácizó frazeológiát. Eközben továbbra is a szélsőjobb, homofób és nacionalista közegeknek muzsikál. Akik tavaly még Trump-imádó vírustagadók voltak, most Volodimir Zelenszkijt gyalázzák.

A politikai frontok megmerevedtek, Oroszország egyre magányosabb. Ez hadviselő képességét is befolyásolja.

2. Az Azovsztal gyár-erődjének bevétele sem hozta meg Putyinnak a diadal örömét. Mariupol birtoklása nem hozott fordulatot a harcokban, a védőknek már rég nem volt kijárásuk a tengerhez. Az ostrom végét csalódással fogadták Putyin héjái, ők a „banderisták” teljes elpusztítására vágytak. Ukrán oldalon pedig – szintén nacionalista dühtől vezérelt bloggerek – azt várták, hogy a védők úgy haljanak meg, mint a Thermopülait védő spártai hősök.

Jellemző az orosz szélsőségesek reakciója. Egy donyecki szeparatista vezető már elfecsegte, hogy a gyárat lerombolják, termelésére nincs szükség, ahogy a kikötőre sem – a négyszázezres ipari központból ötvenezres üdülőhelyet csinálnak. Az ukrán vezetés azzal is indokolta a védelem feladását, hogy a katonákra élve van szükség, s kicserélik őket orosz hadifoglyokra. Erre az orosz Állami Dumában olyan tervezettel álltak elő, amely tiltaná, hogy az Azov ezred, mint náci terrorszervezet tagjait elengedjék.

3. Miután az oroszok kiszorultak Kijev és Csernyihov térségéből, s kiszorították erőiket Harkiv elővárosaiból, átrendezték erőiket. A csapatok azt a feladatot kaphatták, hogy foglalják el a Donyec-medence teljes területét. A két szeparatista kvázi-állam megalakulásakor, 2014-ben a teljes donyecki és luhanszki terület Ukrajnától való elszakadását deklarálta. Ezt a célt, amelyet háborús győzelemként is deklarálhattak volna, nem sikerült elérniük. A harcok továbbra is ott folynak, a hadakozó felek elképesztő mennyiségű tüzérségi lövedékkel és rakétával szórták be a térséget. Május közepén nem történt meg a nagy áttörés, az oroszok képtelenek voltak bekeríteni a térséget védő ukrán csapatokat és elfoglalni a Donyec-medencét. Az ukránok ott védekeznek, amit egyre inkább segítenek a hadrendbe álló nyugati fegyverek, például amerikai, norvég, német 155 mm-es ágyúk, tarackok.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!