A RAI 1 közszolgálati televízió az olasz választási eredmények alakulását élőben követő Porta a Porta című műsora vendégeként Antonio Polito politikai elemző mondta, amikor már a győztesek kiléte biztossá vált, hogy végre volt egy választás Olaszországban, aminek van egyértelmű és legitim győztese. A kényelmes többség birtokában a győztesnek van esélye olyan kormányt alakítani, amely talán ki is tölti a mandátumát, úgyhogy ennek a választásnak mindenképp pozitív hatása kell legyen Olaszország számára.

Mielőtt jobboldali vagy szélsőjobboldali kötődéssel vádolnánk meg a kortárs olasz média egyik legfontosabb politikai elemzőjeként számontartott, nápolyi születésű Politót, érdemes megjegyezni róla, hogy valaha az Olasz Kommunista Párt tagja is volt, majd a baloldali „Olajág” szövetség jelöltjeként szenátorrá választották 2006-ban, egész életében ikonikus alakja különböző baloldali médiáknak, és ma is a jobboldali eltolódással nehezen vádolható Corrierre della Sera munkatársa.

És most, 10 nappal később, a választások estéjén elhangzott mondatnál jobban tán semmi sem jellemezhetné a közhangulatot.

A politikai harcnak vége, a csatabárdot el kell ásni, és kormányozni kell, de rögvest. Persze, a vesztes baloldal győztesének tekinthető Giuseppe Conte el-elmondja, hogy Meloni nem az ország többségét szerezte meg, hanem csak a kormánytöbbséget (van benne igazság), a politikai színtérről kilépni készülő PD vezér, Enrico Letta pedig még szégyenről és „sötét napokról” is beszélt, de azért az ország egészét és talán a baloldaliak többségét sem a letargia és a szégyen jellemzi. Senki sem gondolja, hogy tragédia történt, senki sem pánikol, hanem tudomásul veszi, hogy ilyen a politika, egyszer az egyik oldal nyer, majd a másik, és végül is pozitívum, hogy most van egyértelmű győztes.

Nem is lennének olaszok az olaszok, ha nem mindenben a pozitívumot keresnék, mondhatnánk, és valószínűleg igazunk is lenne, pedig ennek a „nyugalomnak” tényleg az a valós oka, hogy senki nem dől kardjába attól, hogy az országnak jelentős szélsőjobboldali múlttal rendelkező vezetője lesz, senki nem gondolja, hogy Meloni és kormánya holnaptól „randalírozni” kezd és felforgatja az ország alkotmányos rendjét, de még azt sem hirdeti senki, hogy Olaszország értékrendje megváltozott volna.

Persze, ezért maga Meloni is sokat tett, aki hatalmas győzelme ellenére sem tartott diadalittas, és másokat, a baloldalt vagy Brüsszelt lenéző és ostorozó beszédet, sőt, nem csak visszafogottan, de már-már megszeppenve, amolyan „úristen, győztünk” módban jelentette be a győzelmet, és első szavaival is azt hangoztatta elsősorban, hogy a felelősségvállalás ideje jött el, hogy a győzelem csak lehetőség, hogy bebizonyítsák, tényleg tudnak minden olasz jó kormánya lenni.

Mi, magyarok ilyenkor mondhatnánk azt, hogy a Fidesz is hasonlóan kezdte és nem ígérte 2010-ben az alkotmányos rend felforgatását, aztán meg mi lett belőle, meg hogy jobb félni, mint megijedni, de ez a felfogás most tényleg nagyon távol áll mindenkitől Olaszországban.

Nem csak azért, mert a demokrácia és az alkotmányos berendezkedés sokkal szilárdabb lábakon áll, mint Magyarországon, nem csak azért, mert a fékek és ellensúlyok lebontása még alkotmányos többséggel is nehézkesebb lenne, de azért is, mert ebben az országban igenis van annak hagyománya, hogy amennyiben a politika „megkergül” és esetlegesen felelőtlen politikusok kerülnek döntési pozícióba, akkor a jogrend helyreállításáért felelős intézmények közbelépnek. Egyformán igaz ez a tényleges kontrollt ellátó elnöki hivatalra, meg a valóban független igazságszolgáltatásra, amely sokszor bizonyította, hogy ha az emberi jogok, a demokrácia és a jogrend megsértése felmerülhet, akkor akár a politika ellenében, mintegy „ellenpolitikai” szereplőként is közbelép.

Példa erre a közelmúltból is van, amikor Matteo Salvini belügyminiszterként akart kierőszakolni olyan menekültellenes intézkedéseket, amelyek az olasz és a nemzetközi jogot is megsértették volna, és nem kellett több egy felelős szicíliai ügyésznél, hogy Salvini szándéka hamvában haljon. Mi több, itt van az a külföldön sokszor elhallgatott vagy bagatellizált, de Olaszországban már eléggé közismert és elfogadott tény is, hogy a szélsőjobb évtizedek óta ott ül a legnagyobb olasz északi régiók vezetésében és kormányoz a fősodrú jobboldallal karöltve, mindenféle probléma vagy kilengés nélkül, miért kellene hát félni tőlük?

Nincs tehát sem pánik, sem félelem, sem letargia Olaszországban.

Persze, a nyugalmon túl ennek a választásnak is vannak győztesei és vesztesei, és ami a legfontosabb, okai és tanulságai.